„Magyar zene” Londonban

2011. május 11.

KŐRY ÁGNES gyorsjelentése a Faust elkárhozása és a Don Sanche előadásairól

Hector Berlioz

Hector Berlioz

Az Angol Nemzeti Opera színpadra vitte Berlioz Faust elkárhozása című drámai legendáját. A premier május 6-án volt, további előadások június 7-ig láthatók. A rendező a hajdani Monty Python-filmsorozat egyik tagja, az amerikai-brit Terry Gilliam. Tehát híres forgatókönyvíró, animátor, filmrendező és színész. De operát még soha nem rendezett, és persze most sem, mert a Faust elkárhozása nem opera. Volt már azonban példa a mű színpadra állítására: néhány évtizeddel ezelőtt is előadták szintén az Angol Nemzeti Operában, de más rendezésben (amit nem láttam, mert a zenekari árokban csellóztam).

Gilliam rendezése nagy kritikai sikert aratott. Csak két kritikus – Warwick Thompson és Hugo Shirley – ellenezte a koncepciót. Habár csak a főpróbát láttam, én e két ellenzéki kritikussal értek egyet. Gilliam a Faust-történetet a német kultúrának a XIX. század közepétől a nácizmusig érő folyamataként látja. A mű első felében a nácik még „csak” a bolsevikokat üldözik és lövik le, a mű második fele a holokauszt tragédiájával foglalkozik. Margit zsidó, ezért viszik Auschwitzba. De előbb még végignézzük a nácik gonoszságának sokrétűségét: zsidókhoz tartozó épületeket gyújtanak fel – a Kristallnachtra való utalás nyilvánvaló –, megkínoznak, megaláznak és elhurcolnak zsidókat. Amikor Faust meg akarja menteni Margitot, Mefisztó őt is a gázkamrába löki: Faust ekkor egy emberszerű szvasztikává válik, és elégett emberi hús hullik le róla. Az utolsó színpadkép egy gázkamrát és nagy rakás elégett emberi maradványt mutat. Pedig egy auschwitzi gázkamra operai díszletként való felhasználása megkérdőjelezhető ízléstelenség. És mindehhez mi köze van Berlioz zenéjének? Ami a zenei előadást illeti, főpróbáról nem illik bírálatot mondani. De azt azért jelentem, hogy a Rákóczi-induló könnyed és unalmas francia fúgaként hangzott el, pedig Berlioz komolyan vette (és jelölte) az induló katonai eredetét és jellegét.

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc

A május 9-i Európa-napot nagyon szépen ünnepelte a londoni magyar nagykövetség és a Londoni Magyar Kulturális Központ az Európai Parlament támogatásával. Előadásra került Liszt korai operája, a Don Sanche. Vagyis egy rövidített formát hallottunk: kórus nélkül, koncertelőadásban a St. John’s Smith Square koncertteremben. Ez az épület templom volt, de már hosszú évtizedek óta koncertterem. Érdekes véletlen – vagy talán nem volt teljesen véletlen –, hogy az épület mellett van a londoni Európa Ház, az Európai Parlament londoni képviselete. Az operát Gerhard Krammer osztrák zeneszerző szerkesztésében és Laurent Pillot karmester rövidítésében hallottuk. Nem ismerem az operát, de amit hallottunk, az meggyőző, kerek és kellemes volt. Ebben része volt a kiváló előadásnak is. Pillot nagyon jó tempókat választott, és nyilvánvalóan inspirálta, de kontrollálta is az Európai Közösség Ifjúsági Zenekarát. Négy fiatal énekes működött közre, valamennyi az Európai Opera Központból (vagyis személyenként Norvégiából, Franciaországból, Spanyolországból és Belgiumból). A mezzoszoprán Ingeborg Gillebo és a tenor Giulio Pelligra valószínűleg bárhol megállná a helyét. Színészi felkészültségük itt nem mutatkozhatott meg – mindnyájan kottából énekeltek –, de hangilag és zeneileg már nem diákteljesítményt nyújtottak. Nagyon szép este volt, de sajnáltam, hogy ezúttal csak Liszt képviselte Magyarországot: nem volt magyar résztvevő a zenekarban sem.  De így is optimizmusra adott okot az előadás: íme, ilyenek Európa fiataljai, talán szép lesz a jövő.

Hasonló bejegyzések