Shakespeare400+ Fesztivál

Az Operaház nagyszabású fesztivállal emlékezik meg a drámaíró halálának négyszázadik évfordulójáról

Május 18. és június 2. között rendezik a Shakespeare400+ fesztivált az Operaházban és egyéb helyszíneken, amelyen a drámaíró műveinek 17 különböző adaptációja hangzik el, több bemutatót is tartanak.

Május 21-én Thomas Adès 2004-ben bemutatott A vihar című operájának lesz premierje, melyet Ludger Engels állít színpadra. A német rendező elmondta, elsősorban a darab összművészeti jellegét tartja fontosnak: a kiinduló dráma miatt a mű a zeneivel egyenrangú a színházi megközelítést igényel, amelynek során az énekesekre jelentős színészi szerep hárul, ám az is érdekes, ahogyan a zenei sajátosságok, például a kórus szereplése árnyalja a történetet. Az előadás karmestere Halász Péter lesz, a főbb szerepeket Franco Pomponi, Laure Meloy, Horváth István, Szántó Andrea és Balczó Péter énekli.

A fesztivál plakátja
A fesztivál plakátja

A másik premierre május 27-én a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben kerül sor az Erkel Színházban. Ermanno Wolf-Ferrari Sly című darabja A makrancos hölgy egy jelenetét dolgozza fel. Az előadás rendezője, Göttinger Pál kiemelte, a mű Shakespeare-re nagyon jellemző témákkal, álom és valóság viszonyával foglalkozik. A címszereplő, Christopher Sly egy alkalommal ájulásig issza magát, Westmoreland grófja pedig úgy dönt, megviccelik a poétát: előkelő ruhába öltöztetik, a palotába viszik, és elhitetik vele, hogy ő maga a gróf. Noha a tréfa kegyetlenül sül el, a darab kifejezetten humoros, és színes feladatot biztosít az énekeseknek. Közreműködik László Boldizsár, Kelemen Zoltán, Kónya Krisztina, vezényel Gyüdi Sándor.

A Zeneakadémiával együttműködve, az operaszakosok vizsgaelőadásaként mutatják be Britten Szentivánéji álom című operáját a Solti György Kamarateremben, Szabó Máté rendezésében, Dominic Wheeler vezényletével. A főbb szerepeket Meili LiBrassói-Jőrös Andrea és Paizs Miklós alakítja.

Bemutatóra készül az Operaház Énekkara is, Nicolai A windsori víg nők című darabját adják elő. Az előadást ezúttal is egy rendező szakos hallgató, Markó Róbert rendezi, a karmester Erdélyi Dániel, a főbb szerepekben Gogolyák György, Fátrai János, Óhegyi Filoretti és Busa Gabriella látható.

Szintén az Erkel Színházban hangzik el Szokolay Sándor Hamlet című operája, koncertszerű előadásban, május 19-én. A címszereplő László Boldizsár, a főbb szereplők Laborfalvi Soós Béla, Meláth Andrea, Geiger Lajos, Fried Péter, Boncsér Gergely és Rőser Orsolya Hajnalka, vezényel Kovács János.

Vincenzo Bellini Capuletek és Montague-k című operája május 23-án hallgatható meg az Erkel Színházban, Júliaként Kolonits Klára lép fel, Rómeó nadrágszerepében pedig Vörös Szilvia mutatkozik be a Vashegyi György vezényelte produkcióban. Közreműködik a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Nemzeti Énekkar.

A veronai szerelmesek történetét Charles Gounod is feldolgozta. A Rómeó és Júlia 1865-ös bemutatója azonnali és hatalmas sikert hozott, azóta állandó repertoárdarabja a világ operaszínpadainak. Május 28-án Christian Badea vezényletével csendül fel a mű, a címszerepben Szemere Zita és Jean-François Borras lép színpadra.

Jelenet a West Side Story előadásából (fotó: Magyar Állami Operaház)
Jelenet a West Side Story előadásából (fotó: Magyar Állami Operaház)

A repertoárelőadások közül a fesztiválon látható lesz Verdi Falstaffja, Otellója és Macbethje, Bernsteintől West Side Story, az idén bemutatott Reimann-opera, a Lear, valamint A makrancos Kata című balett.

A Shakespeare400+ Fesztivál zenekari koncerttel is várja közönségét az Operában. Május 30-án a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyén Dvořák Otello-nyitánya, Csajkovszkij Rómeó és Júlia nyitányfantáziája és Mendelssohn Szentivánéji álom-kísérőzenéje csendül fel Arthur Fagen irányításával, két kiváló fiatal énekesnő: Baráth Emőke és Vörös Szilvia, valamint a Magyar Állami Operaház Énekkara közreműködésével.

Különleges színfoltja lesz a sorozatnak a VIII. Henrik feleségei című kétszemélyes előadás, amely 27-én és 28-án 22.30-kor kezdődik az Opera Vörös Szalonjában. Az előadásban elhangzanak VIII. Henrik saját szerzeményei és versei, az udvarhoz kötődő költők remekei (Mészöly Dezső fordításában), Shakespeare színdarabjainak részletei (VIII. Henrik és Sir Thomas More), valamint romantikus operarészletek és kortárs zenék. Előadja Zavaros Eszter és Csémy Balázs.

Bryn Terfel
Bryn Terfel

A fesztivál nyitánya az Opera évadának utolsó, júniusi bemutatójából ad ízelítőt: május 18-án Purcell Tündérkirálynő című operájából hangzanak el részletek az Erkel aulájában, Nádasdy Ádám (nyelvész, költő, műfordító) Shakespeare-előadásának részeként.

Június 2-án egy különleges szólóest zárja a fesztivált, a világhírű Bryn Terfel énekel az Opera színpadán. A basszbariton a fesztivál szellemiségéhez igazodva – műsora első felében Verdi Otellójából, a Macbethből és a Falstaffból is előad egy-egy áriát. Az esten közreműködik Sáfár Orsolya, László Boldizsár és a Magyar Állami Operaház Zenekara.

A Shakespeare 400+ fesztivál valamennyi programjáról bővebb információ található az Operaház honlapján.