Film-opera?

2015. július 6.

Annelies Van Parys: Private View – a Muziektheater Transparant produkcióa az Armel Operafesztiválon. KONDOR KATA írása a július 2-i előadásról

A hullámzó színvonal ellenére kétségkívül van egy hatalmas előnye az Armel Operafesztiválnak: olyan kortárs, akár más országokban is alig játszott darabokat ismerhet meg a hazai közönség, amelyekkel a hagyományos, kőszínházi struktúrában biztosan nem volna lehetősége találkozni. Természetesen ezek az operák nem mind jó művek, akad köztük közepes vagy akár gyengébb is, ám ezzel együtt is nagyon fontosnak tartom, hogy közönségünk szembesüljön vele, mit takar az „opera” vagy a „zenés színház” kifejezés napjaink művészetében. Fontos tudatosítani, hogy operát nem csak a tizenkilencedik században írtak, a műveknek nem csupán egyféle („helyes”) interpretációja lehet, és mind az alkotóművészetben, mind a zenei és színházi előadó-művészetben formanyelvek és eszköztárak tömege alkalmazható.

Jelenet az előadásból (fotó: Armel Operafesztivál)

Jelenet az előadásból (fotó: Armel Operafesztivál)

A Private View című előadás még ezeken a kérdéseken is túlmutatott. Nem csupán egy művészeti ág megújítási törekvései jelentek meg a műben, hanem a művészetek viszonya, kapcsolódása, határai is kérdésessé váltak. A színpadon a megszokottnál több médium működik együtt, a zene, a szöveg a színészi játék és a mozgások mellett a film műfaja is szerepet – méghozzá igen hangsúlyos szerepet –kapott. Bár a vetített képsorokból önmagában nem állt volna össze a mű fő gondolatmenete, az előadás problematikája, kérdésfelvetése mégis elsősorban a vizuális művészetekhez köthető: a nézés, nézői szerep, a kukkolás mind a filmelmélet alapvető kérdéskörei. A Private View azzal, hogy egy létező filmre utalva, témájában is a leselkedéssel – egymást figyelő szomszédokkal – foglalkozik, a nézés és nézve levés viszonyát kérdőjelezi meg, a közönség pedig nem tudhatja, a felosztás melyik oldalán foglal helyet.

Jelenet az előadásból (fotó: Koen Broos / Muziektheater Transparant)

Jelenet az előadásból (fotó: Koen Broos / Muziektheater Transparant)

A kérdés releváns, és van is létjogosultságuk a művészetelméleti problémákat felvonultató művészeti alkotásoknak, ám ezeket a felvetéseket igen nehéz a hallgató számára megfelelően tálalni. Esetünkben a produkció inkább csak elméleti, tisztán intellektuális síkon válthatott ki érdeklődést, néhány szellemesebb megoldáson kívül valódi művészi élményt nem sikerült átadnia. Inkább úgy tekintenék a produkcióra, mint érdekes és előremutató kísérletre egy intermediális műalkotás létrehozása érdekében, amely tárgyául épp önnön létének vizsgálatát választotta. Ez a fajta művészet sosem lesz a tömegeké – hiába is örültem a bevezetőben a kortárs alkotások megismerési lehetőségének, a Private View sem váltott ki széles körű érdeklődést, még a jelenlevőkből sem, ám a művészeti ágakkal, műfajok határaival folytatott kísérletek segítségével létrejöhet olyan új formanyelv vagy művészeti ág, amelynek segítségével a jövőben akár sokrétűbb műalkotások is megszülethetnek.

Jelenet az előadásból (fotó: Koen Broos / Muziektheater Transparant)

Jelenet az előadásból (fotó: Koen Broos / Muziektheater Transparant)

Természetesen ne menjünk el szó nélkül a zenei megvalósítás mellett sem. Az előadás ismertetője ugyan azt írta, a produkcióban másodlagos szerep jut a muzsikának, ám ez csupán annyiban volt igaz, amennyiben minden más művészet a film problematikájának szolgálatába állíttatott. Bár a zene, effektszerű megoldásaival – a szereplőknek sokszor nem is szűkebb értelemben vett zenei hangokat kell megszólaltatniuk – emlékeztet filmaláfestésre, az is előfordult, hogy önálló életre kelt, és ilyenkor akár egy kortárszenei koncerten is érezhettük magunkat. Az énekesek, Johanna Zimmer, Martin Nagy, Guillermo Anzorena, Andreas Fischer és a versenyszereplő Ani Sargsyan magas színvonalon szólaltatták meg a sokszor igen nehéz zenei anyagot, tiszta, kimunkált hangjuk élményt okozott, különösen azokban a jelenetekben, amelyekben mintegy a capella kvintettként szólaltak meg. A Pannon Filharmonikusok Etienne Siebens vezényletével megfelelő partnereik voltak az előadásban.

A kortárs művészet egyes rétegeinek különös ambivalenciáját tárta fel az a tény is, hogy míg az előadás a szakmai zsűritől megkapta a legjobb produkciónak járó díjat, talán az egész fesztiválon eziránt mutatkozott a legkisebb érdeklődés. Mondanám, hogy nem lehet kárhoztatni a hazai operakedvelőket, a fentebb kifejtett okok miatt, ám ismervén bizalmatlanságukat minden új iránt, nem tudok ilyen könnyen napirendre térni az eset felett. Lehet, hogy a nyitottabbá válásnak nem a Private View lesz az első darabja, de valahol el kellene már kezdeni.

Fotók: Armel Operafesztivál; Koen Broos / Muziektheater Transparant

Hasonló bejegyzések