István király – a kottától az előadásig

Erkel István király című operájának közelgő margitszigeti előadása kapcsán kérdeztük a partitúrát előkészítő Gurmai Évát a darab keletkezéséről, valamint a forráskutatás és az előadás nehézségeiről. BÓKA GÁBOR interjúja

Gurmai Éva
Gurmai Éva

– A mostani projektet megelőzően mikor, milyen formában találkoztál először az István királlyal?

– Legelőször a Kolozsvári Állami Magyar Opera előadásában hallottam bő évtizede. Már akkor feltűnt, hogy mennyire újszerű hangzása van a darabnak a Hunyadi Lászlóhoz és a Bánk bánhoz szokott fül számára, ugyanakkor az is világos volt, hogy ez az előadás dramaturgiailag nem teljesen az eredeti operát adja, elsősorban a húzások miatt sérül az eredeti koncepció. A néhány évvel ezelőtti komáromi előadást sajnos nem hallottam, az idei MOM Park-beli produkciót viszont igen, ekkor azonban már én is nyakig ültem a margitszigeti előadás előkészítésében.

– Hogyan kerültél bele a mostani produkcióba?

– Kaptam egy telefont Mikusi Balázstól, az OSZK Zeneműtárának osztályvezetőjétől, hogy Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház vezetője tanácsot kért tőlük, kinek a segítségével lehetne a források figyelembevételével előadható állapotba hozni és kinyomtatni az István király kottáját az idén nyárra tervezett bemutatóhoz. Ők engem javasoltak, én pedig igent mondtam, hiszen ez hatalmas megtiszteltetés és kihívás egy zenetörténésznek, annak ellenére, hogy természetesen rendkívül nagy munka, főleg ilyen rövid idő alatt. De inspirált, hogy mind én, mind a közönség jobban megismerhesse Erkel művét.

– Mik voltak a legfőbb nehézségek, amelyekkel szembe kellett nézned?

– Elsősorban a darab hossza és a zenekar nagysága. Négy felvonásból áll az opera, a zenekarban pedig a basszusklarinéttól a kontrafagotton át az angolkürtig szinte minden megtalálható. Mindezt hangonként átnézni, s összevetni a partitúrát a szólamanyagokkal, a zongorakivonattal… nem éppen kevés munka. Nagy segítségemre volt ebben a Kottamester Bt. Szerémi Katalin vezetésével – egyébként az Erkel-összkiadásnak is ők készítik a kottagrafikáját, tehát gyakorlottak már ebben a témában. A mennyiség mellett számolni kellett azzal is, hogy az eredeti kéziratokban is voltak elírások: rossz kulcsban írt hangszer, más sorba került dallam, hanghibák… A források közül a legtökéletesebb a zongorakivonat volt ilyen téren, sokszor az adta meg a kulcsot, hogy mit hagyjunk meg a partitúrában. Az is kiderült, hogy a Széchényi Könyvtárban található dokumentumok az ősbemutató anyagát is tartalmazzák.

– Máris több, figyelembe veendő forrást említettél: partitúrát, zongorakivonatot, zenekari szólamanyagokat. Összesen hány forrásból kellett dolgoznod, s volt-e még köztük fontos az említetteken kívül?

– Elsőként Erkel Ferenc saját kezű ceruzás vázlatait kell említenem, amelyeket azért néztem át, hogy lássam, mennyire tértek el tőlük a nem Erkel kezétől fennmaradt partitúrában. Azt kell mondjam, hogy nagyon, de azt is hozzá kell tenni, hogy sokszor mégis ezek a vázlatok jelentették a kiindulópontot: megegyeznek a hangnemek, az alapdallamok, a jelenetbeosztás, máskor viszont teljes az eltérés. Elgondolkodtató adalék ez a darab keletkezéstörténetéhez. Találtam aztán bizonyos jeleneteket ismeretlen kézírással kiemelve: ezek az anyagok már egyeznek a partitúrában foglaltakkal. És végül ott van a librettó problémája: az István királyhoz ugyanis két szövegkönyv készült, és az első változat, Molnár György munkája is érdekes forrás a mű létrejöttéhez. Ez 1874 körül keletkezett, és okunk van feltételezni, hogy az opera kompozíciós munkája is ekkortájt indult. Ez a változat jóval romantikusabb volt, mint a végleges, Váradi Antal-féle: Imre ebben a megfogalmazásban még gyengéd érzelmekkel viseltetik menyasszonya, Crescimira iránt, s egy áriában vívódik is, hogy milyen sorsot válasszon magának – a végleges változatban viszont Imre sokkal jobban leplezi érzelmeit, sokkal jobban dominál a Szűzanyának tett fogadalma.

Erkel Ferenc
Erkel Ferenc

Crescimira eredetileg nem tudja, hogy a szer, amit Péter a kezébe ad, méreg, hanem azt hiszi, szerelmi bájital, amivel meghódíthatja a szüzességi fogadalmát őrző Imrét. Itt még hiányzik belőle a gyűlölet, ami viszont a Váradi Antal-féle változat alappillére lesz: miután Imre otthagyja őt a nászéjszakán, a lány szinte fúriává változik, és bosszút akar állni. Szándékosan mérgezi meg Imrét, majd megőrül, amikor megtudja, hogy nem földi nő, hanem égi arája volt az, aki miatt a fiú elhagyta őt. Félreértések és indulatok tömkelege alkotja tehát a Váradi-féle librettó magvát szemben a Molnár-féle szövegkönyv személyesebb, olykor egyenesen lírai indítékaival, de végül a jelek szerint mind Erkel, mind a színház az előbbire voksolt. A pogányság is nagyobb szerepet kap Molnárnál: volt egy jelenet, ami kifejezetten pogány szertartást ábrázolt (még az is szerepel a szövegkönyvben, hogy Rotter Irma szólótáncával képzelték el a jelenetet), s állítólag Erkel kifejezetten büszke volt a zenére, amit ehhez a jelenethez komponált. Ennek a muzsikának azonban teljesen nyoma veszett, a librettó is csak a gyulai hagyatékban maradt fenn, sokáig nem is volt róla tudomásunk.

– Arról azonban, ha jól értem, van információnk, hogy Erkel már az első librettóváltozatot is elkezdte megkomponálni.

– Így van, sajtóhíradásokból tudjuk, hogy állítólag két felvonással, köztük a már említett pogány szertartással elkészült, sőt játszott is belőle. Aztán szünet következik a történetben, majd 1880-ban lát napvilágot a hír, hogy Váradi Antal átdolgozta a librettót: ez azonban nem átdolgozás, hanem lényegében teljesen új szöveg, új szereplőkkel. Ez a változat került színre a premieren, amit nagy siker fogadott, de általános volt a vélekedés, hogy a darab túl hosszú, s Ábrányi Kornél kritikájában azt is megjegyezte, hogy a líra teljesen hiányzik belőle. Tudjuk, hogy a második előadás már fél órával rövidebb is volt, és Erkel azt tervezte, hogy az első két felvonást összevonja, ez azonban nem valósult meg. Nem úgy 1896-ban, amikor minden korábbi bírálatot figyelembe véve készítették el a darab új változatát. Kihagyták a teljes első felvonást, és István kapott egy áriát az eredeti másodikban, amiben összefoglalja, hogy mi történt az immár el nem hangzó elsőben. Találunk ezen kívül egy gyönyörű dallamra épülő, hárfaszólós szerelmi duettet Crescimira és Imre között, amiben megszeretik egymást, és Imre egy időre elnyomja magában vallásos révületét. Rengeteg az apró módosítás is, például megváltoztatták a kódákat. Sokat kellett húzni a maradék felvonásokból is: a szerelmi duett érvénytelenítette a mérgezést és Crescimira megőrülését, ezek tehát kimaradtak. Érdekes, hogy ez a változat aztán teljesen eltűnik: minden későbbi előadás, átdolgozás legalább kiindulópontként visszanyúl az ősbemutató verziójához.

Erkel Ferenc (Györgyi Alajos festménye)
Erkel Ferenc (Györgyi Alajos festménye)

–1896-ban Erkel már három éve halott, felmerül tehát a kérdés: mennyi köze lehetett ehhez az átdolgozáshoz? De a szerzőség kérdése, mint az a vázlatok és a partitúra viszonyából kiderül, már az 1885-ös változatban sem egyértelmű…

– Emberileg nem tudom elképzelni, mi lett volna a jó abban Erkel Gyulának, ha édesapja neve alatt ír egy operát, s a bemutatón az édesapját tapsolják ki tizenhatszor. Azt sem hiszem, hogy ha Erkel Gyula önálló operát akart volna írni, ragaszkodott volna Erkel Ferenc hosszú évekkel korábbi vázlataihoz. Mindez számomra azt valószínűsíti, hogy „Ferenc bácsi” messze nem lett kihagyva a komponálásból. Fennmaradt ezen kívül Zolna áriájának zongorakivonata más kézírásával, ám Erkel saját kezű szignójával: vagyis az, hogy esetleg nem ő véglegesített valamit, egyáltalán nem jelenti, hogy az nem az ő elképzeléseit tükrözte. Minden további kísérlet, hogy megállapítsuk, melyik hangot írta Ferenc, melyiket Gyula, melyiket Elek, csak találgatás, amíg esetleg nem kerülnek elő újabb dokumentumok. Ám e találgatások feleslegesek, hiszen tudjuk, hogy az alkotói csapat a próbák során is szimbiózisban működött, tehát mindannyian hozzátették a magukét a darabhoz; másrészt a fiúk voltak annyira elismert muzsikusok már ekkor, hogy ne kelljen édesapjuk háta mögé bújniuk. Felvetődött az is, hogy Erkel Ferenc és Gyula közös műveként kellene feltüntetni a művet. A forráslánc hiányos, amíg nem kerülnek elő újabb dokumentumok, ebben a kérdésben aligha jutunk beljebb.

– Történtek-e változtatások a későbbi előadások során?

– 1930-ban vették elő legközelebb az István királyt. Az akkori könyvtárosi jelentésben az áll, hogy a kotta olvasható, jó állapotban van; a darab minden tekintetben előadható, nem kell rajta változtatni, még a prozódiája is megfelelő (egyébként ma is az). Ám ekkor nagyon meghúzták, mondhatni megcsonkították a darabot. Láttam olyan zenekari kottát, amelyen rajta voltak az 1930-as kapcsok, s bizony a lapok jó kétharmada össze volt fogva, vagyis bizonyos szólamokból ennyit hagytak ki. Így jutunk el a századfordulóig: 1993-ban kerül elő legközelebb az István király, amikor is Németh Amadé zenei, Ruitner Sándor dramaturgiai és Dalos László szövegátdolgozásában mutatta be a rádió és a televízió. Ennek azonban annyi köze van az eredeti változathoz, mint a Nádasdy Kálmán-féle Bánk bánnak Erkel eredeti operájához. Ezután következett a már említett kolozsvári előadás, aminek alapján CD-felvétel is készült. Időközben az összkiadás kapcsán digitalizálták is az István kéziratos partitúráját.

Erkel: István király - a margitszigeti előadás plakátja
Erkel: István király – a margitszigeti előadás plakátja

– Sokan Wagner-hatásról beszélnek az István király kapcsán. Hogyan helyezhetjük el a darabot a magyar opera fejlődéstörténetében?

– Szerintem nagyon is helytálló ez az értékelés. Átkomponált darabról van szó, amelyben nincsenek zárt számok. Ha nem is beszélhetünk vezérmotívumos szerkesztésről, de visszatérő dallamok szövedékéről annál inkább, s a dús hangszerelést, különösen az angolkürtszólót hallgatva is sokszor felidéződik bennünk Wagner zenéje. Ez azonban elsősorban a szólisták jeleneteit és a zenekari közjátékokat érinti; a kórustablók inkább megmaradtak a XIX. századi magyaros muzsika stílusánál, ami miatt kicsit eklektikus is a zene.

– Melyik változatot kívánja rekonstruálni a mostani produkció?

– Alapvetően az 1885-öst, de nem egy az egyben azt, ami az ősbemutató estéjén elhangzott, mivel az első előadássorozat közben még folyamatosan végeztek változtatásokat Erkel felügyeletével. A negyedik előadáson például balettel egészült ki az opera, így természetesen ezt is belevettem a partitúrába (más kérdés, hogy az előadáson végül elhangzik-e majd). Hangszerelési finomításokra is fel lehet figyelni, ha alaposan áttanulmányozzuk a szólamstimmeket. A célom tehát nem az 1885. március 14-én elhangzottak rekonstrukciója volt, hanem az azt követő néhány hét előadásai során véghezvitt változtatásokat is figyelembe vettem és beépítettem a mostani kiadásba. Az általam előkészített partitúrához képest csak terjedelmi kompromisszumokat kellett kötni a produkció előkészítésekor: a margitszigeti körülmények sajnos nem engedik meg a teljes zenei anyag elhangzását, ezért minimális tömörítéseket kellett végrehajtani, amit Vajda Gergely és Köteles Géza elsősorban az ismétlések kiiktatásával, valamint a zenekari közjátékokat és az orgonaszólót érintve, tehát dramaturgiai sérülések nélkül vitt véghez. De bízom benne, hogy ha sor kerül majd kőszínházi bemutatóra (és a hírek szerint van rá remény), akkor ott már a teljes zenei anyag felhangozhat.

– Vannak-e további tervek elfelejtett magyar operák feltámasztására?

– Bán Teodóra áldozatkészsége volt a kulcs, ami ezt a bemutatót létrehozta, hiszen azt a pénzt, amit az idei szabadtéri programok létrehozására kapott, költhette volna egyetlen sztárénekes meghívására is. Ehelyett egy fontos ügy mellé állt, s nem csupán a színpadi produkció, de a kottakiadás létrehozását is felvállalta – mert lássuk be, nem várhatjuk el egy operától, hogy akár csak idehaza is karriert fusson be, ha nem áll belőle rendelkezésre a mai igényeknek megfelelő kotta. Jellemző Bán Teodóra lelkesedésére, hogy nemrég azt mondta: ha most meghalna, és mást nem tudna felmutatni, mint ezt az István király-partitúrát és produkciót, már úgy érezné, nem élt hiába. S mivel úgy tűnik, a továbbiak során is érdeklődést mutat a magyar opera ügye iránt, felvetettem a közelgő Dózsa-évforduló kapcsán a Dózsa György, valamint a Mosonyi Mihály-évfordulón a szerző Szép Ilonka című operájának bemutatását. Nem zárkózott el a lehetőségtől, s információkat kért a szóban forgó művekről.