Mozart-esszencia

2011. március 2.

Párizsi bemutatója után Milánóban is színre került Peter Brook Varázsfuvola-értelmezése. VÁRNAI DÓRA tudósítása

Február utolsó napjaiban mutatták be és március 19-ig látható a milánói Piccolo Teatro színházban Peter Brook legújabb rendezése, az Egy varázsfuvola című opera. Az előadás bemutatója novemberben volt Párizsban, ez volt a nyolcvanöt éves angol rendező búcsúja francia színházától, a Bouffes du Nord-tól. A közel két hónapig hatalmas kritikai- és közönségsikerrel játszott előadás jelenleg tehát Olaszországban, a milánói Piccolo legnagyobb, Strehlerről elnevezett színházában ismétli meg diadalát.

Dima Bawab (Papagena) és Thomas Dolié (Papageno)

Dima Bawab (Papagena) és Thomas Dolié (Papageno) (fotó: Pascal Victor)

Peter Brook alaposan átdolgozta Mozart híres operáját: zenéjét Franck Krawczyk segítségével, a librettót pedig Marie-Hélène Estienne közreműködésével lerövidítette és egyszerűsítette, így alig több mint másfél órát tart az előadás egyetlen felvonása. Eltűntek például a hölgyek és a fiúk, nincs kórus és zenekar sem, csupán egy zongora kíséri az énekeseket. A történelmi-politikai felhangok kizárásával a történet a főszereplők érzelmeire, jellemük fejlődésére koncentrál. Ennek megfelelően a színpad is csupasz, a látványvilág egyszerű, ugyanakkor nagyon elegáns: a helyszíneket hordozható bambuszbotok és színes selyemkendők jelzik, a jelmezek indiai vonalvezetésű tunikákra emlékeztetnek. Mind az énekesek, mind az őket segítő két színész (egyikük, William Nadylam volt Brook híres Hamlet-előadásában a címszereplő) mezítláb, természetes egyszerűséggel mozognak a színpadon. A fények finoman kísérik a történet minden apró változását és érzékenyen reagálnak a szereplők lelkének rezdüléseire.

Agnieszka Slawinska (Pamina) és Virgile Frannais (Papageno)

Agnieszka Slawinska (Pamina) és Virgile Frannais (Papageno) (fotó: Pascal Victor)

Brook úgy dolgozott az énekesekkel, mintha színházi társulattal lenne dolga: több hónapig próbáltak, felkészítésük alatt az idős mester nyitottságot és hosszú improvizációs munkát kért tőlük. Feldolgozásában Mozart örökifjú vidámságát, a nagyszerű bohócot, a konvenciókat nevetve átlépő fiatal zsenit akarta megmutatni, akinek zenéje ugyanakkor mélységesen emberi. Éppen ezért a feladatra kiválasztott énekesek szinte mindannyian harminc év alatti fiatalok: van, akinek ez az első fontosabb szerepe. A cselekménynek „intimnek és könnyednek kell lennie, hogy megvilágítsa a zene vonalait, mintha első alkalommal hallgatnánk” – magyarázta Brook az újságíróknak a bemutató előtt. A darab kivonatolásával az „igazi tiszta esszenciát” kereste Mozart remekművében. „Számomra a színház létezésének egyetlen lehetősége van. Mindennek, ami a színpadon zajlik, ’jelen időben’ kell megtörténnie. Ezért kell szeretettel és tisztelettel keresni azt, amit Mozart a műveibe beleépített, és ami továbbra is érvényes számunkra. Hogyan? Kutatva, nap mint nap, eltörölve a feleslegeset és tovább kísérletezve… akár tévedések és zsákutcák bejárása árán is. De lassacskán felismerve, hogy hogyan lehet meghaladni a tradíció által ránk kövesedett szabályokat és feltárni a tiszta formát.”

Leila Benhamza (az Éj királynõje) és Jean-Christophe Born (Monostatos)

Leila Benhamza (az Éj királynõje) és Jean-Christophe Born (Monostatos) (fotó: Pascal Victor)

Brook Mozartja költői, mágikus, varázslatos.

Fotók: Pascal Victor

Hasonló bejegyzések