Mert a kritikus is ember

2016. február 4.

MONA DÁNIEL sirámai és köszönetnyilvánítása a kritikaírás műfaja kapcsán

„Büdös kritikus leszel?” – kérdezte szinte kivétel nélkül mindenki, mikor megtudták, hogy a Zeneakadémia zenetudományi szakára fogok felvételizni. Pedig öt másodperccel korábban még ámuldoztak, mikor a Zeneakadémia szó elhagyta a számat. Elképzelték, ahogy a frakkomat fellebbentve helyet foglalok a zongoránál, de szerintem még hegedűt vagy trombitát is simán a kezembe fantáziáltak, csak muzikológiát ne… De, a gyerek körülbelül kilencéves kora óta zenetörténész szeretne lenni, úgyhogy ebből márpedig muzikológia lesz. Mindazonáltal megígértem minden kedves eltorzult arcú, rám egyszeriben közellenségként tekintő, jövőm felől érdeklődő ismerősömnek, hogy nem, nem leszek büdös kritikus. De, büdös kritikus lettem… Vagy mégsem? A kritikusi mivoltomról lehetne vitatkozni, mint ahogy vitatkoznak is, akiknek erre kapacitásuk van. Én most nem teszem, inkább elmesélem, milyen pozitív és negatív élmények érnek egy pályakezdő, kritikai megjegyzéseket is gyakran tartalmazó cikkeket író… szóval engem.

Arra nem érdemes szót fecsérelni, mikor az embert (nevének lekezelő elgépelésével) névtelen hősök elküldik WC-t pucolni, mert a kritikaíráshoz úgysem ért, beutalják egy sztriptízbárba, hozzátartozók ordítva keresik meg az egyetemen, előadók azzal fenyegetik, hogy a Fókusz című műsorban állnak majd bosszút egy kritikája miatt, vagy a kommentelők törvénysértő seggfejnek nevezik, esetleg mézes sziruppal leöntött okádéknak titulálják a cikkét. Ez bizonyítja, hogy a rendszer működik: mindenkinek lehet véleménye. Legyen is!

Szerelmes kritikusok

Szerelmes kritikusok

Ez a sok izgalom mind a megjelenés után történik, én viszont most a megjelenésig vezető útról szeretnék röviden beszélni. A legegyszerűbb dolga természetesen akkor van a kritikusnak, ha van egy saját felülete (pl. egy blog), ahol ő válogatja meg, miről szeretne írni, és ő korrektúrázza a saját cikkeit. Ilyenkor elég nagy egyetértés szokott lenni szerkesztő és cikkíró között… Az Opera-Világ azonban nem az enyém. Így legalább még egy emberre szükség van, aki egyetért velem, vagy legalább elfogadja a véleményemet. Ezzel máshol sincs baj, szerencsére nemigen vetettek még be cenzúrát ellenem sehol. Mégis mitől válik az egyik legszerethetőbb szerkesztőséggé az övék? Miért van az, hogy már kerek tíz éve írnak nekik emberek többnyire barátságból? Hopp, már el is kotyogtam: barátságból. Nem szívességből – barátságból. Az a légkör, amit az Opera-Világ lelkes népe megteremt, többet ér a busás fizetségnél. Itt senki nem az Opera-Világból él, ellenben sokan az Opera-Világért élnek. A főszerkesztőknek szenvedélyük az opera és barátja az összes cikkíró, ezért hosszú és gazdag jövőt jósolok az oldalnak. Engem is újra és újra be tudnak palizni, hogy írjak nekik. Csak a barátság miatt?

Messze nem. Az Opera-Világ nemhogy nem tiltja meg, hogy elengedjem a (formai, tartalmi vagy stílusbeli) fantáziámat, de egyenesen bátorít rá. A szerkesztőség még akkor is tartja a hátát (reméljük, azért a személyes jó viszonyukat sosem veszélyeztetik értem), ha valaki figyelmen kívül hagyta írásaim konstruktív részét, és csak a rosszindulatot olvasta ki kritikámból. Olyan szögeket verhettem be a kritika műfajának koporsójába, amelyeket legközelebb kizárólag a saját blogomon tehettem meg. „Fiatalos, nyegle stílusát jópofasággal igyekszik elfedni; de remélem, ezt majd, mint a kígyó, levedli magáról…” – mondta egy tanárom. Részben levedlettem, részben nem, de sokat tanultam ebből a szembesítő kijelentésből. Bocsánatot kérek mindenkitől, de a jópofaság marad. Az olykor rendhagyó, stílusában talán linknek tűnő írásokkal, remélem, minél több emberhez (elsősorban azokhoz, akik alig járnak koncertekre, és csak elvétve olvasnak kritikákat) eljutnak a jópofasággal elfedett, de azóta megkomolyodott gondolatok.

Számomra az Opera-Világ tehát biztos hátteret és inspiráló környezetet jelent. Ja, és nem mellesleg gyorsaságot és precizitást. Hiszen hány portál kritikusa mondhatja el, hogy – küldje bármilyen későn – azonnal választ, sőt korrektúrás változatot kap a cikkére, melyet a megjelenés előtt jóváhagyhat? A javítások találóak, nem generálnak új(abb) hibákat és sosem önkényesek, így a cikk egy gyors ámen után már kint is van az oldalon. A kerek évforduló alkalmából tehát szeretném a nyilvánosság előtt is megköszönni a sok bátorítást, visszajelzést és lehetőséget, amit eddig kaptam. Ilyen csapat mellett már egyáltalán nem szégyellem: büdös kritikus lettem.

Hasonló bejegyzések