Armel Operaverseny – kulisszatitkok első kézből

2011. szeptember 29.

A jövő héten kezdődő utolsó forduló versenyzőit egy májusi napon választották ki Szegeden. Most megosztjuk olvasóinkkal, hogyan is zajlik egy operaverseny belülről, és hogyan került két magyar szoprán a döntőbe. KONDOR KATA beszámolója

Armel Operaverseny és Fesztivál 2011

Armel Operaverseny és Fesztivál 2011

A négy nagyvárosban zajló első válogatás után május 29-én került sor az Armel Operaverseny és Fesztivál második fordulójára. Tizennégy ország harminc énekese érkezett ezen a napon Szegedre, hogy találkozzanak az öt versenyprodukció (Zandonai: Francesca da Rimini; Mysliveček: Antigona; Ullmann: Atlantisz császára; Verdi: Rigoletto és Dellaira: A titkosügynök) rendezőivel, és megmérettessenek a tíz főszerepért.

A program három részből állt: tíz órakor kezdődött a bemutatkozás, amelynek során a versenyzők ábécésorrend szerint adtak elő egy-egy szabadon választott áriát. Ezt követték a workshopok, ahol a rendezőknek lehetőségük nyílt kipróbálni a közös munkát azokkal, akiket az első forduló zsűrije az általuk rendezett előadás szerepeire javasolt. A délelőtt folyamán azonban a rendezők további énekeseket választhattak ki, ha a darabjuk valamelyik szerepére alkalmasnak vélték őket, és a késő délutáni extra workshopban velük is próbálhattak.

Miksch Adrienn

Miksch Adrienn

Mi, a Budapestről jött újságírók sajnos csak késve tudtunk megérkezni a verseny helyszínére, ezért villámgyorsan átvágtunk az előcsarnokban legszebb estélyijükben/frakkjukban várakozó énekesek között, majd elfoglaltuk helyünket a Korzó Zeneház nagytermében, ahol már az ötödik bemutatkozó versenyzőnél tartottak. Kissé csalódást okozott, hogy az első részben jó darabig nem hallhatunk igazán kiemelkedő énekesi produkciót, habár a versenyzők egy részének az izgalom érezhetően rontott a teljesítményén. Az első, fenntartások nélkül élvezhető szép pillanatokat a fiatal koreai szoprán, Boram Lee okozta, aki Norina áriáját adta elő a Don Pasqualéból. Az énekesnő a korábbiaknál lényegesen könnyedebben, nagyon szép hangon énekelt.

Szintén az első részben került sor az első hazai versenyző, Miksch Adrienn bemutatkozására, aki Az álarcosbálból énekelte Amelia harmadik felvonásbeli áriáját. Produkciója a teremben általános tetszést aratott, ezt a távozása után a szokásosnál hosszabb ideig tartó, produkcióját megtárgyaló sustorgás is tanúsította.

A második rész sokkal több kellemes percet szerzett. Habár a szerb Alexander Petrovics nem elsősorban hangja szépségével keltett feltűnést, előadásában Lenszkij áriája mégis kifejező és megrendítő volt. A Papageno áriáját éneklő francia bariton, Nicolas Rigas is nagyon kellemes benyomást tett, mind hangjával, mind megnyerő színészi alakításával. Különös színfoltja volt a versenynek az eredetileg színészként végzett, és sokáig akként is dolgozó Jörg Schnass, aki az Atlantisz császárának szerepéért indult. Egy hang mögöttem meg is jegyezte, hogy a vékony testalkatú, szokatlan nagy kék szemekkel rendelkező Schnasst külseje tökéletesen alkalmassá tenné a neki javasolt Halál eljátszására, és bár az énekes izgalmas arcjátékkal kísérte a Figaro házasságából előadott áriáját, sajnos a hangi teljesítménye sokkal kevésbé volt meggyőző. Nem így történt a szintén a Halál szerepéért induló ukrán Vaszil Szlipak esetében, aki a verseny egyik legszebb hangjával örvendeztetett meg minket Gremin áriájának előadása során.

Vaszil Szlipak

Vaszil Szlipak

Ezután következett a másik két magyar versenyző, előbb Szakács Ildikó énekelte szép hangon Lucia áriáját a Lammermoori Luciából, amelynek során hangereje néha nagyobb termet igényelt volna. Szalai Ágnes Lauretta áriájával indult, ami sajnos rossz választásnak bizonyult: a rövid és rendkívül gyakran felcsendülő ária előadása során igen keveset tudhattunk meg az énekesnő képességeiről. Nem ő volt azonban az egyetlen, akinél az volt az érzésem, hogy a rosszul megválasztott bemutatkozó ária ront az esélyein: a svéd szoprán, Sara Wallander a Trisztán és Izoldából énekelt egy részletet, ami a hangjához sem illett tökéletesen, valamint a szokatlan választás arra sem nyújtott lehetőséget, hogy az énekesnő teljesítményét érdemben össze lehessen vetni a többiekével.

A bemutatkozás után szünet következett, majd a program 15 órakor folytatódott a rendezők workshopjaival a Szegedi Nemzeti Színház és a Korzó Zeneház termeiben. Elsőként Juronics Tamáshoz néztem be, aki Pál Tamással, a Szegedi Nemzeti Színház első karmesterével válogatott énekeseket, Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operájának szoprán- és tenorfőszerepeire. Először a karmester meghallgatta a versenyzőktől a mű egyik áriáját. Örömmel vehettük észre, hogy az izgalom múltával több énekes is feltűnően jobb teljesítményt nyújtott a délelőttinél. A koreai Hansu Kim például, aki a bemutatkozáson a Tosca Levéláriáját szép, de még kissé bizonytalan hangon adta elő, ekkor már sokkal meggyőzőbb volt.

Francesca da Rimini-workshop - elöl: Miksch Adrienn

Francesca da Rimini-workshop – elöl: Miksch Adrienn

Miután mindenki énekelt, a rendező, Juronics Tamás elmondta első instrukcióit: arra kíváncsi, milyen színeket képesek belevinni az énekesek az alakításukba, ezért kétféleképpen kell előadniuk a megtanult áriát. A szopránok kezdtek, közülük is Miksch Adrienn, akinek Francesca húgához címzett áriáját először bizakodóan, majd a jövőtől félve kellett elénekelnie. Ehhez partnert is kapott, a testvér szerepét a verseny egyik fiatal szervezője töltötte be. Az ária mindkétszer jól sikerült, és a két érzelmi állapot közti különbség is érezhető volt. Ezután Hansu Kim énekelte Paolo áriáját, amihez Juronics Tamás azt a rendezői utasítást adta, hogy először a férfias, bátor, szerelmét kimutató hős jelenjen meg benne, másodszorra inkább önsajnálóan, kicsit narcisztikusan adja elő. Ebből csak az első verziót hallottam, de nem vetett túl jó fényt az előadásra, hogy ha nem tudtam volna, az énekes melyik változatnál tart, nem jöttem volna rá.

Alföldi Róbert Szalai Ágnest instruálja

Alföldi Róbert Szalai Ágnest instruálja

Sajnos bármennyire is érdekes a workshop, már el kellett indulni, hogy a többiből is láthassunk még valamit. Alföldi Róbertnél, a színház balett-termében egészen máshogy zajlott a válogatás. Amikor megérkeztem, a rendező épp Szalai Ágnesnek adott instrukciókat arról, hogyan, milyen mozdulatokkal adja elő Gilda áriáját. Éneklés közben újra és újra leállította az énekesnőt, a zenéről magyarázott neki, és arról, mire gondoljon, mit fejezzen ki benne. Utána az amerikai Glenn Seven Allen következett, akinek a bemutatkozásáról lemaradtam, így itt hallottam először. Alföldi egy köpenyt adott a kezébe, és azt az utasítást adta, énekeljen úgy, mintha az Gilda volna, majd egy ponton egy humoros mozdulattal dobja át a másik karjába, aztán ugyanolyan líraian folytassa. A tenorista is folyton újabb és újabb utasításokat kapott: „Ne legyél túl sok!” – mondta neki a rendező, és fokozatosan igyekezett csökkenteni az énekes patetikus, mondhatni, túlságosan „operás” mozdulatait.

A későbbiekben a köpeny-Gildát a következő jelölt, Ginevra Schiassi, olasz szoprán váltotta fel. Neki egy lépcsőn kellett felmennie az ária közben, miközben a rendezőtől a „normálisan menj fel!” utasítást kapta. Alföldi nála is elsősorban az operai manírok visszaszorítására törekedett. Végül azt mondta nekik, ha nem mutogatnak annyit, a hangjuk is szebben szól, ezért is igyekezett minél egyszerűbb mozgásokra rávenni őket.

Raquel Camarinha (középen) workshopon

Raquel Camarinha (középen) workshopon

Ez a workshop korán véget ért, így utána még felmentünk a színház egyik tetőtéri termébe, hogy megnézzük Andreas Rosar, az Antigona rendezőjének workshopját. Itt egy csoportos jelenet közepébe csöppentünk, a fiatal portugál szoprán, Raquel Camarinha énekelt, körülötte a többieknek néma szereplőként kellett részt venniük a történésben. Az énekesnőt hallgatva igazán sajnáltam, hogy az ő bemutatkozásáról is lemaradtam, mivel nagyon szép hanggal és figyelemre méltó előadói képességekkel rendelkezik. Miután befejezte az áriát, Rosar egy páros gyakorlatot végezetett a versenyzőkkel, ám Camarinháéhoz mérhető énekesi teljesítmény a hátralevő időben nem született.

Öt órakor kezdődtek az extra workshopok, eddigre az énekesek kicserélődtek a termek között. Ismét a balett-terembe mentem, ahol Alföldi Róbert épp a dominikai tenorral, Enrique Pinával foglalkozott. A rendező nagyon elégedettnek tűnt, már afelől tudakozódott, milyen gyorsan tudná a versenyző megtanulni a mantuai herceg szerepét, de a válasz mentegetőzés volt: a tenorista a Rigoletto próbaidőszakára már foglalt. Erre Alföldi könnyedén lezárta a témát: „Azt nem mondtam, hogy meg is kaptad a szerepet!”

A következő Szakács Ildikó volt, akinek – mivel nem erre a darabra készült – emlékezetből kellett előhívnia Gilda áriáját. Miután gyorsan átfutotta a zongorakísérő kottájából, Alföldi Róbert instrukciói következnek: „Kevésbé nyálasan énekeljük!” – majd halkabban, előre nézve kellett előadnia, míg végül egy izgalmas, még némi fojtott erotikával is átitatott jelenet alakult ki.

Nicolas Rigas

Nicolas Rigas

Alföldi megint hamar végzett a workshoppal, ezért még maradt idő visszasétálni a Korzó Zeneházba, ahol a New York-i rendező, Sam Helfrich ekkor még dolgozott az énekesekkel. Mivel az általa rendezett darabból, A titkosügynökből az extra workshop résztvevői nem tudtak előadni, a rendező egy rövid párbeszédet olvastatott föl velük, és ehhez kaptak utasításokat. Érkezésemkor Nicolas Rigas következett, először énekelnie kell valamit, amit ott helyben tud. Britten Szentivánéji álom című operáját választotta, figurája ekkor is kedvesen elesett, ám nem tér el jelentősen délelőtti Papagenójától. Helfrichék még egy kicsit a hangi adottságait próbálgatták, majd következett a párbeszéd (egy teljesen hétköznapi szöveg egy egykori szerelmespár találkozásáról), amelyet Miksch Adriennel olvastak össze. Először úgy kellett eljátszaniuk, hogy az egyik örül a találkozásnak, a másik pedig nem, majd fordítva, harmadszor pedig küzdve – egymást bántva. És egy hosszú nap végén, amikor már mindenki fáradt volt, olyan sok jobb-rosszabb produkció után, váratlanul megtörtént a csoda. Tényleg nincs jobb szó arra, amilyen hamar a két művész egymásra hangolódott, ahogyan kihozták magukból és egymásból a legjobbat, így az egyszerű kis jelenet igazi színházi élmény lett, hihetetlenül mozgalmas, energiával teli, a két művész felhasználta hozzá a teljes játékteret, és annyira beleélték magukat a szerepeikbe, hogy egymást és magukat sem kímélték egy-egy mozdulat során – egy jól irányzott rúgásért pedig Miksch Adrienn alig győzött bocsánatot kérni partnerétől…

A jelenet végén Nicolas Rigas távozott a teremből, Helfrich pedig beszélgetett egy kicsit a teremben maradó Miksch Adriennel. Mi az álma?” „Jó színházban, jó partnerekkel fellépni” – válaszolta az énekesnő. Habár mindketten érezhetően fáradtak voltak ekkor már, annyit lehetett sejteni, hogy versenyzőnk jó benyomást tett a rendezőre.

Utolsónak Boram Lee-t hallgatta meg Helfrich, majd neki is fel kellett olvasnia a jelenetet, amihez a segítség ismét Nicolas Rigas lett. A két énekes között azonban nem jött létre akkora összhang, mint a korábbi esetben, a jelenet pedig ellaposodott. Ugyanaz a művész, ugyanaz a jelenetet, ám más partnerrel – és a végeredmény egészen más lett…

Az extra workshopok után hosszabb szünet következett, a versenyzők közben visszavették legszebb ruháikat, majd kezdetét vette az eredményhirdetés.

Munkában a zsűri

Munkában a zsűri

Juronics Tamás hirdette ki Francesca da Rimini szerepeit elnyerő énekesek nevét. Paolo szerepére a válogatás során nem találtak a versenyzők közül megfelelőt, helyette Malatestino szerepét osztották ki – Enrique Pina fogja énekelni. Francesca esetében pedig tanúi lehettünk az első magyar sikernek, ugyanis Miksch Adrienn kapta meg.

Következett Beat Wyrsch, a svájci Bienne-Soleure Színház igazgatója és Andreas Rosar, az Antigona rendezője. Náluk is volt olyan szerep, ami nem lelt gazdára: Euristeo. Ellenben Ermione szerepére találtak egy nagyszerű művészt, Raquel Camarinha személyében.

Paul Gaugler

Paul Gaugler

A Krakkói Opera új résztvevő a versenyben – mondta el igazgatója, Tomasz Tokarczyk; az Atlantisz császára rendezőnője, Beata Redo-Dobber pedig röviden beszélt a darabról, arról, hogy rövidsége ellenére mennyire alapvető emberi dolgokkal foglalkozik, és saját megközelítéséről, hogy mennyire nagy hangsúlyt kíván fektetni az énekesek színészi játékára. A Halál szerepét Vaszil Szlipak énekelheti, a Császár szerepére viszont nem találtak megfelelő versenyzőt, helyette Harlekinét osztották ki, őt Alexander Petrovics fogja alakítani.

A cseh Josef Kajetán Tyl Színház igazgatójának, Jan Buriannak néhány bevezető mondata után Alföldi Róbert vette át a szót. Megnyugtatásul közölte, hogy ők mind Gilda, mind a Herceg szerepét ki tudták osztani. Gilda Szakács Ildikó lett, a Herceg szerepét pedig a francia tenor, Paul Gaugler kapta meg. Ez utóbbi döntés kissé meglepett – a továbbjutók közül talán az egyetlen esetben –, a versenyző reggeli bemutatkozása nem volt túl emlékezetes, nem gondoltam volna az alapján, hogy megnyeri a szerepet. Igaz, a workshopon nem láttam – ott bizonyára nagyon jó volt, ha mégis rá esett a választás.

A New York-i Center for Contemporary Opera főigazgatója, James Schaeffer, és A titkosügynök rendezője, Sam Helfrich az intézmény profiljának megfelelően a kortárs mű kérdésével foglalkozott beszédében (a produkció ősbemutató), ezután hirdették ki, kik nyerték a szerepeket. A fesztivál történetében lassan hagyománnyá válik – hallhattuk –, hogy egy-egy kiváló énekessel két rendező is szeretne dolgozni, és amennyiben ezt a próbaidőszakok lehetővé teszik, a versenyző mindkét szerepet megkapja. Most is ez történik… – végignézve az eddigi továbbjutókon, nem is lehetett kérdés, kiről van szó: A titkosügynökben Winnie szerepét Miksch Adrienn kapta. Mellette Verloc pedig – ugyan ki más? – Nicolas Rigas lesz.

Az eredményhirdetés után a sajtó képviselői megrohanták a győzteseket és a rendezőket, itt sikerült néhány mondat erejéig beszélni a magyar továbbjutókkal.

A döntősök

A döntősök

Miksch Adrienn elmondta, mekkora öröm volt számára ennyire jó rendezőkkel dolgozni: Azt, hogy különösen rám számítanak-e, nem vettem figyelembe, egyszerűen csak élveztem a munkát.” Mikor Nicolas Rigas-ról kérdeztem, lelkes lett: „Fantasztikus volt vele a színpadon, az első pillanattól éreztem, hogy egy hullámhosszon vagyunk.” Hozzátette, a döntőbeli eredményénél egyelőre fontosabb számára, hogy megfelelően fel tudjon készülni a szerepekre.

Szakács Ildikó

Szakács Ildikó

„Nekem Gilda az álomszerep” – mondta sugárzó arccal az eredményhirdetés után Szakács Ildikó. „Az volt a legfontosabb, hogy a döntőbe bejussak, annál nagyobb boldogság pedig nincs, hogy Gildát énekelhetem. Az, hogy a színpadon lehetek, egy ilyen szerepben, nekem mindennél többet ér.” A fiatal énekesnő bízik benne, hogy hatékony lesz a közös munka Alföldi Róberttel: „Mi együtt dolgozunk a Nemzeti Színházban, úgyhogy én őt elég jól ismerem, azt hiszem, elég jól tudunk kooperálni.”

Alföldi Róbertet először a szereplők kiválasztásának szempontjairól kérdeztem: Nem lehet konkrétan megfogalmazni, ha lehetne, akkor táblázat alapján ki tudnánk választani az énekeseket. De itt nagyon összetett az ügy. Hogyan lehet vele dolgozni, hogy énekel, az embernek mi jut eszébe róla, neki mi jut eszébe rólam…” Elmondja, hogy a színház kérésére rendezi idén éppen a Rigolettót, de a nagy klasszikushoz éppúgy közelít, mint bármi máshoz: „Megpróbálok a darabból kiindulni, nem pedig abból, hogy mi tapad hozzá, hogyan szokták előadni, mit várnak, mire számítanak. Abból indulok ki, hogy bennem mit okoz a darab.” Úgy éreztem, mintha nagyon tudatosan, szándékosan igyekezne leépíteni az énekesekbe berögzült előadás-módbeli sémákat. „Az általánosságokat, a tartalomnélküliséget, a végtelen unalmat – ami arról szól, hogy egy hangon, egy dinamikával elüvöltjük a Verdi-áriát – valóban nagyon szeretném leszedni róluk!” – válaszolja nevetve.

Adott tehát a versenyprogram: öt izgalmasan dolgozó rendező, nyolc énekes – a mezőny legjobbjai; és öt opera (ismertek és kevésbé ismertek), amelyek mindegyike tartogathat még meglepetéseket a számunkra. A folytatás hamarosan következik, hiszen október 6-án, Szegeden kezdődik a döntő.

Fotók: Armel Operaverseny és Fesztivál

Hasonló bejegyzések