Levetett imázs

2017. június 13.

René Pape áriaestje a Magyar Állami Operaházban. MERÉNYI PÉTER villámkritikája a június 6-i koncertről

Kevés operaénekest látunk, aki ennyi iróniával rázná le magáról az imázs köntösét. A drezdai születésű basszista, René Pape első magyarországi áriaestjén Giuseppe Verdi és Richard Wagner érett kori műveiből válogatott. A leghíresebb részletekből összeállított műsor dramaturgiai íve egyedül Hans Sachs Orgonamonológjánál (A nürnbergi mesterdalnokok, 2. felvonás, Fliedermonolog) tört meg:

ez a részlet még színpadon is sokszor untatja a közönséget, nemhogy koncertszerű előadásban.

René Pape

René Pape

Már hangképzés-kultúrájával is drámai hatást teremt René Pape – ha szabad így fogalmaznunk egy szcenírozatlan előadás kapcsán.

Érzékenyen játszik hangerejével, a beszéd- és énekszerűséggel, hangszíne nyíltságával és fényességével, a lírai és drámai megszólalással, a fejhangregiszterrel.

Különösen Fülöp király áriájában (Don Carlos) és Wotan búcsújában (A walkür, 3. felvonás fináléja) nyújtott megrendítő énekesi és színpadi teljesítményt.

A Magyar Állami Operaház Zenekara nem nőtt fel a német basszistához, és a karmester, Jonas Alber színpadias gesztusait sem nagyon valósították meg a zenészek. A zenekari számok sokszor színtelenül és kevéssé kidolgozottan szóltak – különösen az Aida 2. felvonásának balettbetétje, bár a Lohengrin előjátékát szépen felépítették. A Mesterdalnokok nyitányát ugyan dúsan és telten játszotta a zenekar, azonban hiányoltam az opera felszabadult hangulatát és ünnepi ragyogását.

Ráadásként – gyönyörű magyar kiejtéssel – Pomádé király első áriáját hallotta a közönség Ránki György gyermekoperájából (Pomádé király új ruhája).

Ebben a szerepben René Pape szó szerint fölölthette és levethette volna az imázs köntösét,

de mintha az előadók komolyan vették volna a politikai szatírát, amely – legalábbis a mű fogadtatástörténetében – Sztálin legjobb tanítványát célozza: „Nagy Pomádé! Jó Pomádé! / Szép Pomádé! Bölcs Pomádé!

Hasonló bejegyzések