„Nehéz mű, nem az Álmodozások kora”

2017. március 1.

Keszei Borival beszélgettünk A tisztességtudó utcalány bemutatójának apropóján. KOVÁCS ALEXANDRA interjúja

Keszei Bori, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, az évadban már énekelt a Don Giovanniban és a Gianni Schicchiben, márciusban pedig ő alakítja a bemutatásra kerülő A tisztességtudó utcalány című opera címszerepét. A Lendvay Kamilló-darabot 1978-ban mutatta be a Magyar Televízió; az Operaház most először tűzi műsorára a művet.

Keszei Bori

Keszei Bori

– Hogyan készülsz A tisztességtudó utcalány bemutatójára?

– Elolvastam az eredeti Sartre-kisregényt, valamint a prózai színdarab szövegkönyvét is, hogy megismerjem az egész történetet. Az operai feldolgozás elnagyoltan foglalkozik magával a történettel, tehát a librettóból nem derül ki minden apró részlet, ezért néztem és olvastam még utána ezeknek. Sok olyan előzmény van az általam alakított főszereplő, Lizzie életében, amelyről vagy nem esik szó az operában, vagy csak érintőlegesen. Ezeknek a legtöbbjét nem feltétlenül kell ismernie a nézőnek, de nekem, aki meg akarom személyesíteni ezt a nőt, fontos tudnom. Így vagyok képes igazán beleélni, belejátszani magam a karakterbe, ezeken a gondolatokon keresztül fedezem fel, ki ő.

– Újdonság számodra a kortárs zene?

Énekeltem már modern zenét, de A tisztességtudó utcalány nehezebbnek tűnik számomra, mint az eddigiek.

Kimondottan naturális zenéről van szó, aminek az elsajátítása több időt vesz igénybe, mint egy hagyományos zenei matériáé.

Ebben nagy segítségünkre van a karmester, Vajda Gergely, aki nem csak nagyszerű dirigens, de zeneszerzőként kiválóan ért a kortárs zenéhez (is). Nemcsak a zene, hanem a témaválasztás is érdekes, elüt a megszokottól. Számomra mindig izgalmas kihívás, ha olyasvalakivel dolgozhatok, aki a prózai színház világában is otthon van – márpedig Székely Kriszta ilyen rendező. Ki tud billenteni a megszokott, operai rutinkörből, megváltoztatja kissé a bevett szokásaimat; én pedig abszolút nyitott vagyok az újdonságokra.

Freia A Rajna kincsében (fotó: Nánási Tamás)

Freia A Rajna kincsében (fotó: Nánási Tamás)

– Milyen a rendezés?

Most éppen a munkafolyamat közepén vagyunk, egyelőre csak annyit mondanék: időtlennek érzem a rendezést. A történet Amerikában játszódik; mondhatjuk, hogy társadalmi dráma. Sok mindennel foglalkozik, ami akár a mai Magyarországon is aktuális – nyilván nem szóról szóra, de a párhuzamok nagyon figyelemreméltóak. A nemzetiségek közötti ellentét, a társadalom perifériájára szorult emberek jogai és bátorsága: ezek mind benne vannak. Én egy kurtizánt alakítok, Lizzie-t, aki csupán megtűrt tagja a társadalomnak; a kérdés, hogy vajon fel tudja-e emelni a hangját az igazság nevében, és ha igen, mennyire teszi ezt meg. Mi az igazság egyáltalán…? Izgalmas, örökérvényű kérdések ezek, és ezért az időnek vagy a korhűségnek nincs is akkora jelentősége ebben az előadásban. Például a jelmezek és a minimalizált díszlet nem sokat árul el arról, hol és mikor játszódik a történet. Úgy érzem, ez most a nézőre van bízva: el lehet távolodni tértől és időtől, így általánosabb módon lehet kimondani az el nem évülő tanulságokat.

– Az említett párhuzamok miatt áll hozzád közel a darab? Mennyiben tér el egy klasszikus operától témáját tekintve?

Ez a fajta párhuzam nagyon adja magát, nagyon direkt. Egyenesen felkínálja magát, ráadásul az ember ebben él ma Magyarországon,

engem pedig kimondottan érdekelnek a napi hírek, a társadalmi feszültségek és efféle témák.

A klasszikusok esetében is lehet párhuzamot vonni mai eseményekkel és a mai világgal, azonban más értelemben. A tisztességtudó utcalány nagyon erősen politikai színezetű, társadalomkritikus, míg például a Don Giovanni az emberi érzelmekről szól, az ember romlékony természetét boncolgatja.  De ettől még ugyanúgy aktuális mindkettő. Sartre műve pedig, tekintve, hogy egzisztencialista íróról van szó, sokkal nyersebb, modernebb módon nyúl azokhoz a problémákhoz, amelyekről régebben, akár Mozart korában is, szóltak az operák. Ugyanarról van szó, de más nyelvrendszeren keresztül kell megfejteni a különböző stílusú műveket.

Keszei Bori és Bretz Gábor a Don Giovanniban (fotó: Vermes Tibor)

Keszei Bori és Bretz Gábor a Don Giovanniban (fotó: Vermes Tibor)

– Milyen közönségreakciókra számítasz? Nem az Operaházban lesznek az előadások, ráadásul késő este kezdődnek.

Ez a tág operairodalmon belül is egy zeneileg és tematikailag egyaránt nehéz, kegyetlen, tépelődő és depressziós mű, ugyanakkor elgondolkodtató.

Ezeket a negatív jelzőket egyáltalán nem bírálatnak szánom, sőt, azt szeretném hangsúlyozni, hogy bátor műről beszélünk.

Nem az Aida vagy a Bohémélet, amely elvarázsolja az embert. A szajhát, akit én alakítok, testileg-lelkileg bántalmazzák, nem sokra becsüli saját magát. Az emberek manipulálják egymást, vannak sikeres politikusok, akik hatalmi szóval befolyásolják őket – köztük engem is. Négerverés, niggerezés van a darabban, úgyhogy ez nehéz mű, nem pedig az Álmodozások kora.

Valóban, a bemutató a Zeneakadémia kistermében lesz, a HungarianLateNight című est keretében. Szerintem az Operaház jól ismerte fel, hogy valószínűleg nem a mainstream operalátogató közönség jön majd el az előadásra, hanem aki fel van készülve rá, hogy este tízkor, egy „18 pluszos” karikával jelölt, kegyetlenebb, szélsőségesebb darabot fog látni, mint amilyenek az Operaházban mennek – s ezért jó helyszín lesz a Zeneakadémia Solti-terme.

Előadásfotók: Nánási Tamás, Vermes Tibor

Hasonló bejegyzések