Operaszótól volt hangos a Tisza-tó

Gálakoncert és egyéb különleges események várták a látogatókat a Tisza-tónál. VONA ILDIKÓ beszámolója

Látványos gálakoncerttel indította idei programját a Tisza-tavi Fesztivál július utolsó hétvégéjén. Minden évben hatalmas érdeklődés kíséri a háromnapos eseményt. Népszerűségét jól mutatja, hogy a mostani már a kilencedik alkalom, második éve pedig a Magyar Tavak Fesztiválja fontos részeként létezik tovább.

Pillanatképek a Tisza-tavi Fesztiválról (fotó: Vona Ildikó)

A rendezvény ünnepélyes megnyitását jelentő TO’PERA gálára július 29-én, pénteken a tiszafüredi Morotva félszigeten került sor. A minőséget olyan jeles fellépők garantálták, mint Miklósa Erika, Rab Gyula, Pataki Bence operaénekesek, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, valamint a könnyűzene világából ismert Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, a Ruby Harlem Zenekar, ifj. Balogh Ferenc és a Hidden Kingdom.

Bizet Gyöngyhalászok című operájának nyitánya a Szolnoki Szimfonikusok előadásában, Kanai Tosifumi vezényletével jól megalapozta a hangulatot. Noha TO’PERA néven lett hirdetve, idén a műfaji sokszínűség jellemezte a két részből álló gála műsorát, amit Novák Péter állított össze és rendezett színpadra. Az est háziasszonya Csete Beáta volt.

Pillanatképek a Tisza-tavi Fesztiválról (fotó: Vona Ildikó)

Mozart Varázsfuvolája (Papageno I. felvonásbeli dala és Papageno–Papagena duettje Pataki Bence, Miklósa Erika előadásában), Gounod Rómeó és Júliája (Júlia áriája: Miklósa Erika), Verdi Traviatája (Libiamo: Miklósa Erika, Rab Gyula), Händel Xerxésze (Ombra mai fu: Pataki Bence), Thomas Mignonja (Je suis Titania: Miklósa Erika), Offenbach Hoffmann meséi (Miklósa Erika, Tóth Vera), valamint Gershwintől a Porgy és Bess (Summertime: Miklósa Erika) képviselte az opera műfaját. A felsorolt művekből felcsendülő áriák és duettek mellett ismert musicalek részletei, illetve népszerű dalok is elhangzottak.

Pillanatképek a Tisza-tavi Fesztiválról (fotó: Vona Ildikó)

Egy ilyen tóparti gálakoncert lehetőséget kínál a művészek számára, hogy saját műfajuk mellett másban is kipróbálják magukat. Miklósa Erika például rávette Tóth Verát, énekeljék el együtt a Hoffmann meséiből a Barcarolle-t, míg Tóth Vera javasolta Rab Gyulának közös produkcióként a The prayer című slágert, amit a tenorista nagy örömmel elvállalt. Különleges színfoltja volt az estének Eduardo di Capua híres szerzeménye, az O sole mio Csiszár István és Rab Gyula előadásában. A két művész humorral megfűszerezve, zenei párbaj formájában szólaltatta meg a mindenki által jól ismert dalt. Miklósa Erika is szívesen tett egy rövid kirándulást más műfajba: Iván Szandrával elénekelte Gershwin Lady, be good! musicaljének címadó dalát.

Pillanatképek a Tisza-tavi Fesztiválról (fotó: Vona Ildikó)

Tovább színesítette a koncertet a Ruby Harlem Zenekar, valamint ifj. Balogh Ferenc és a Hidden Kingdom fellépése. A gálaest végül az A csitári hegyek alatt című népdallal zárult, amit a hat énekes a tóparton adott elő egy zongora körül állva. Szemet, fület gyönyörködtető programot kapott a közönség, bár tavaly jóval erőteljesebb volt az operai vonal a műsorban, hiszen akkor több tercett, kvartett is elhangzott. Nem jelentett azonban gondot a műfaji sokszínűség, a nézők kitörő ovációval ünnepelték az előadókat a gála végén.

Szombaton tartották a Tour d’Opera elnevezésű kerékpáros túrát. Tiszafüredről indultak Poroszló irányába a bringások, akiket a Tisza-tó menti településeken különböző műfajokat képviselő előadók vártak. Tiszanána-Dinnyésháton például Schöck Atala operaénekes és a Melodika Project közös koncertjére került sor. Érdekes előadást hallhatott a közönség. Olyan vérpezsdítő dallamok csendültek fel, mint például Bizet Carmenjéből a Habanera vagy a Seguidilla. Láthatóan a művésznő is nagyon élvezte ezt a fajta zenei kirándulást, hiszen az énekszólam megmaradt eredetiben, viszont a kíséret át lett hangszerelve a Melodika Project számára, ugyanakkor ebben a változatban is nagyon minőségi produkció született.

Pillanatképek a Tisza-tavi Fesztiválról (fotó: Vona Ildikó)

Színes programkavalkádban volt részük azoknak, akik elmentek vasárnap a Morotvára. Onnan startolt a Boat D’Opera túra, amely során a legfontosabb közlekedési eszköz a csónak volt, és a hajós rendezvény megállóhelyeinél tartott minikoncerteken is felcsendült egy-két népszerű operarészlet.

Fotók: Vona Ildikó