Purcell Kórus, Orfeo Zenekar: újabb franciaországi sikerek

Ismét Versailles-ban jártak Vashegyi György együttesei

Nagy sikerrel vendégszerepelt Franciaországban Vashegyi György karmester vezetésével a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar: kedden Versailles-ban, a Királyi Kápolnában, szerdán pedig Párizsban, a Szent Rókus-templomban – tájékozatta az MTI-t Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója.

A közönség mindkét este hosszú tapssal jutalmazta az együtteseket. A koncertek műsorán Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumának 1-3-5-6. kantátái szerepeltek. Csütörtökön a Párizsi Magyar Intézet vendégei voltak az együttesek, ahol Magyar és német lutheránus barokk zene 1690 körül: Strattner és Buxtehude című koncertprogramjukkal léptek fel.

A két együttes 2016-ban már nagy sikert aratott francia barokk operaműsorral a Versailles-i Királyi Operaház színpadán. Akkor a Versailles-i Barokk zenei központtal együttműködésben megvalósult, Un Opéra pour Trois Rois (Opera három királynak) című különleges programjukkal vívták ki a közönség és a szakma elismerését.

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Vashegyi Györggyel (fotó: Művészetek Palotája)

Idén a régóta repertoárjukon lévő, népszerű Karácsonyi oratóriumot tűzték műsorra. Bach monumentális művéből négy kantáta (az 1-3-5-6. számú) hangzott el, neves francia és magyar szólisták (Hasnaa Bennani – szoprán, Anthea Pichanik – alt, Szigetvári Dávid – tenor és Victor Sicard – basszus),  valamint a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar tolmácsolásában, Vashegyi György vezényletével.

A Párizsi Magyar Intézetben rendezett különleges koncert lehetőséget adott az 1645-ben Magyarországon, magyarként született – s akkor Európa zenei élvonalához tartozó, ám mára teljesen elfelejtett – Georg Christoph Strattner művészetével való találkozásra. A nagy sikert aratott koncert előtt Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke bemutatta az intézmény működését is a megjelenteknek.

MTI