Farsangi Operagála Miskolcon, 2011. január 28. – VONA ILDIKÓ beszámolója
Büszke lehet rá az egykori acélváros, hogy két hónap leforgása alatt három színvonalas gálaestet is tudott produkálni. Valamennyi rendezvényen részt vettem a helyi teátrumban, ezért rakom őket egymás mellé.
Decemberben nagy sikerű adventi gálakoncerttel fejezte be 2010-es évadját a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, melynek sztárvendége Jevgenyij Nyesztyerenko világhírű basszus volt. Mellette felléptek még fiatal tehetségek is, akik olyan neves énekversenyeken értek el rangos helyezést, mint a Saljapin-, a IV. Szentpétervári-, valamint az Armel Operaverseny. Miskolc szimfonikus zenekarát Kovács János, az Operaház első karmestere vezényelte, Bátor Tamás fesztiváligazgató pedig igen magasra tette a mércét, amikor összeállította a Verdi, Rossini, Puccini és Csajkovszkij műveit tartalmazó, kifejezetten operaáriákra épülő műsort.
Ezt követte a Miskolci Szimfonikus Zenekar és Kovács László karmester felszabadultan jókedvű újévi gálahangversenye. Klasszikus alapokon nyugvó, igényesen szerkesztett, fület gyönyörködtető műsort hallottunk, melyhez szemet gyönyörködtető látvány is párosult. Színpadi díszlete, világítása, a sok-sok színes virág, a Zarathustra-nyitány hangjaira történő tűzijáték, mind-mind a szilveszterhez kötődő vidámságot tükrözte. A jó hangulatról Fischl Mónika, Vadász Dániel, Tóth Vera, valamint az est házigazdája és „humorfelelőse”, Kovács Sándor zenetörténész gondoskodott. Mivel a zeneszámok közti kapcsolatot az állatok adták, úgy is mondhatnám, hogy „állati jó” koncert volt.
Néhány napja került megrendezésre a Farsangi Operagála, mely része a Miskolci Nemzeti Színház idei évadjának. A teátrum zenekarát Váradi Katalin vezényelte, aki ezúttal a házigazda szerepét is ellátta. Ízlésesen összeállított programmal fogadta vendégeit, a műsorszámokat összekötő elem – egy elengedhetetlen farsangi kellék – az álarc volt, bár itt inkább csak átvitt értelemben tapasztalhattuk. Vendégként közreműködött: Kertesi Ingrid, Miksch Adrienn, Kovácsházi István és Kováts Kolos.
Bevallom, az adventi és az újévi rendezvényen nagyszerűen éreztem magam, így újra ünneplőbe öltöztettem szívem, lelkem és nagy reményekkel ültem be az operagálára. Már a színpadkép meglepett kicsit. Nem tudtam eldönteni, hogy éppen bontják, vagy építik a díszletet. Néhány szép oszlop, elektromos gyertyatartó, valamint a zenészek feje fölé belógó vörös drapéria alkotta a dekorációt, ami a befejezetlenség hatását keltette. Nyoma sem volt a korábbi gálákon megszokott tarka virágokból összeállított ikebanáknak, virágcsokroknak, pedig a farsanghoz minden országban hozzátartozik a színek kavalkádja, a nyüzsgés, pezsgés, vidámság. Egy gála meg attól gála, hogy látványban is kiemelkedik a hétköznapok unalmából.
A Nyitány (A szicíliai vecsernye) során Verdi zeneileg, technikailag és együttjáték tekintetében rendkívül magas kívánalmak elé állította az orkesztert. A színház zenészei érezhetően küszködtek, és sűrűn előforduló intonációs hibák bizonyították, túl nehéz nekik a darab. Mindezek tetejébe tele van hangszercsoportos szólókkal, így különösen kellemetlen nyomás hárult a gordonkásokra. Nagyon becsületes muzsikusok, de nem rendelkeznek azzal a nemes csellóhanggal, ami feltétlenül szükséges az opera műfajához.
Ez a koncert a színház saját rendezvénye. Nyugodtan megengedhették volna maguknak, hogy tegyenek egy kirándulást az örömzenélés területére. Puccini Manon-intermezzója, valamint Hacsaturján Walzere lényegesen jobban sikerült, de az igazi áttörést Strauss Villámlás és mennydörgés-polkája hozta meg. Vastapsot kaptak utána. Véleményem szerint nem azért, amit játszottak, hanem azért, ahogyan játszották. Mihelyt olyan területre léptek, amiben ők igazán jók, rögtön magabiztosabban, felszabadultabban zenéltek, amit a hallgatóság azonnal lereagált.
Farsanghoz képest túl komolyan indult a hivatalos műsor. Legkomorabb része kétségtelenül Fülöp király áriája a Don Carlosból. Kováts Kolos csodálatos teljesítményt nyújtott. Sallangoktól mentesen, igényes formálással, nagy átéléssel énekelt, és nyoma sem volt annak a modorosságnak, amit oly gyakran felrónak neki. Rossini Sevillai borbélyából a híres Rágalom-áriát igen humoros formában láthattuk tőle: produkció közben különféle politikai és bulvár napilapokat szedett elő az övéből, amin a közönség jót mulatott. Végre ott voltunk hangulatban, ahol kezdettől fogva kellett volna lennünk. Falstaff bordala is üdítően hatott. Ez kötötte össze az est hivatalos programját a meglepetésszámokkal.
Kertesi Ingridet hallva mindig elámulok, mert az ő hangján nem fog az idő, ráadásul minden megnyilvánulása elragadó, életteli, impulzív. Szólóban kétszer énekelt: Oszkár áriáját Verdi Álarcosbáljából, Norináét Donizetti Don Pasqualéjából.
A másik szoprán, Miksch Adrienn telt és nagy hang birtokosa, mely sokféle árnyalatra képes. Hatásosan, különleges meggyőző erővel adta elő Elena boleróját A szicíliai vecsernyéből, valamint az Ékszeráriát Puccini Manon Lescaut-jából. A két művésznő együtt is fellépett, Rossini közkedvelt Macska-duettjét „nyávogták” végig, ami most is sikert aratott a nézők körében.
Kovácsházi István a tőle megszokott profizmussal énekelte a Levéláriát Puccini Toscájából, Kleinzack legendájához pedig színészileg is sokat hozzá tudott tenni. Jól elkülönült a két rész, ahol Offenbach hőse mesél és, ahol elkalandozva Stella szépségéről kezd el énekelni. Hajlékony tenorjával, testalkatával, kinézetével ő maga volt Hoffmann.
A hivatalos program mellett készült a zenekar meglepetésekből álló blokkal is. Már többször megfigyeltem, kevesen vannak jelenleg Magyarországon, akik jobban értenének az operetthez, mint Váradi Katalin. A színháznak ki kéne használni, hogy ilyen rendkívüli szakembere van, és most sem kellett volna annyira az opera műfajához ragaszkodni, amikor ezt a gálaestet kigondolták. Nagyon magas színvonalú volt Kováts Kolos Kálmán Imre-produkciója „Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket” és Miksch Adrienn Csárdása, amit Johann Strauss Denevérjéből énekelt. Óriási sikert aratott és vastapsot kapott Kovácsházi István „Vágyom egy nő után” refrénű Lehár-slágere, és gyönyörűségesen hangzott a Con Te Partirò, amit Miksch Adriennel közösen énekeltek. Szintén ennek a blokknak volt része a Summertime Gershwin Porgy és Bess című operájából, valamint a Tavaszi hangok című Strauss-valcer énekelt változata. Ez utóbbi előadása közben Kertesi Ingrid szinte lubickolt a dallamokban, annyira élvezte a produkciót. Az est zárásaként stílusosan a Traviata Brindisije csendült fel Kertesi Ingrid és Kovácsházi István előadásában, majd megjelent a színpadon Miksch Adrienn, és a duettből tercett lett.
A koncert végére a jókedv is megjött – bár valljuk be, Fülöp király III. felvonásbeli áriája után nagyon nehéz farsangi hangulatba hozni a közönséget. Váradi Katalin kellemes házigazda volt, családias légkört teremtett az összekötő szövegeivel. Jól éreztem magam, és szép emlék marad számomra a Farsangi Operagála, még ha nem is volt teljesen farsangi, teljesen opera és teljesen gála.
(Fotók: Miskolci Nemzeti Színház)