Elhunyt Marcello Giordani

A világhírű tenorista ötvenhat éves volt

Ötvenhat éves korában elhunyt a neves olasz tenor, Marcello Giordani. A néhány hónapja Budapesten is fellépő énekes halálát szívroham okozta.

Des Grieux és Manon: Marcello Giordani és Létay Kiss Gabriella az Erkel Színház előadásában (fotó: Csibi Szilvia / Magyar Állami Operaház)

Marcello Giordani 1963-ban született Szicíliában, Augustában. Huszonöt évesen debütált a milánói Scalában a Bohémélet Rodolfójaként, és még abban az évben került sor az első amerikai szereplésére is. A New York-i Metropolitan Operában 1993-ban énekelt először, itt Nemorino szerepében mutatkozott be. Később sorra hódította meg az olasz és a francia operairodalom  nagy tenor szerepeit, és a világ jóformán valamennyi jelentős operaházában fellépett. Emellett számos lemezfelvételt készített, valamint mesterkurzusokkal, ösztöndíjprogramokkal és énekversennyel is segítette a fiatal énekesek boldogulását. A magyar közönség legutóbb az Erkel Színházban bemutatott Manon Lescaut-produkcióban láthatta.