Elhunyt Sudlik Mária

2015. augusztus 22.

A Magyar Állami Operaház örökös tagja hetvenhárom éves volt

Sudlik Mária

Sudlik Mária

Sudlik Mária 1942. május 25-én született Budapesten. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomázott.

1967-ben Monteverdi Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon.

Verdi hősnőinek – Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) – megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro házassága Grófnéja is.

Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismerték el.

Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Forrás: MTI

Három éve ezzel a cikkel köszöntöttük a művésznőt.

Hasonló bejegyzések