Nemrég egy Eötvös-operában hallhattuk Fodor Bernadettet, aki a héten Erda szerepében tér vissza a Budapesti Wagner-napokra. Eötvösről, Wagnerről, Verdiről, külföldről és itthonról, valamint a jótékonyságról is beszélgettünk vele. KONDOR KATA interjúja
– Idehaza elsősorban Wagner-szerepekben hallhattunk, idén azonban kortárs operában, Eötvös Péter A szerelemről és más démonokról című művében is szerepeltél. Milyen élmény volt ezt a zenét énekelni, ebben a produkcióban részt venni?
– Amikor a felkérést megkaptam, a boldogság és az aggodalom keveréke uralkodott el rajtam, mert kortárs zenét illetően kevés tapasztalattal rendelkezem. Amint elkezdődtek a próbák, a közös munka Eötvös Péterrel és Rareş Zahariával, minden kételyem eloszlott. Néha kérdezik az embert élete nagy találkozásairól. Számomra Eötvös Péter mindenképpen egy a legnagyobb találkozások közül. Türelmét és emberségét legalább annyira csodáltam, mint azt a rendkívül mélyen lélekbemaró zenét, melyet ehhez a tragikus történethez komponált. Dominga, a fekete szolgáló, a fekete „mama” szerepe mély hangfekvésénél fogva különösen feladta a leckét, de bízom benne, hogy nem utoljára volt alkalmam énekelni. A darabot záró sirató alatt megtapasztaltam azt a különös érzést, hogy mit jelent kifelé énekelni, de befelé zokogni. Hálás vagyok érte. Pályám feledhetetlen állomása A szerelemről és más démonokról, a komplett zene bevésődött a lelkembe, ahogy kiváló kollégáim alakításai is.
– A tavaszi előadásokban azonban nem szerepeltél – éppen egy Wagner-produkció miatt. Mesélj nekünk erről!
– Idén tavasszal egészen hosszan vendégszerepeltem Wiesbadenben, a Hessisches Staatsheater színpadán a repertoárműsoron és a nagy múltú Nemzetközi Májusfesztivál ünnepi előadásain is. A napokban érkeztem haza közel három hónap kemény munka után. A Ring négy szerepét, a két Erdát, valamint Az istenek alkonyából az Első Nornát és Waltrautét énekeltem.
A produkció gyökerei még Linzbe nyúlnak vissza, ahol korábban két évig társulati tag voltam, amikor ezt a Ringet először bemutattuk.
A rendező, Uwe Eric Laufenberg, Wiesbaden jelenlegi intendánsa kért fel az itteni előadásokra.
– Az előadásban kiváló partnerekkel szerepelsz együtt. Milyen együtt dolgozni ezekkel a művészekkel?
– Megtisztelő érzés, amikor olyan Brünnhildék Waltrautéja lehetek, mint Catherine Foster vagy Evelyn Herlitzius. Rendkívül inspirálóan hatottak rám. Úgy érzem, hogy Waltraute elbeszélése különösen dinamikus lett, és erősen tragikus hangvételt kapott, melyre a közönség estéről estére kitörő örömmel reagált. De ugyanígy a Wotan/Wanderer szerepekben felbukkanó Jukka Rasilainen és Thomas Hall is lenyűgöző élményt jelentett ebben a közelségben. Jukkával korábban a Teatro Colónban már dolgoztunk együtt, tisztában voltam fantasztikus hangi adottságaival. Nagy boldogság volt újra hallani őt. A Májusfesztivál több sztárbeállójával kevesebb időnk jutott próbálni, úgyhogy többször volt „beugrásérzetem” és erős improvizatív késztetésem, de ez jóleső izgalmat okozott.
– Milyennek látod ezt a produkciót más Wagner-előadások tükrében?
– Az egész gyakorlatilag egy izgalmas időutazás, a nomád időktől egészen a távoli jövőig ível. Tökéletesen az én ízlésem szerint való, otthonosan éreztem magamat benne. Uwe Eric Laufenberg látványvilága, felfogása nagyon közel áll hozzám, s ez mindenképp megkönnyítette a közös munkát. Miután 2010-es frankfurti Wagner-debütálásom óta a Ring szerepeit énekeltem a leggyakrabban, érdeklődve figyelem, hogy hányféleképpen bontakozhat még ki ez a monumentális csoda.
Minden verzióban megtaláltam az örömömet eddig, de igazából nem szeretem egymáshoz hasonlítani a rendezéseket. Nem egymáshoz képest, hanem önmagukban kell jónak lenniük.
Elsősorban méltónak lenni ahhoz a páratlan zenéhez, melyet Wagner megírt.
– A kortárs zenével nem csak az Eötvös-darab kapcsán kerültél kapcsolatba, egy dalciklus is készül a hangodra. Hogyan kerültél kapcsolatba Baráz Ádám zeneszerzővel, és mit lehet tudni a műről?
– Baráz Ádám zeneszerzővel a győri konzis éveinkbe nyúlik vissza barátságunk. Elképedve figyeltem már akkor is briliáns zenei megoldásait, egyéni stílusát, melyet megkoronázott virtuóz zongoratudásával. Miután Kosztolányi Dezső a szívem közepe, Ádám megtisztelt azzal, hogy Egy éjszaka dala címmel csodálatos művet komponált egy versére, és nekem ajánlotta. Ezt a közeljövőben dalciklussá fogja bővíteni, és reményeink szerint be is mutatjuk. Kosztolányi soraiban olyan gyémántok ragyognak, amelyeknek fénye soha nem fakul meg. Baráz Ádám tehetsége garancia arra, hogy ehhez méltó zenemű születik.
– Miért fontos neked a kortárs zene? Mit gondolsz a közönségnek az iránta való tartózkodásáról, és szükséges, lehetséges-e, hogy az előadó tegyen valamit ez ellen?
– Minden korszaknak megvannak az újdonságai, nagy és maradandó alkotói, alkotásai, körülöttünk íródik a zenetörténet. Ez nagyon izgalmas! Azt gondolom, hogy mindenképp meg kell adni az esélyt arra, hogy ezek a hatások elérhessenek bennünket. Ami engem illet, mint előadóművész csakis úgy lehetek hasznos és hiteles e tekintetben, ha a saját aggodalmaimon, esetleges bizonytalanságaimon felülkerekedve, bátran vetem bele magam olyan feladatokba, melyeket méltóan tudok megoldani.
A közönség hálás az őszintén átadott nagy érzésekért, a nyitott szívekért, felkészültségért. Ilyenkor megnyílnak a befogadói kapuk, átmegy az üzenet.
Ezt kötelességünk megtenni, vagy legalábbis megpróbálni minden alkalommal, bármit is interpretálunk, ugyanis meghallani az előadó hangján, átrezeg a lelkeken, és összekapcsol bennünket a hallgatósággal. Áldott pillanatok ezek műfajoktól, korszakoktól függetlenül. Egyszerűen jók. A csodatevés lehetősége ebben az értelemben mindig adott, meg kell próbálnunk élni vele.
– Nemrég énekeltél Sass Sylvia jubileumi koncertjén. Hogyan kerültél kapcsolatba a művésznővel, és miért fontos az ő személye a pályádon?
– Sass Sylvia 45. jubileumi koncertjén működtem közre tavaly ősszel az Olasz Intézet dísztermében. Nem ez volt az első közös koncertünk, de rendkívül szívmelengető, hogy ez a csodálatos művész velünk, tanítványaival ünnepelt. Sylviát idén kereken tíz éve ismerem. Mesterkurzusok, fesztiválnyitó koncert Pézenasban, egy római Kékszakállú és megannyi szép emlék fűz minket össze. Tíz éve kíséri figyelmével, hitével és jó tanácsaival a pályámat. Az ő szeretete nagy ajándék. Az, hogy idén Kossuth-díjjal jutalmazták értékes pályafutását, nekünk, tanítványainak is eufórikus örömet okozott. Közös meglepetés-videóban köszöntöttük fel őt a világ minden pontjáról.
– Wagner mellett az olasz repertoár is megjelenik a szerepeid között, az Operaházban és másutt is fogsz Verdi-művekben énekelni. Milyen produkciókban fogsz részt venni, és miért kedvesek neked ezek a darabok?
– Az Operaház következő évadában Az álarcosbál Ulrikáját énekelhetem. Úgy gondolom, hogy amennyire Wagneré a hangom, legalább annyira Verdié is, de utóbbi műveiben sokkal kevesebbszer volt alkalmam kamatoztatni eddig. Egyes vélemények szerint ebben az életszakaszban, a harmincas éveim első felében sokkal több olasz szerepet kellene énekelnem és én hajlok rá, hogy egyetértsek ezzel. Nagyon bízom benne, hogy további álomszerepeim – Amneris, Eboli és Azucena – is megtalálnak hamarosan. De nem állok távol Santuzzától sem, még ha meglepően is hangzik. Nagyon érdekes és igaz gondolatot fogalmazott meg Waltrautém kapcsán egy német kritikus. Arról írt, hogy
az én úgynevezett alt hangom valójában egy olyan mezzoszoprán, amely a magas drámai Wagner-szerepekre predesztinál. Úgy érzem, sok igazság van ebben, és nem csak a Wagner-szerepeket illetően.
Remélem, ezt a 10. Ördögkatlan Fesztiválon be is tudom bizonyítani augusztusban, ahol Dinyés Dániel karmester úr személyes felkérésére Verdi Requiemjének mezzoszoprán szólóját éneklem majd. Az, hogy szeretett rokonlelkem, Kolonits Klára énekli a szoprán, Brickner Szabolcs a tenor, Gábor Géza pedig a basszus szólót, nekem személyre szólóan is óriási öröm lesz.
– Ennyi elfoglaltság mellett a jótékonyságra is szakítasz időt. Mesélj erről a tevékenységedről, és arról, miért fontos neked!
– Bennem mindig élt a vágy, hogy a hivatásom kapcsán elérhető ismertséget és esetleges anyagi előnyöket a jótékonyság oltárán is kamatoztassam. Hiszek a művészek példamutatásának fontosságában.
Elengedhetetlen, hogy a jó célért felvállaljuk, amit a szívünk diktál, és lehetőségeinkhez mérten megtegyük érte, amit lehet.
Idén februárban mélyen meghatott, hogy első hívó szavamra hihetetlen gyorsasággal jött létre egy jótékonysági koncert Pápán, ahol lakom. Művészbarátaim és a helyi közönség nagyvonalú segítségével egy kisfiú gyógyulását támogattuk. De rólam köztudott az is, hogy nagy állatbarát vagyok, ez a téma kiemelt szívügyem. E téren szinte folyamatosan próbálok tevékenykedni, csendben, de célzottan. Adni tényleg jó. Hiszen ezt tesszük a színpadon is. Az öncélúság megölné a művészetet, de valójában sok mást is, ezért ha lehet, önzetlenül kell ezt megtennünk az élet minden területén.
– Milyen további terveid vannak a jövőre nézve?
– Leghamarabb az idei Budapesti Wagner-napokon szeretném a legjobb tudásom szerint elénekelni újra a két Erdát a Müpában. Nagy örömmel térek vissza legelső hazai debütálásom színhelyére. Amennyiben a jövő évadom úgy alakul, hogy többet leszek Magyarországon, szeretnék egy koncertturnét csinálni, ária- és dalesteket adni Bonyhádi István zongoraművész kíséretével az ország több pontján. Régóta tervezünk közös koncertet Berecz Mihály zongoraművésszel is.
Miután erősen lokálpatrióta érzelmű vagyok, terveim szerint mindig szeretném idehaza tudni a bázisomat, Veszprém megyében.
Jó hazatérni ide a Bakony és a Balaton-felvidék közelébe. Bízom benne, hogy szabadúszó művészként megadatik számomra a jövőben is, hogy tanulságos élményekkel megrakodva itthon is tölthessek elég időt. Annak az érzésnek nincs párja sehol a világon, amikor a magyar közönségnek énekelhetek. Itthon vagyok igazán otthon.
Fotók: Karl Foster / Hessisches Staatstheater Wiesbaden, ill. Kallos Bea / MTI