Miskolci visszatekintés II.

Erkki-Sven Tüür: Wallenberg  az Észt Nemzeti Opera előadása a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, 2010. június 12. VONA ILDIKÓ kritikája

Nyitókép
Nyitókép

Az Észt Nemzeti Opera másik nagyszabású bemutatója Erkki-Sven TüürWallenberg című, kétfelvonásos operája. Magyarországon most először láthatta a közönség, és szinte a teljes észt társulat szerepelt benne. A rendező, Dmitri Bertman nem ismeret-len a miskolciak számára, az ő munkája volt korábban a Lulu Bergtől, Mozart és Salieri Rimszkij-Korszakovtól, Borisz Godunov Muszorgszkijtól, Apolló és Jácint Mozarttól, Kisvárosi Lady Macbeth Sosztakovicstól. A Wallenberg Erkki-Sven Tüür első operája, mely 2001-ben született, és érdekessége, hogy négy nyelven énekelnek benne: német, héber, orosz, angol. Szövegkönyvét Lutz Hübner írta, melyhez Lengyel Jenő készített csodálatos magyar fordítást. Az előadás díszleteit, jelmezeit Ene-Liis Semper tervezte, a zenekart Risto Joost vezényelte.

A tér, ahol a játék folyik, ferde sík. A színpad hátsó része meg van emelve, és az alatt található a zenekar, így a zenészek és karmester láthatatlan mind a közönség, mind a szereplők számára. Kamerákkal és monitorokkal oldják meg a kapcsolatot, tévéképernyőn keresztül a dirigens állandóan követni tudja a színpadi eseményeket, a szereplők pedig a nézőtér bizonyos pontjain elhelyezett készülék segítségével látják a karmester jelzéseit. Nincs nyitány, rögtön a kórus indítja az operát. Erkki-Sven Tüür zenéje nagyon egyéni, kicsit Stravinsky-s, kicsit Orff-os, de mindenképpen tonális zene és abszolút fogyasztható. Kemény harmóniák, disszonancia, marimbák és harangjáték gyakori megszólalása, rézfúvók, valamint ütősök kiemelt használata és a nagy zenekari apparátus jellemző rá.

Jelenet
Jelenet

A nyitóképben zsidó imasálba burkolt emberek ülnek a sötét színpadon U alakban, kezükben égő gyertyával, és a kórus sorolja a kínzó és egyben filozofikus dilemmákat: „Tisztelnünk kell Wallenberget? Mit tett? Miért tette? Hol a sírja? Ha él, hol tartják fogva? Hol van Wallenberg?” Ez utóbbi kérdés többször előkerül az opera során, mert a mű történelmi tényekre épül, de máig tisztázatlan, hogy mi történt valójában. Az opera második jelenetében kapja meg Wallenberg a megbízatását, hogy utazzon Budapestre és mentsen embereket. A színpadi látvány nagyon szép: gazdagon terített, hosszú asztal mellett diplomaták tárgyalnak, egészen pontosan három úri hölgy 18. századi ruhában. Kinézetre pontosan olyanok, mintha most léptek volna ki Milos FormanAmadeus című filmjéből. Wallenberg az elöl lefedett zenekari árokból mászik fel a színpadra, és a hölgyektől kapja meg a feladatát, amit először nem akar vállalni, aztán igent mond. A történet egyik fontos szála azt mutatja meg, hogyan válik azonossá a küldetésével és szól bele a történelembe. Wallenberget Rauno Elp alakítja, aki bariton hangfekvésű énekes. Fő ellenfelét, a náci Eichmannt Priit Volmer, basszus személyesíti meg. Ők ketten a fekete és fehér karakterek archetípusait képviselik. Eichmann ruházata fekete, Wallenbergé ragyogó fehér. Nagyon izgalmas megoldás a bariton-basszus szembenállás, érdekes ötletnek tartom, hogy a zeneszerző nem tenor hangra írta a pozitív hős szólamát.

Pályaudvari jelenet
Pályaudvari jelenet

A pályaudvari jelenetben találkoznak először, ahol a nácik marhavagonokba terelik a zsidókat, naponta 1000 embert. A katonák nem SS egyenruhában láthatók, sokkal inkább a Csillagok háborúja című film Darth Vader-jelmezéhez hasonlít öltözékük, kezükben pedig lézerkardot tartanak. Ebben a jelenetben történik meg először, hogy Wallenberg megment egy deportáltat. Utána sorra osztogatja a kék alapon sárga keresztes útleveleket, mialatt a zenekarban rézfúvók és ütőhangszerek durva hangja szól. Itt hangzik el az opera egyik kulcsmondata: „Az útlevél győz a fegyveren, de a fegyver győz az emberen.” Később a sikeres mentőakciók után Wallenberg módosítja Eichmann tézisét: „Az útlevél győz az emberen, az útlevél győz a fegyveren.” Sok sikert ér el, de számos kudarc is éri. Egy nő visszaadja a menlevelét, mert a deportált családjával akar lenni. Megrázó pillanat, amikor beszáll a marhavagonba és magára zárja az ajtót. Tüür még egy Halálindulót is komponált. Ennek a nagyon brutális kórusjelenetnek az ellenpólusa, amikor a zsidók Ó-testamentumi szöveget énekelve, harangjáték, rézfúvók, ütőhangszerek kíséretével mennek a halálba. A színpad üres lesz, csak a deportáltak szétdobált ruhái maradnak rajta. Eichmann a zenekari árokból felmászva pontosan úgy jön be, mint az elején Wallenberg és búcsúzik, mert a háborúnak vége. A két főszereplő azon vitázik, hogy melyikük volt a sikeresebb: aki elpusztított 300 ezer zsidót, vagy, aki megmentett 100 ezret?

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Az opera látványban a Brecht-féle epikus színházra épül, ami a közönséget szemlélővé teszi, ideológiai támpontot adva a színpadi történés menetének megítéléséhez. A néző értelmére akar hatni és nem az érzéseire. Az első felvonás még történelmi dokumentumok által szavatolt, a másodikban viszont Bertman taktikát változtat, és megrendezi a tragikus első rész fergeteges szatírjátékát. Harsány, provokatív, paródia- és montázsszerű képek követik egymást, ahol a groteszk kerül előtérbe. Nincs megalkuvás, sok réteg szabadon értelmezhető, és a rendező folyamatosan feszegeti a tűréshatárt.

Zárókép
Zárókép

A második felvonás nagy része az oroszoknál, és vörös drapériák között játszódik. A két szovjet tiszt egyenruhája revüszínpadokon látható csillogó piros anyagból készült, és tömény giccs, mint minden, ami körülöttük van. A felvonás Wallenberg eltűnésével kezdődik. Még látjuk a börtönben, de már csak egyetlen vágya van, hagyják végre meghalni. Eichmann szintén beteljesítette a feladatát, őt kivégzik, mégpedig úgy, hogy a zsidók belegöngyölik egy tóratekercsbe, és így gúzsba kötve lökik a mélybe. Wallenberg kifosztása megkezdődik: a cellája fölött kimondják, hogy egy hős nem halhat meg. Innentől több alakban létezik. Az igazi a Gulágon elpusztul, és megszületik a Wallenberg 2, aki kinézetre Elvis-imitátor, és show-t meg üzletet csinál a hős sorsából. Egyre durvább képek következnek a színpadon: feltűnik Mickey Mouse, Donald Kacsa, óriási méretű matrjoska-babák táncolnak egy ringlispír körül. Hatalmas giccsparádét látunk. Itt, a Wallenberg Cirkuszban jelenik meg cowboy kalapban Reagan elnök és amerikai díszpolgárrá nyilvánítja az egykori háborús hőst. Reagan mögött a civil ruhás Eichmann áll, jelezve, hogy ez is csak üzleti, politikai fogás. Bertman felfogása szerint történelemhamisítás és politikai hazudozás területén, teljesen egyforma a szovjet hatalom, ami eltüntette, és az amerikai, ami kitüntette a svéd diplomatát. Győz a média és a sztárkultusz, Wallenbergből márkanév, címlapsztori, bulvárhős lesz. A záróképben ismét a zsidókat látjuk, amint ülnek az üres padlón. Megérkezik a Wallenberg 3, egy jógi-féle figura, aki különböző testgyakorlatokat, tornamutatványokat végez, majd a legvégén „megfeszített Krisztus-pózba” fekszik le a padlón. Az előző jelenetben olyan töménytelen mennyiségű giccset halmozott fel a rendező a színpadon, hogy ez a nagyon szép befejező kép nem tud igazi megnyugvást hozni, de pozitív kicsengése érezhető.

Az MR3 Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorában elhangzott kritika másodközlése 

(Fotók: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál – Bócsi Krisztián)

Operafesztivál a Zenei Műhelyben – videó-összefoglaló az idei fesztiválról