SZÜTS APOR válasza Kovács János nyílt levelére a miskolci RockGiovanni-előadással kapcsolatban
Tisztelt Kovács János!
Nagyon sok minden eszembe jutott az Ön nyílt levelével kapcsolatban. Én pontosan tudom, hogy saját magam alatt vágom a fát azzal, ha szembemegyek, vagy megpróbálom a saját igazamat vagy igazamnak vélt gondolataimat bizonyítani egy olyan kaliberű művésszel „szemben”, mint Ön. (Azért írtam idézőjelesen, mert nem vagyunk egymásnak ellenségei, sőt.) Bár az „alkotók” név nélkül szerepelnek az Ön nyílt levelében, semmi titok nincs abban, hogy az egyik alkotó én vagyok.
A „klasszikus zene közelebb hozatala” címszó alatt nagyon sok mindent megélt már a zenetörténet. Legyünk őszinték,
nem volt mindegyik olyan, sőt, talán a legtöbbje nem volt olyan, amire érdemes volt szakmai szemmel odafigyelni.
Tény, hogy akadtak nagyszerű próbálkozások, de a különböző átdolgozásokat elég rosszul fogadja és fogadta a zenész és a zeneszerető közösség, nem ok nélkül.
Sokszor, sok helyen elmondtam: Mozartnak nincs szüksége arra, hogy BÁRKI feldolgozza, és az én részemről sem azért történt mindez, mert hiányérzetem lenne a Mozart-művel kapcsolatban. Azt szoktam erre mondani: az ember két dolgot csináljon szükségből; írjon új operát, vagy menjen ki oda, „ahová a király is gyalog jár”.
A RockGiovanni című projekt egy új nézőpont, mondhatjuk úgy, hogy humoros zenei megközelítéssel történt zenei újragondolás, amely igazán azok számára volt szórakoztató, akik ismerik az eredeti művet. Ebben a koncepcióban minden típusú zenének volt helye. Richard Strausstól a balkáni zenén át Prokofjev groteszk zenei világán keresztül a jazzen át, igen, a rockig.
Nem azért, mert kellett. Azért, mert ez is egy lehetőség volt.
Az ilyen típusú „hogyan tegyük érthetővé a mai ember számára a komolyzenét” típusú projektek két ponton válnak általában hiteltelenné. Az egyik az, hogyha az alkotó az eredeti művel szembeni alázat helyett fontosabbnak tartja a saját koncepcióját, és saját maga érvényesítését. A másik, hogyha túlságosan komolyan gondolja saját magát.
Mi megpróbáltunk minden lehetőséget a legtöbb öniróniával, és humorral felfogni – bízva abban, hogy az ilyen típusú csínytevésekben talán Mozart is benne lenne – már ha lehet hinni az ő karakteréről szóló legendáknak –, hozzátéve, a humor mellett nem lebecsülendő a Don Giovanni karatereinek tragédiája.
A kérdés feltevése talán jogos – Jó-e, ha a Don Giovannit rockosítják?
Most azon túl, hogy szívesen belemennék abba, hogy miért ilyen provokatív a kérdés, már csak azért is, mert a címe ellenére (RockGiovanni) a legkevésbé sem ez történt. De akkor én is felteszek egy kérdést: jó-e, ha olyan előadásokról, és zeneművekről alkotunk véleményt, amelyből egyetlen hangot sem hallottunk?
Nekem is le kell szögeznem: az Ön megnyilvánulásáról alkotott véleményem nem az Ön személye ellen szól. Volt alkalmam Önnel dolgozni, valóban az egyik legkiválóbb karmesterként és fantasztikus emberként ismerhettem meg, nekem volt a megtiszteltetés. A véleményem Önnel kapcsolatban most sem változott. Még azt is meg tudom érteni, hogy a koncepció Önnek nem tetszik, azt is el tudom fogadni, hogy a hallott, és ismert alkotás nem nyeri el a tetszését.
De nem mindegy, Ön egyáltalán találkozott-e a művel, vagy a csak a címe alapján vont le messzemenő következtetéseket.
Mert az Ön elmondása alapján egy – amúgy meglehetősen pozitív – kritika alapján mondta el a véleményét.
Én minden véleményt és megnyilvánulást elfogadok és tudomásul veszek. Az egyáltalán nem baj, ha valaki a mű ismeretében megfogalmaz egy negatív kritikát. Ugyanis én is abból tanulok. Az sem baj, ha teoretikusan fogalmazunk meg egy véleményt egy általános jelenséggel kapcsolatban. De akkor azt talán érdemes egy olyan előadásra példaként levezetni, amit ismerünk.
Tisztelt Kovács János!
Önnek is értenie kell azt, hogy az Ön bármilyen megnyilvánulása 2018-ban (de valószínűleg még 2038-ban is) sokkal súlyosabb értékű, mint bármi, amit én alkotok – hát persze: ki a hitelesebb? Egy még nincs 25 éves fickó, akire könnyen rá lehet aggatni, hogy Mozart vállára állva akar nagy lenni, vagy egy olyan életművet a háta mögött tudható karmester, amely életműről én még csak most, de valószínűleg évtizedek múlva is csak álmodhatok? A kritikát elfogadom, és tisztelettel veszem. Már csak azért is, mert Ön mondja. De kérem, hogyha valóban rossz érzése van egy művészi produktummal kapcsolatban, azt akkor fogalmazza meg, ha ismeri az adott művet.
Egy nappal ezelőtt telefonon beszélgettünk az Ön nyílt leveléről, és barátsággal váltunk el egymástól.
Egyetértettünk abban, hogy nem értünk egyet, de ez sem szakmailag, sem emberileg nem határozza meg az egymáshoz való viszonyunkat.
A rengeteg levél, amit az elmúlt néhány órában kaptam, a „hallod, milyen igaza van”, meg „most már látod, hogy mennyire **** amit csináltál?” és egyéb, hasonló tárgyú levelek mellett most egy kicsit szerettem volna én is elmondani, hogy mit gondolok.
Bízom abban, hogy gondolataim, ha egyetértésre és elfogadásra nem is, de megértő fülekre találnak. A zene – mint minden művészeti ág – attól igazán szép, hogy nem ugyanúgy gondolkodunk róla. Ebben az egyetértésben és egyet nem értésben, de továbbra is a legnagyobb tisztelettel várom következő találkozásunkat.
Barátsággal: Apor
(A cikkben érintett személyek, alkotók, ill. a cikkben felvetett kérdésekhez hozzászólni kívánó szakmabeliek véleményének, írásainak az Opera-Világ természetesen megjelenési felületet biztosít – a szerk.)
Fotók: Bartók Plusz Operafesztivál