Tokody Ilona az Operaház Mesterművésze lett

A Kossuth-díjas művésznőnek Ókovács Szilveszter főigazgató és Boros Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője adta át a Mesterművész oklevelet. Tokody Ilonát pályatársai, kollégái és tanítványai ünnepelték.

Tokody Ilona és Ókovács Szilveszter az ünnepségen (Fotó: MÁO / Nagy Attila)
Tokody Ilona és Ókovács Szilveszter az ünnepségen (Fotó: MÁO / Nagy Attila)

Tokody Ilona 1976-os debütálása óta főszerepek egész sorát énekelte el az Operaház színpadán, hangi adottságainak és kivételes tehetségének köszönhetően azonban a világ legnagyobb operaszínpadain is ismertté vált, a New York-i Metropolitanben 1988-ban mutatkozott be a Bajazzók Nedda szerepében. Európai produkciók gyakori fellépője, a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze volt. 1989-ben a világon elsőként énekelte lemezre Mascagni Iris című operájának címszerepét Plácido Domingo partnereként, Giuseppe Patané vezényletével. Számos világhírű énekes, köztük José Carreras kedvelt partnere volt. Legfontosabb szerepei között a Turandot Liúja, a Don Carlos Erzsébete, az Otello Desdemonája, Lauretta, és az örök Mimi ihletett előadásmódja operatörténeti jelentőségű interpretációkat adott a hazai és a nemzetközi közönségnek. Csak a budapesti Operaházban 39 bemutatóban és felújításban több száz alkalommal állt színpadra az elmúlt csaknem négy évtizedben.

A Mesterművész cím átadására április 26-án, az Operaház Székely Bertalan termében, bensőséges keretek között került sor, Tokody Ilona családtagjainak, pályatársainak, barátainak, növendékeinek, valamint az Opera vezetőségének részvételével.

Az eseményről – múló betegsége miatt – távol maradó Szinetár Miklós címzetes főigazgató, rendező levélben gratulált Tokody Ilonának, amelyben kiemelte: „a Mesterművész cím csak nevén nevezi a művésznő tulajdonságait, hiszen művész, akinek mondanivalója van, s aki olyan eszközt birtokol, amivel ezt a mondanivalót közvetíteni is képes a közönségnek, és mester, aki mindezt virtuóz módon valósítja meg.”

Tokody Ilona és Kováts Kolos (Fotó: MÁO / Nagy Attila)
Tokody Ilona és Kováts Kolos (Fotó: MÁO / Nagy Attila)

Szinetár Miklós köszöntőjét, valamint a szintén levélben gratuláló László Margit opera-énekesnő sorait Miller Lajos művész úr olvasta fel, majd saját szavaival is köszöntötte az ünnepeltet. Ókovács Szilveszter laudációjában így méltatta a művészt: „Csak kevés lírai szoprán született akkora tehetséggel, szerzett oly nagy muzikalitást és futott be olyan ragyogó karriert, mint az elmúlt század utolsó negyedében Tokody Ilona.”

Az ünnepségen meglepetés-fellépők is voltak: Kováts Kolos – szintén a Mesterművész cím birtokosa – Lehár Vágyom egy nő után című híres slágerével tisztelgett Tokody Ilona előtt, majd a művésznő egyik tanítványa, Benedekffy Katalin énekelte el a János vitézből A francia királylány dalát.

Tokody Ilona minden létező díj birtokosa. Liszt-díjas, kiváló és érdemes művész, az MMA tagja. A Mesterművész címet operaénekeseinek, karmestereinek és balettművészeinek 2003 óta adja át az Operaház. A cím viselése komoly rangot jelent, hiszen azon kevesek kapják, akik egy személyben birtokolják a Kossuth-díjat és a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja címet. A díj a magyarországi elismerések között messze a legértékesebb, hisz élethosszig tartó indexált juttatást is jelent a Nemzet Színésze címmel párhuzamosan.

Ókovács Szilveszter az ünnepélyes eseménnyel kapcsolatban így fogalmazott: „Ez a nap a Mesterművészekről is szól. Arról a 19 igen becses művészről, akik hosszú időn át az Operaház oszlopai voltak, s akik nélkül ma sem mondhatná magát intézményünk az európai kulturális tradíció egyik letéteményesének. Amikor az 1985-ben Kossuth-díjjal, 17 éve pedig az Operaház Örökös Tagság-címével kitüntetett Tokody Ilonának – egyúttal születésnapja alkalmából is – átnyújtjuk a Mesterművész-díj oklevelét, az Operaházat fenntartó EMMI kulturális államtitkárságával együtt tisztelgünk életműve és művészi példája előtt, és abban reménykedünk, hogy még sok évtizeden át segít tudásának és tapasztalatainak átadásával itt, a Magyar Állami Operaházban is – csakúgy, mint az immár (Seregi László halála után újra) húsztagúvá bővült Mesterművész-közösség egésze.”

Tokody Ilona kollégái körében a díjátadás után (Fotó: MÁO / Nagy Attila)
Tokody Ilona kollégái körében a díjátadás után (Fotó: MÁO / Nagy Attila)

(Forrás és fotók: Magyar Állami Operaház)