Anna örök? – II.

2014. július 15.

Anna Netrebko Verdi-lemezéről BÓKA GÁBOR írt kritikát

Anna Netrebko: Verdi

Anna Netrebko: Verdi

Míg a közelmúltban tárgyalt Anyegin-DVD recenziójában szerep és előadó kivételes egymásra találását kellett regisztrálnunk Anna Netrebko Tatjána-alakítása kapcsán, addig a most terítékre kerülő, a tavalyi Verdi-évforduló alkalmából megjelent korong – pontosabban annak egy része – éppen ellenkező jelenséggel szembesít: azt a kérdést veti fel, hogy lehet-e hiteles egy szerepformálás, ha minden lényeges pontján ellent mond a szerzői instrukcióknak és az előadási hagyománynak? Aki nyomon követi Anna Netrebko karrierjének alakulását és az élénk vitákat, melyek repertoárjának alakulását kísérik, ennyiből sejtheti, hogy a problematikus szerep, mellyel Netrebko immáron nem csak lemezen, de azóta színpadon is megpróbálkozott, nem más, mint Lady Macbeth. Októberben a Metropolitan évadnyitó HD-közvetítése jóvoltából mi is megismerkedhetünk a teljes alakítással, melyből egyelőre bő ízelítőt kínál a Deutsche Grammophon CD-je: a Lady mindhárom áriája felcsendül rajta az orosz világsztár előadásában.

„Tadolininek csodálatos hanga van, kristálytiszta és erős; én pedig jobban szeretném, ha a Lady hangja durva, tompa és fojtott lenne… A kettőst és az alvajáró jelenetet nem is annyira énekelni, hanem eljátszani és elszavalni kellene, üresen kongó, fátyolos hangon” – írta a komponista nem sokkal a darab keletkezését követően. Noha személyes tapasztalatai nyomán később maga is belátta elvárásainak veszélyeit, jelesül hogy az ilyen mértékű, naturalizmusba átcsapó realizmus könnyen visszaüthet a színpadon, közel sem állíthatjuk, hogy az elmúlt százhatvan év során a mindenkori Lady Macbethek mellőzték volna a szerepformálás zenén kívüli eszközeit. Ezen felül azt is leszögezhetjük, hogy bár sok Verdi-szopránszólam ingadozik a lírai és a drámai hangkarakter határmezsgyéjén, Lady Macbethtel kapcsolatban soha sem merült fel a lehetőség, hogy lírai hangra osszák. Anna Netrebko minden szerepében hitelesen alkalmazza a drámai kifejezőeszközök garmadáját, ez azonban nem változtat azon, hogy hanganyaga mind színét, mind vivőerejét tekintve alapvetően lírai; ráadásul ha van énekes a mai sztárok között, akit soha, egyetlen pillanatra sem kísértett meg pályája során a zenétől való eltávolodás, a naturalizmus veszélye, úgy az kétség kívül ő – énektechnikája mondhatni belcanto iskolázottságú (ha nem is nevezhető e stílus specialistájának).

Érvek sora, melyek mind-mind Netrebko és Lady Macbeth találkozása ellen szólnak – egészen addig, amíg fel nem tesszük a lemezt, és el nem kezdjük hallgatni a Macbeth-részleteket. Netrebko interpretációja ugyanis az első hangoktól kezdve, egy csapásra írja felül Verdi szóbeli instrukcióinak hitelességét – Verdi zenéjének szellemében. Hiába a Macbeth muzsikájának megannyi újító vonása az életművön belül, Netrebko dallamformálásának kidolgozottsága és nemessége rávilágít, hogy bizony ez a zene is a belcanto tradícióban gyökerezik: az újítás, a kísérletezés csak biztos alapokra építkezve lehetséges. A plasztikus szövegejtés és az értelmező éneklés pedig garancia rá, hogy ami megszólal, ne pusztán szép zene legyen, hanem valóban zenedráma. Anna Netrebko – legalábbis e húszperces ízelítő alapján – ígéretes és izgalmas Lady Macbethnek bizonyul; szerepformálása fordulópontot jelenthet a szerep interpretációtörténetében.

A lemezen felhangzó további áriák (a Szent Johanna, A szicíliai vecsernye, a Don Carlos és A trubadúr részletei) a papírforma szerint is összeegyeztethetők a bennünk élő Netrebko-képpel; az orosz csillag hozza is a kötelezőt, ami egy ilyen kaliberű énekes esetében természetesen nem üres rutint jelent, hanem magasrendű művészetet. Mellette valamelyest háttérbe szorul Gianandrea Noseda karmester és a Torinói Teatro Regio Zenekarának sosem kezdeményező, sokkal inkább alkalmazkodó, de mindvégig korrekt teljesítménye: esetükben már inkább emlegethetünk rutint, persze figyelembe véve, hogy ez is világszínvonalon értendő, nem pedig a slamposság szinonimájaként. A vonzó megjelenésű kiadvány műsorszerkesztése ugyanakkor árulkodik bizonyos fokú igénytelenségről: míg a műsorszámok összeállítása az életmű és a szólista pályafutásának szempontjából is invenciózus, addig az egyes részletek sokszor bizony furcsán megcsonkítva hangzanak fel, hogy ily módon megspóroltasson egy-egy újabb szólista néhány mondatnyi közreműködése. (Ez alól csak A trubadúr Misereréje kivétel, melyből, hála az égnek, nem hagyták ki Manrico szólamát – és ki más énekelhetné, mint a régi harcostárs, Rolando Villazón?). Az utóbbi idők hanglemezein már elszoktunk az ilyesfajta nem művészi, hanem anyagi szempontokat érvényesítő mészárosmunkától – kár, hogy ezúttal éppen korunk egyik legnagyobb énekesnőjének produkcióját csonkítja meg az olló és a ragasztó.

Anna Netrebko: Verdi
Részletek a Macbeth, a Szent Johanna, A szicíliai vecsernye, a Don Carlos és A trubadúr című operákból
Anna Netrebko, Rolando Villazón – ének
A Torinói Teatro Regio Zenekara
Vezényel: Gianandrea Noseda
Kiadja: Universal / Deutsche Grammophon

Hasonló bejegyzések