Marton Éva pályafutása az egyik legalaposabban dokumentált énekeskarrier az elmúlt fél évszázadban – ennek legszebb momentumaiból válogatunk
Giuseppe Verdi: Attila – Odabella
A korai Verdi-opera az 1972-es nyár szenzációja volt a Margitszigeten: mint oly sokszor, most is Lamberto Gardelli kezdeményezte a ritkán játszott mű bemutatását – s a karmesteri produkció mellett a szereposztás is fontos szerepet játszott abban, hogy az előadás legendássá váljon. Két fiatal, pályája kezdetén álló művész lépett fel a két főszerepben: Gregor József igazi barbár Attilájával Marton Éva energikus, szenvedélytől fűtött, bosszúszomjas Odabellája állt szemben – először, de nem utoljára mutatva meg nekünk azt a Marton Évát, akinek színpadi alakításaitól igazán lehet félni.
Giacomo Puccini: Tosca – címszerep
Egy igazi operadíva pályafutása nem telhet el anélkül, hogy a színpadon is meg ne formálja az igazi operadívát. Pláne, ha ezt az egyik legnépszerűbb operában teheti! Marton Évát korán, már a Magyar Állami Operaházban eltöltött évei alatt megtalálta a címszerep, mely jóformán egész aktív pályafutását végigkísérte – egészen a pár évvel ezelőtti születésnapi gálaestig, ahol Tosca imájával tette fel a koronát az estre.
Giacomo Puccini: Turandot – címszerep
Emblematikus szerep, emblematikus előadás: noha idézhettük volna a néhány évvel későbbi Zeffirelli-rendezést is a Metből, ezúttal a talán ritkábban látható (DVD-n jóval később megjelent) bécsi előadást választottuk 1982-ből, Otto Schenk rendezésében. Nem csak azért, mert ez a felvétel Marton Éva első Turandotját örökítette meg az örökkévalóság számára, de azért is, mert ennek az előadásnak a hangfelvétele annak idején kapható volt bakeliten, Hungaroton-címkével – némi fájó vigaszként arra a sebre, melyet Marton évtizedes távolmaradása okozott a magyar operarajongóknak.
Umberto Giordano: André Chénier – Madeleine (partner: Giuseppe Giacomini)
Az André Chénier olyan opera, amit csak akkor érdemes elővenni, ha három különleges hangú és egyéniségű énekes áll rendelkezésre. Az alábbi koncertfelvételen a duettben éppenséggel rendelkezésre állt. Sok nagyszerű partnerrel énekelt Marton Éva pályafutása során – választhattunk volna duettet a Három Tenor akármelyikével, és a sort még hosszan folytathatnánk –, azonban az az izzás, ami ebben a duettben Marton Éva és Giuseppe Giacomini között létrejött, alighanem sokáig felülmúlhatatlan marad. Nem kevesebbet tesznek, mint a nagy művészet régiójába ragadnak egy amúgy közepes zeneművet.
Richard Wagner: Siegfried – Brünnhilde (partner: René Kollo)
Minden énekes pályafutásának egyik legnagyobb kihívása valamilyen módon kapcsolatba kerülni Wagner monumentális Ring-ciklusával – pláne elénekelni benne három hatalmas terjedelmű, rendkívüli technikai nehézségeket támasztó szerepet! Marton Éva számára is eljött a pillanat, amikor a világszínpadok keresett Brünnhildéjévé vált: a most idézett San Franciscó-i előadás-sorozat mellett lemezre is rögzítette a három darabot az EMI számára, Bernard Haitink vezényletével.
Richard Wagner: Lohengrin – Ortrud (partner: Sümegi Eszter)
Ez a 2004-es budapesti premier semmiképp sem maradhat ki az összeállításból. Nem csupán azért, mert azon kevés képfelvételek közé tartozik, melyek Marton Éva itthoni operaszínpadi fellépéseit reprezentálják (a hazai hangfelvételek sora szerencsére sokkal gazdagabb), de azért sem, mert ritkán látni olyan Lohengrin-előadást, ahol a két női szereplő végletesen eltérő jelleme ilyen szélsőségesen mutatkozik meg. Mindez annál inkább figyelemre méltó, mert tudható, hogy Marton Éva pályája korábbi szakaszában Elzát is alakította – Metropolitan-beli fellépése hozzáférhető DVD-n.
Richard Strauss: Élektra – címszerep
Újabb emblematikus szerep, melyet majd’ két évtizeden át Marton Évával azonosított a világ. Mi több: Marton Évával Harry Kupfer bécsi produkciójában, melyben a darab lélektanának addig ismeretlen mélységeit tárták fel közösen. Mi most egy kevésbé ismert, de nem kevés lenyűgöző, félszcenírozott előadást idézünk 1995-ből, Valenciából. A partnerek között olyan énekes-legendákat találunk, mint Leonie Rysanek vagy James King.
Leoš Janáček: Jenůfa – a Kostelnička (Sekrestyésné)
Csupán néhány mondat a második felvonás végén – de micsoda mondatok, micsoda súlyos titkokat elfedő megnyilatkozások! Ha van pillanata az operairodalomnak, ahol az énektudással szemben előtérbe lép a kifejezőerő és a személyiség szuggesztivitása, úgy ez az. Aki megnézi ezt a pár perces felvételt a Jenůfa második felvonásának végéről, talán fogalmat alkothat róla, miért is mentünk el oly kitartóan, ötször, tízszer, tizenötször is a darabra bő évtizede, a budapesti előadás-sorozat idején.
Az összeállítást készítette: Bóka Gábor