Tannhäuser Londonban

2010. december 20.

Richard Wagner operájának felújítása a Covent Gardenben – KŐRY ÁGNES londoni tudósítása

Több mint húsz év után, 2011. december 11-én ismét bemutatásra került a Tannhäuser a londoni Royal Opera, Covent Garden előadásában.  A társulat először 1955 novemberében hozta színre a darabot. A közreműködők között két magyart is találunk: Maria von Ilosvayt (Vénusz) és Ralph Koltai díszlettervezőt. A következő, 1973-as produkcióban nem látható magyar nevű szereplő, de a harmadik – és mostanáig utolsó – rendezésben (1984/1987) Vénusz szerepét Budai Lívia énekelte. 

Jelenet a II. felvonásból

Jelenet a II. felvonásból

Bevallom, főleg Szemjon Bicskov karmester miatt harcoltam ki jegyet az új produkció főpróbájára és előadására. Nehéz bejutni a Royal Opera bemutatóira, Wagner-operára pedig különösen – ám Bicskov előadásait kihagyni komoly zenei veszteség. Bicskovot először a Borisz Godunov karmestereként hallottam 2003-ban, szintén a Covent Garden Operaházban. Nagyon tetszett interpretációja, amit oroszországi tanulmányainak tudtam be. Viszont amikor Bicskov Lohengrint és Don Carlost vezényelt 2009-ben, orosz származása elvesztette jelentőségét. Bicskov nagyon lelkiismeretes, jól ismeri az éppen repertoárján lévő opera minden hangját, és nagyszerű technikai tudással a lehető legjobbat hozza ki előadóiból. Természetesen ő a vezető, de nem diktatórikusan dirigál, hanem érzékenyen formál. ATannhäuserben – mint ahogy a Lohengrinben is – van bátorsága a szokásosnál lassabb tempókhoz, így az előadás intenzítása erősebbé válik. Bicskov minden előadáson hosszú ujjú fehér ingben és ujjatlan fekete mellényben vezényel. Habár alacsony, a fehér ingujj általában jól látható a zenekar legutolsó pultjáról és a színpad leghátsó részéről is.

A darab színrevitele számomra csalódást keltett. Wagner szövegkönyve tavat, mezőt, virágot  és tündöklő csillagot említ, de Michael Levine díszlettervező jóvoltából majdnem mindvégig csak kopár fekete/szürke színpadot és hátteret látunk. David Finn világítástechnikája segítségével a fekete hátteren egészen pici mozgás látható, de ha nincs jó szeme a közönségnek, e minimális hullámzás elveszti jelentőségét. Minden más Wagner által előírt színváltozást majdnem csak világítás képvisel, de nagyon szerényen. A három felvonás díszlete kevés kivételtől eltekintve nagyjából egyforma. Az első felvonás ígéretesnek indult: a Vénuszhegy-jelenet a színpadon a Royal Opera proszcéniumívének és piros függönyének másolata mögött játszódott. A közönség duplán látta az ívet és a függönyt: láttuk a valódit és néhány méterrel mögötte a másolatot. Vénusz tehát csábító színésznő. Ezen túlmenően a díszletek nagyon szegényesek és unalmasak. A pásztorfiú egy facsemete alatt ül és énekel, a második felvonásbeli csarnok romhalmazhoz hasonlít, és se előtte, se mögötte nem látható völgy, a harmadik felvonás pedig ugyanabban a színpadképben játszódik, de kevesebb rommal. A romokat általában felborult székek képviselik.

Jelenet, középen Johann Botha

Jelenet, középen Johann Botha

Vénusz csábítási kísérleteinek kivételével az emberi kapcsolatok inkább elképzelhetőek, mintsem láthatóak. Talán Tim Albery rendező így akarta megmutatni a protagonisták közötti elérhetetlen távolságot. Persze Wagner szövegkönyvéből (és zenéjéből) kiderül a vágyódás, elérhetetlen távolság stb., és az énekesek kiváló kiejtése (plusz az angol nyelvű feliratok) érthetővé teszik a cselekményt. De színházban elvárható lenne, hogy ne koncertszerű előadást kapjunk. Ugyanakkor a produkcióban van olyan színházi elem, ami számomra nem egészen világos. Miért jönnek kalasnyikovos fegyveres őrök a wartburgi dalversenyre? A huszadik századi Kelet-Európában vagyunk, és forradalomtól tartanak? A harmadik felvonásbeli zarándokkórus rendezését zeneellenesnek tartom. Karmester és énekkar nagyon szépen formálja a hosszú legato frázisokat, mialatt az összes kórustag cipőt, nadrágot, inget, kabátot vesz fel. A méltóságosan hömpölygő nemes zene ellentétben áll az értelmetlen és zavaró mozgolódással.

A Vénuszhegy balettje inkább akrobatikus volt, mintsem erotikus. Nem tudni, miért kezdte Jasmin Vardimon koreográfus a táncot sokkal korábban (vagyis a nyitány Allegro részének negyvennegyedik ütemében), mint Wagner jelezte. Bicskov karmester nyitányinterpretációja lenyűgöző, nem kell hozzá akrobatikus ugrándozás és szisztematikusan fokozott rohangálás a színpadon. Mire a táncjelenet végére értünk, több mint elegem volt az első percben izgalmasnak tűnő, de hosszan tartó és emiatt unalmas koreográfiából.   

Eva-Maria Westbroek

Eva-Maria Westbroek

Jon Morrel jelmezei alkalmazkodnak a rendezői koncepcióhoz. Vénusz és valamennyi táncos  fekete estélyi ruhát visel. Herrman – szemmel láthatóan a második felvonásban megjelenő kalasnyikovos fegyveres őrök parancsnoka – katonai egyenruhát kapott.  Tannhäuser és a versengő énekesek szmokingban adják elő dalaikat. Van koncepció tehát a jelmeztervezésben, de a végeredmény kissé vegyes salátának tűnik.

Az énekesek nagyon jók. Michaela Schuster erőteljes és karizmatikus Vénusz, a szerepet már többször játszotta Bécsben, Berlinben, Torinóban és Drezdában. Johan Botha (Tannhäuser) hangilag igazi Heldentenor. Erőteljes, kristálytiszta (intonációban és kiejtésben), és van állóképessége. De sajnos alacsony és testesebb a kelleténél. Valószínűleg emiatt az előadás nagy részében széken ült, több áriát (habár nem mindegyiket) ülve énekelt. Eva-Maria Westbroek valóban hihető Erzsébet, míg Christof Fischesser (Herrman), Timothy Robinson (Walther) és Clive Bayley (Biterolf) szép, muzikális és megbízható alakítást nyujtanak. De az este legmuzikálisabb énekese Christian Gerhaher (Wolfram). Előadásában az O, du mein holder Abendstern áriában (harmadik felvonás, második jelenet) mindvégig hallható volt a gyakorlott Lieder énekes zenei intelligenciája és érzékenysége. A pásztorfiú szerepét egy első gimnazista, tehát kb. tizenkét éves kisfiú énekelte. A főpróbán jól, az első előadáson bizonytalanul és kicsit hamisan. Ennek ellenére fellépése atmoszférikus volt.

A Royal Opera most főként az opera párizsi verzióját mutatta be, habár megtartottak néhány elemet a drezdai verzióból is. Szemjon Bicskov karmesternek köszönhetően nagyszerű Tannhäuser-előadást hallottam. De sajnálom, hogy nem Szinetár Miklós 1990-es budapesti rendezésében.

Fotó: Clive Barda, Royal Opera

Hasonló bejegyzések