Elhunyt Sándor Judit

2008. október 24.

Elhunyt Sándor Judit, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja és Mesterművésze. A Kossuth-díjas művész 85 évet élt.

Sandor_JuditOktóber 10-én születésnapját és operaházi tagságának 60. évfordulóját egyszerre ünnepelte, de már csak betegágyánál köszönthették.

Sándor Judit 1948-ban lett az Operaház tagja, majd 1949-ben Cherubino szerepével debütált a színházban. Szoprán és mezzoszoprán szerepekben egyaránt emlékezetes volt. Mozart-szerepei között volt Donna Elvira, Dorabella, a Grófné, az említett Cherubino és már főiskolásként Bastien szerepe. Legendás alakítója volt Debussy Mélisande-jának, de életre keltette a Fidelio Leonóráját és a Rózsalovag Octavianját is.

1978 után főleg pedagógusként dolgozott és több nemzetközi énekverseny zsűrijében vállalt feladatot.
1953-ban Liszt Ferenc-díjat, 1963-ban Érdemes Művész kitüntetést, 1992-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, 1993-ban Kossuth-díjat kapott.
2004-ben könyvet jelentetett meg pályájáról A zene zarándokútján címmel.

Sándor Juditot az Operaház saját halottjának tekinti, búcsúztatásának időpontját később közlik.

Hasonló bejegyzések