KŐRY ÁGNES személyes emlékei a ma 100 éve született maestróról
2012. október 21-én ünnepeljük Solti György századik születésnapját. Világszerte ünneplik, nyilvános megemlékezéseken méltatják zenei nagyságát. Emberi nagyságát az általa 1995-ben alapított – és most Valerij Gergijev által vezetett – Világzenekar a Békéért (World Orchestra for Peace) együttessel szokás illusztrálni. Jómagam nem hiszem, hogy ez a zenekar, vagy akár az ehhez hasonló együttesek (pl. Barenboim West Eastern Divan Zenekara) hozzájárulnak a világ békéjéhez. De személyes tapasztalatokból tudom, hogy Solti György a nyilvánosság fényétől távol is képes volt komoly segítséget nyújtani azoknak, akik rászorultak.
Mivel nem vettek fel a Zeneakadémiára, 1965-ben elhagytam Magyarországot. Pénzem nem volt, de minden erőmmel tanulni akartam, és hivatásos csellistává válni. Amikor Solti hallott rólam, meghívott egy próbajátékra Covent Garden-i irodájába. Néhány szóló Bach-tételt játszottam neki egy elég gyönge minőségű csellón. A tizenöt percnél rövidebb próbajáték eredményeként Solti saját támogatóiból egy csoportot szervezett, akikkel közösen egy nagyon szép csellót vett számomra. Saját maga adta a legtöbbet az árához, pedig a csoportban több magas rangú bankár és üzletember is akadt. Solti azt is biztosítani akarta, hogy ne éhezzek, ezért saját pénzéből, három év időtartamára havi juttatást utalt át számomra. Ez a három év egybeesett a londoni Royal Academy of Music intézményben folyó tanulmányaimmal. Azáltal, hogy támogatott, Solti komoly segítséget és egyben biztonságot nyújtott nekem – vagyis egy jelentéktelen diáknak –, anélkül, hogy ebből a maga számára bármilyen előny vagy dicsőség származott volna.
Nagyjából huszonöt évvel később megszerveztem a Bartók Béla Zenei Központot (Bela Bartok Centre for Musicianship). Ez egy nagyon kicsi szervezet, még saját címe sincs. Ennek ellenére Solti nem habozott: ő volt első patrónusunk, és anyagi támogatást is nyújtott. Megkértem, hogy segítse Zlatant, egy hatéves szarajevói kisfiút, aki szeretett volna hegedűlni tanulni. Solti azonnal igent mondott, és finanszírozta Zlatan hegedűtanulmányait.
1997. szeptember 5-én, pénteken késő délután Solti titkárnője hívott telefonon: a Maestro szeretné tudni, mennyibe kerül Zlatan hegedűoktatása az 1997-98-as tanévre. Meglepődtem, mert addig mindig én jelentkeztem a titkárnőnél ebben az ügyben. De hálás voltam, és azonnal bediktáltam a több száz fontos összeget a teljes évi oktatásra. A következő reggel – alig 12 órával a titkárnővel való beszélgetésem után – a rádióban hallottam, hogy Sir Georg Solti meghalt az éjszaka folyamán. Megdöbbentett hirtelen halála – Solti egészségesnek tűnt, tele volt energiával, és Bach János-passióját tanulmányozta (úgy emlékszem, hogy életében először) egy közeledő koncertjére – és persze meg is ijedtem: ez lesz a hirtelen vége Zlatan hegedűtanulmányainak? Nem ez lett: két nap múlva, 1997. szeptember 8-án, hétfőn reggel megérkezett Solti csekkje Zlatan teljes évi tanulmányaihoz.
Zlatan csekkjének kiállítása volt Solti egyik utolsó tette néhány órával később bekövetkezett halála előtt. Ez a nagylelkű és bőkezű segítség sem előnyt, sem dicsőséget nem nyújtott Soltinak, de biztosította egy szarajevói kisfiú hegedűtanulmányait. Az ilyen tettekben rejlett Solti György valódi emberi nagysága.
Fotó: Allan Warren
Solti 100
by Agnes Kory
Sir Georg Solti was born a hundred years ago. World-wide centenary celebrations and public recollections focus on his greatness as a musician. The positive sides of Solti’s extra-ordinary human qualities are supposed to be manifested in the World Orchestra for Peace which he formed in 1995 (and which is now continued under Valery Gergiev). I for one doubt, if orchestras like this WOP or similar ventures (such as Barenboim’s West-Eastern Divan Orchestra) contribute to world peace. But I do know from personal experience that George Solti could be very generous and supportive to people far away from any lime-light.
Unable to gain entrance to the Music Academy in Budapest, I left Hungary in 1965. I was penniless but driven to study to become a professional cellist. When Solti heard about my plight, he auditioned me in his Covent Garden office. I played some solo Bach movements on a rather poor quality cello. The less than 15 minute-long audition resulted in Solti’s organising a team from his own supporters with whom he purchased a lovely cello for me. The largest donation came from Solti himself, although the other participants in the team included top bankers and businessmen. To make sure that I would not starve, Solti also made a monthly allowance to me for some three years. These three years coincided with my studies at the Royal Academy of Music. By supporting me, an insignificant student, Solti gave me a lifeline without any benefit or glory for himself.
Some twenty-five years later I set up the Bela Bartok Centre for Musicianship. This is a very small organisation, not even with a venue to its name. Yet Solti did not hesitate to become our first Patron and to help financially. I asked him to support Zlatan, then a 6-year old child from Sarajevo, who was keen to learn the violin. Solti agreed and financed Zlatan’s violin lessons.
Late Friday afternoon on 5th September 1997 Solti’s secretary called me: the Maestro wanted to know how much Zlatan’s lessons would cost for the 1997-98 school year. This was an unusual and surprising telephone call as usually it was I myself who made the approach. However, I was grateful and immediately specified the several hundred pounds needed for the year. The following morning, some twelve hours after my phone conversation with Solti’s secretary, we heard over the radio that Sir Georg Solti died overnight. I was shocked by his sudden, unexpected death – he was fit, full of energy and preparing for a performance of Bach’s St John Passion – and deeply worried about the possibility of having to abandon Zlatan’s violin lessons. However, two days later, Monday 8th September 1997, Solti’s cheque for Zlatan’s violin lessons for the year arrived.
Arranging this cheque for Zlatan was one of the last things Sir George organised immediately prior to his death. This generous action has brought neither benefits nor glory for himself; only a chance for a young child to learn the violin. Herein lays Solti’s greatness as a human being.
Photos by Allen Warren