Csavlek Etelka születésnapjára

2012. május 29.

Személyes élményeink – FÜLÖP KÁROLY, JÁNOSI ILDIKÓ és BÓKA GÁBOR írása

Csavlek Etelka

A keramikus Csavlek Etelka művészetével alighanem előbb megismerkedhettem, mint az énekművészével. Történt mindez 1987-ben, nyolcadikos koromban, amikor a gimnáziumra való felkészülés jegyében vettem néhány magánórát, hogy humán érdeklődésem mellett a matematika is gördülékenyebben menjen majd középiskolás fokon. A sors hozta, hogy egyik órára egy operalemezzel érkeztem Karcsi bácsihoz, aki rögtön érdeklődést mutatott, azonnal kibontatta velem, és elkezdtünk beszélgetni… A tanár-diák viszony egyszerre barátivá vált, s az órák kötelező hatvan perce is hétről hétre mindinkább többszörösére nőtt, a komoly képleteket hosszas zenei beszélgetésekkel lazítva fel. Szó esett operáról, lemezekről, énekesekről, köztük Csavlek Etelkáról, aki – mint kiderült – a tanár úr családjához tartozik, s néhány kerámiáját Karcsi bácsi is nagy becsben őrzi sashalmi otthonában, s ekkor mint „szakértő” vendégnek, büszkén mutatta meg nekem az énekesnő alkotásait. Ma már persze megmosolyogtató, de akkor úgy éreztem, nagyon közel kerültem a művészethez, az operaénekesek világához, hihetetlen volt. Mint ahogy hihetetlen volt az is, hogy Karcsi bácsi rövidesen távozott közülünk – jól megérdemelt boldog nyugdíjas évei kezdetén. Emlékszem, amint átszellemült lelkesedéssel beszélt Etelka egyéni hangszínéről, mennyire szereti senkiével össze nem hasonlítható, kifejezésteljes orgánumát, színpadi alakításait.

Figaro házassága – Grófné (Fotó: Mezey Béla)

Később magam is többször megcsodálhattam az énekművész alakításait: démonian csábító volt a Hoffmann meséiben (Giulietta), gyönyörködhettem arisztokratikus tartásában a Don Carlos Erzsébetjének, a Figaro házassága Grófnéjának, valamint Csáky Laurának szerepében. Mindehhez társult a szenvedés stációinak finom kidolgozása a Boleyn Anna címszerepében. A kis feladatot is nagy igényességgel látta el: Diánaként szerepelt az Orfeusz az Alvilágban című produkcióban, s noha nem övé volt a főszerep, nem lehetett nem észrevenni, hogy az epizódfigurát is nagy formátumú művész teremti meg. Tetszett – fiús frizurájával – a Szinetár-féle különös hangulatú Fidelio-filmben, akárcsak az aktív énekesi pálya záró szakaszát jelentő, énekesi és színészi kvalitásokat összegző Britten-operában, A csavar fordul egyet-ben, ahol egy színpadon lehettem vele, s csodálhattam a lényéből és művészetéből sugárzó harmóniát.

***
Otello - Desdemona

Otello – Desdemona

Csavlek Etelka azon különleges művészek közé tartozik, akiknek legemlékezetesebb operaélményeimet köszönhetem. Bármely szerepében láttam-hallottam az operaszínpadon, alakításainak emléke  – akár egy gyönyörűen felépített ária vagy egy frázis, akár egy-egy mozdulat, egy tekintet, egy mosoly – a mai napig él bennem.
Mindenekelőtt három szerepét emelném ki, amelyekben számomra ő az etalon: a Bánk bán Melindája, a Figaro házassága Grófnéja és a Tannhäuser Erzsébete. Ezekben a darabokban énekes és szerep igazi egymásra találása  történt – azóta sem hallottam hozzá hasonló, ezen nőalakok lényét, lényegét, lelki finomságát, belső fájdalmát ilyen művészi fokon megragadó alakítást.
Ha Csavlek Etelka művészetének legjellemzőbb jegyeit kéne megneveznem, akkor a kifejező, árnyalt éneklés mellett a színpadi atmoszférateremtő képességet és az alakításaiból áradó tisztaságot, őszinteséget emelném ki. Bizonyára ezért is bíztak rá annyi tiszta jellemű, őszinte hősnőt: az említett szerepeken kívül A varázsfuvola Pamináját, a Don Carlos Erzsébetét, az Otello Desdemonáját vagy a Fidelio Leonóráját.

A Titus kegyelmében Bokor Juttával

Csavlek Etelkát azonban nem lehetett beskatulyázni ebbe a szerepkörbe. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Hoffmann meséi kurtizánját, Giuliettát is remekül eljátszotta, de komikai vénáját is megcsillogtatta a Falstaff Alicéjaként vagy a Così fan tutte Fiordiligijeként, illetve A denevér Rosalindájaként. Igazi dívát elevenített meg a Toscában, nemes, méltóságteljes, a szerep filozófiai mélységeit is érzékeltető Tábornagynét A rózsalovagban, s nagyravágyó, önző Vitelliát a Titusban.

De kis szerepekben is mindig emlékezetes alakítást nyújtott: pályája kezdetén a Pillangókisasszony Kate-jeként (Fodor Géza több mondatban is méltatta ezen szerepformálását, pedig ritkaság, hogy kritikus Kate alakítójáról szót ejtsen), a Mario és a varázsló Angioleri asszonyaként vagy A gólyakalifa Anyájaként is oda kellett figyelni rá.
S még egy személyes élmény: a művésznő alakításai mindig annyira megragadtak, hogy több előadása után megvártam a művészbejárónál, hogy autogramot kérjek tőle. Amikor megjelent, fogalmat alkothattam Csavlek Etelkáról, az emberről és a képzőművészről is: harmónia és derű áradt belőle, s – minden primadonnás allűr nélkül, rendkívül kedvesen – nemcsak a nevét kanyarította a füzetembe, hanem néhány vonással lerajzolta azt a nőalakot is, akit aznap este énekelt.

***

A rózsalovagban Komlósi Ildikóval

A rózsalovagban Komlósi Ildikóval

Csavlek Etelka művészete televíziós szereplései jóvoltából gyermekkorom óta jelen van az életemben. Ha gyerekfejjel csodálkozással vegyes értetlenséggel néztem is a Szinetár Miklós rendezte Fidelio-tévéfilmet, abban biztos voltam, hogy Csavlek Etelka Leonórája valaki ebben az előadásban, mégpedig nagyon hasonló ahhoz, amilyennek az Operakalauzt lapozgatva megálmodtam ezt a magasztos nőfigurát. Később portréfilmjét nézve talán elsőként szembesültem azzal, hogy egy jelentős művésznek nem feltétlenül kell civilben is jelentős művészként viselkednie – lehet egyszerűen is. Csavlek Etelka számomra ebben is példamutató volt és maradt mind a mai napig.

A varázsfuvola Paminájaként San Franciscóban

A varázsfuvola Paminájaként San Franciscóban

Élő találkozásaink sokáig nem voltak ilyen szerencsések: legjobb szerepeiben – mindenekelőtt Melindaként – sajnos elkerültem; erről az alakításáról csak kritikák és felvétel-részletek segítségével mondhatom, hogy talán az utolsó volt a régivágású Melindák közül – Fodor Géza szavaival: ő hozta utoljára magától értetődően a „delnőt”. Ez a tulajdonsága tette kiváló Toscává is – örök fájdalmam, hogy az egyetlen alkalommal, amikor láthattam őt ebben a szerepben, a hozzá nem méltó partner miatt nem teljesedhetett ki alakítása. Nagyon élveztem viszont önfeledt komédiázását A denevér Rosalindájaként, noha papírforma szerint ez a szerep messze állt egyéniségétől. De hányszor látjuk, hogy mit sem ér a papírforma, főképp, ha művészetről van szó?

Falstaff - Alice

Falstaff – Alice (Fotó: Mezey Béla)

S végül ha későn is, ha az utolsó lehetséges alkalommal is, de csak megajándékozott a sors élőben egy megrendítő Csavlek-élménnyel. A 2009-es Tavaszi Fesztiválon szokatlan helyszínen, a Vasúttörténeti Parkban került színre Haydn egyfelvonásos operája, a Philemon és Baucis Kovalik Balázs rendezésében. „Csavlek Etelka alakítása korona az előadáson: egyenesen megrendítő – szavakkal alig jellemezhetően éli meg Baucis figuráját, valóságos jellemet teremtve a bábopera keretei között” – írtam akkor, voltaképpen szűkszavúsággal leplezve megrendültségemet, amit a szerepformálás felett éreztem. Csavlek Etelka itt az elmúlás, a megrendültség, az öröm, az odaadás olyan hiteles kifejezésével ajándékozott meg, ami minden más emlékemnél élesebben él bennem vele kapcsolatban – köszönet érte.

Bánk bán – Melinda áriája
Tannhäuser – Csarnokária
Figaro házassága – A grófné áriája (3. felv.)
A varázsfuvola – Pamina és Papageno kettőse (partner: Gáti István)
Hoffmann meséi – Giulietta és Hoffmann kettőse (partner: Kelen Péter)
Anna Bolena – Come innocente giovane

Hasonló bejegyzések