Variációk egy Mozart-témára

2014. február 4.

A Miskolci Nemzeti Színház január 17-i és 18-i Don Giovanni-bemutatójáról VONA ILDIKÓ írt kritikát

Donna Anna és Don Ottavio: Kriszta Kinga és Decsi András (fotó: Éder Vera)

Donna Anna és Don Ottavio: Kriszta Kinga és Decsi András (fotó: Éder Vera)

Menüett, follia, allemande, Mozart és a Miskolci Balett. Akár szerencsés találkozás is lehetett volna belőle, ha a modern rendezés nem húzza ki alapból a talajt a nemrég alakult táncegyüttes talpa alól. Szabó Máté rendező díszletelemként alkalmazza a hölgyeket, ami nem lenne baj, hiszen a balerinák gyönyörűek, mozgásuk kiművelt, és köztudott, hogy Don Giovanni imádja, ha körülrajongják a nők. Sokat vannak a színpadon a táncosok, és gyakran túl sok a mozgás, ugyanakkor nem kapnak profi balett-művészekhez illő feladatot, noha Mozart a báli jelenetbe belekomponált három különböző stílusú, ritmikájú táncot, amit a Miskolci Nemzeti Színház ZenekaraCser Ádám vezényletével – tökéletesen meg is csinál. Itt valóban három zenekart látunk-hallunk, a vendégek azonban twistet, charlestont, shimmyt, rock and rollt táncolnak, azokat is inkább improvizatív jelleggel, mintsem Bodor Johanna koreográfus utasításaira. Kicsit olyan, mintha a karmester, a rendező és a koreográfus elbeszélne egymás mellett. Azt viszont mindhárman érezték, hogy Khell Csörsz kétszintes, vasszerkezetes díszlete és Füzér Fanni miniruhás, körömcipős jelmezei kialakítanak egy olyan közeget, amibe nem illenek bele a Mozart által megálmodott táncok.

Két szereposztással láttam a produkciót. Mindkét este Cser Ádám vezényelt, és kezei alatt remekül szólt a zenekar. A miskolci színház fennállása óta igyekszik teret biztosítani az ifjú tehetségeknek a bemutatkozásra, felfutásra. Így történt ez most is. Fiatal énekesek közreműködésével hozták létre az előadást, aminek megvan az a hátránya, hogy az énekes még nem rendelkezik akkora hangerővel, hogy át tudja énekelni a zenekart. Gyakori probléma az előadás során: ha az énekes elfordul, akkor nem lehet hallani, érteni, amit énekel, pedig magyar nyelvű a produkció. A rendezőnek jobban kellett volna figyelni rá, hogy akkor mozgassa a szereplőt, amikor az éppen csendben van. Minden opera esetében a zene és az ének a legfontosabb. Amikor a szereplő mozog, nem vándorolhat a hangja!

Don Giovanni és a kormányzó: Haja Zsolt és Cser Krisztián (fotó: Éder Vera)

Don Giovanni és a kormányzó: Haja Zsolt és Cser Krisztián (fotó: Éder Vera)

Szabó Máté igyekszik mindent mozgásban tartani. Szinte állandó a jövés-menés a színen, amihez még hozzájárul a két forgószínpad sűrű alkalmazása. A néző a szemén keresztül folyamatosan bombázva van, ami sokszor elvonja a figyelmet a zenéről és a cselekményről. Mintha a rendező nem bízna eléggé az énekesei színészi képességeiben.

Hábetler András sajátos humorával rengeteget hozzátett Leporello alakjához, Cseh Antalnál pedig az tetszett, hogy őt mindenféle körülmény között hallani, érteni lehetett. Donna Anna szerepét Kozári Alinka és Kriszta Kinga énekelte. Mindkettő ígéretes tehetség: Kozáriban van valami nagyon mélyről jövő drámaiság, míg Kriszta Kinga érdekes hangjával fogott meg. Donna Elvira Herczenik Anna megformálásában tetszett különösen, mivel számtalan arcát volt képes megmutatni a figurának. Szolnoki Apollóniánál akadtak intonációs hibák, de a hangjának kétségtelenül nagy ereje van. Molnár Ágnes és Nánási Helga Zerlinaként jól hozta a huncut fiatal lány szerepét, Kelemen Dániel és Kolozsi Balázs pedig mulatságos és puhány Masetto volt. Don Ottaviót mindkét este Decsi András játszotta, aki különleges hangszínével emelte a produkció fényét. A Kormányzót Rácz István, illetve Cser Krisztián alakította, tiszta intonáció és nagy drámai kifejezőerő jellemezte minden megszólalásukat.

Zerlina és Don Giovanni: Molnár Ágnes és GeigerLajos (fotó: Éder Vera)

Zerlina és Don Giovanni: Molnár Ágnes és GeigerLajos (fotó: Éder Vera)

Don Giovanni kevés volt számomra. Noha Haja Zsolt és Geiger Lajos aránylag jól megbirkózott a szereppel, a lobogó tűz és az átütő férfierő hiányzott belőlük. Az ő Don Giovannijuk nem erőszakos, nem tolakszik, viszont hamburgert eszik és partydrogot iszik.

Szintén hiányérzetem van a társadalmi rétegeket illetően. Ebben a modern produkcióban a társadalmi osztályok teljesen össze vannak csúszva. Úr, szolga, paraszt csak a szövegben van. Leporello is inkább személyi titkár, mint szolga. Don Giovanni magát il cavalierének – azaz lovagnak – nevezi, tudjuk róla: rengeteg pénze van, de nem tartozik semelyik osztályhoz. Azért engedhet meg magának annyi mindent, mert kívülálló.

Donna Elvira és Leporello: Herczenik Anna és Cseh Antal (fotó: Éder Vera)

Donna Elvira és Leporello: Herczenik Anna és Cseh Antal (fotó: Éder Vera)

Leszámítva a túlzott színpadi mozgást, voltak egészen különleges rendezői ötletek az előadásban. Például Don Giovanni szerenádja: a címszereplő egy zongora mellett ül, fehér papírból ollóval kivág egy női alakot és ennek az álomalaknak énekel. Szintén tetszett, hogy három világ létezik a rendező számára: alsó, középső, felső. A középső szinten történik a gyilkosság, a felső szintről érkezik a Kőszobor, és Don Giovanni, miután elsüllyed, a zenekari árokból vezényli a zenekart.

Összességében érdekes és értékes produkció született Miskolcon, ahol mindenki szépen megcsinálta a maga feladatát, valamiért azonban a legó-darabkák nem akarnak összeállni komplex egésszé… És azt igazán elmagyarázhatná nekem valaki, hogy miért jelentek meg a parasztok frakkban Zerlina és Masetto esküvőjén?!

Fotók: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház

Hasonló bejegyzések