Használati zene

Hidas Frigyes: Bösendorfer – Rákoshegyi Bartók Zeneház, 2009. szeptember 18. BÓKA GÁBOR kritikája

Bokor Jutta, Kálmán Péter
Bokor Jutta, Kálmán Péter

Filmzene – jellemezte az előadást követően az egyik közreműködő Hidas Frigyes muzsikáját. Ám tévednénk, ha ebben bármiféle lekicsinylést, negatív értékítéletet látnánk: a meghatározás pontos, és a zene legszembetűnőbb tulajdonságára, az illusztrativitásra utal. A zeneszerzőt Karinthy Ferenc egyfelvonásosának megkomponálásakor nem drámai összefüggések felvillantása, hanem a ziccerszerepet kínáló, librettónak is alkalmas színmű használati zeneként való megragadása foglalkoztatta: noha az egész darab folyamán hiába várjuk a végre emlékezetünkbe vésődő nagy dallamot, nem egy és nem két apró motívum kúszik fülünkbe jó időre kitörölhetetlenül.

Persze nem szabad azt gondolni, hogy ezek a motívumok valamiféle wagneri vezérmotívum-technika bonyolultsági fokán mozognak. Egymáshoz viszonyítva nem alkotnak semmiféle rendszert, és Richard mester elvont fogalmakat megjelenítő dallamaival szemben ezek nagyon is konkrét eseményekhez, tárgyakhoz kapcsolódnak.

Megszámlálhatatlanul sokszor halljuk viszont a telefoncsöngés egyhangú akkord-motívumát csakúgy, mint a tárcsázás zenei megjelenítését; a darabot az eső képszerű festése vezeti be (ez később vissza is tér) – s folytathatnánk mindezt a Für Elise eltorzított idézetétől a rádiós szignálok felelevenítéséig. Mondhatjuk, mindez nem nagy kunszt; ha zeneileg tényleg csak ennyi történik a darabban, különösebben nem is méltó figyelmünkre. És amúgy is: az opera által felvetett problémákat, lehetőségeket már csaknem mind feldolgozták más darabokban. A telefon mint mindennapi életünket befolyásoló eszköz áll Menotti szintén kétszereplős kamaraoperájának középpontjában is; súlyosabb kontextusban tér vissza a távbeszélő készülék Poulenc Az emberi hang című monodrámájában, ahol az öngyilkosságra készülő nő ezen keresztül beszélget távol lévő kedvesével. De ha a műszaki technikától az énekes-színészi felé irányítjuk figyelmünket, azt is regisztrálhatjuk, hogy a cselszövésre készülő, felelőtlen fiatalember folyamatos és bravúros alakváltozása is mintha visszhangozna egy korábbi operát – Donizetti Csengőjét.

Miért izgalmas hát mégis a Bösendorfer?

Először: Hidas a jelek szerint tökéletesen tudatában volt annak, hogy ez a librettó nem bír el ennél súlyosabb muzsikát. Csábító volna a lehetőség, hogy a darab végét (a Vevő lelepleződését az Eladó előtt, és kettejük majdnem-egymásratalálását) felfuttassa, tragikusra hangolja – de akkor az egész mű (ami nem több egy Kádár-kori környezetbe helyezett kétszereplős polgári szalonvígjátéknál) túlnőne saját keretein, hamissá válna. A zeneszerző tehát legmesszemenőbbekig a választott librettó szellemében járt el, amikor korlátozta a zene bonyolultságát, emelkedettségét.

Bokor Jutta
Bokor Jutta

Másodszor: a kétszereplős darab előadásának sikere már a prózai változatban is a Vevő alakítóján áll vagy bukik – a zeneszerző legfontosabb feladata tehát az ő kiszolgálása kellett, hogy legyen. Meglehet, a Bösendorfer muzsikája korlátozottan izgalmas, ám kikezdhetetlen mesterségbeli tudás áll mögötte, és nagyszerűen adagolja a zenei poénokat a Vevő számára.

Kálmán Péter
Kálmán Péter

A Rákoshegyi Bartók Zeneházban tartott bemutató legfontosabb erénye, hogy olyan Vevőt prezentált, aki minden pillanatban élni tudott a Hidas által teremtett zenei lehetőségekkel. Kálmán Péter bravúros teljesítményt nyújtva csillogtatta meg nyugati iskolákon edzett, árnyalt hangi és színészi eszköztárát, s komédiázott az egyszerű, „civil” telefonbetyártól kisfiún át nagypapáig, katona-elvtárstól zongoraügynökig a lehető legkülönbözőbb maszkok mögé bújva. Fontos hangsúlyozni (s ez is a darab javára írandó!), hogy ezek a maszkok kivétel nélkül zeneiek: a gyakorlati mozgalmasságot nélkülöző cselekményben minden, ami történik, auditíve történik, s egy olyan korban, mikor az operaműfajban is már-már fontosabbá válik a vizualitás, mint a zene, külön értékelendő, hogy Kálmán Péter hangi eszközökkel tud frenetikus lenni. S ha túlzás is lenne e Hidas-opusz kapcsán nagy alakításról beszélnünk (elvégre bravúrszerepről van szó, ami technikai virtuozitást igényel, de elmélyült ábrázolásra nem ad lehetőséget), azt leszögezhetjük, hogy szerep és énekes ritka szerencsés találkozásának örülhettünk ez alkalommal.

Az Eladó szerepének legnagyobb buktatója, hogy a Vevő mellett háttérbe szorulhat, észrevehetetlenné válhat. Bokor Jutta elkerülte a veszélyt: kollégája virtuozitása mellett a sokkal kevesebb lehetőséget kínáló karakterben is fel tudott mutatni egy embertípust, ami lassan-lassan eltűnik életünkből – az egyedülálló, otthon ülő, élményeivel és tárgyi emlékeivel tengődő özvegyasszonyét. Hol van ma már olyan ember, aki a múltba réved? Akad-e még bárki, aki legalább a régi szép napok emlékére házimuzsikál? Bokor Jutta pontosan úgy jeleníti meg az Eladót, ahogy ezt a típust egyre ritkább személyes benyomások híján elképzeljük; szerepformálása pontos, értékes.

Éry-Kovács András rendezése megmarad a polgári (a Vevő esetében inkább proli) környezet ábrázolásánál, a cselekményt pedig realista módra bonyolítja le. A színpadképbe ezúttal szervesen illeszkedő zongorán (messziről nem láthattam, hogy valóban Bösendorfer-e) Katona Anikó látta el a kíséretet.

Az élvezetes kamaraprodukció méltán aratott nagy sikert. Jó lenne, ha nem tűnne el egyetlen előadás után.

Fotók: Bartók Zeneház