Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval

Tavasszal ismét kezdetét veszi a novemberig tartó Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval. Hasonlóan a 2008-as sorozathoz, most is öt város öt operaháza vesz részt, és öt produkciót állítanak színpadra, amelyeket ismét Szegeden mutatnak be a november 3-a és 17-e között, a verseny döntőjében.

Az operafesztivál logója
Az operafesztivál logója

Az első forduló meghallgatásai szintén öt városban zajlanak majd, idén is szerepel köztük New York, Gdansk, és új helyszínek is lesznek: Párizs, a norvégiai Bergen és Budapest.
A produkciókat színpadra állító operaházak között is vannak tavalyról ismerősek, ilyen a New York-i Dicapo Opera és a gdanski Balti Opera, új helyszín lesz a svájci Bienne, a csehországi Ostrava, és a debreceni Csokonai Színház.
Jelentős változás a fesztivál életében, hogy idén már művészeti vezetője is van Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója személyében.
A novemberi döntő a 2008-ashoz hasonlóan zajlik majd, most is a legjobb férfi- és női előadókat keresik majd, a legjobb előadás díját pedig a közönség szavazatai adják.
A Mezzo Televízió és a Magyar Televízió közvetíti a döntőt Szegedről.

Debrecenben Nadine Duffaut rendezi David AlagnaEgy halálraítélt utolsó napja című operáját, amely Victor Hugo azonos című regényéből (Le dernier jour d’un condamné) készült, és külön érdekessége, hogy az opera librettistája a zeneszerző testvére, Frédérico Alagna, az opera 2007-es párizsi bemutatóján pedig a harmadik testvér, Roberto Alagna énekelte a tenor főszerepet. (Részlet az előadásból
Lengyelországban sokáig tilos volt Strauss- és Wagner-műveket játszani, ezt próbálják pótolni a Balti Operában az utóbbi években, részben ezért esett a választásuk Richard StraussAriadné Naxosban című művére. A sajtótájékoztató időpontjában a rendező személye még nem dőlt el*. (* A rendező Bodolay Géza lesz, a szerk.)
Bienne-ben két kamaradarab kerül színre. Ravel két operája közül az 1911-ben bemutatott Pásztoróra (L’heure Espagnole), illetve MartinuAlexandre bis című egyfelvonásosa. A rendező, Bagó Bertalan első operarendezése lesz a svájci produkció.
Ostravában Marco TutinoVita című operáját állítja színre Telihay Péter (és itt a cím a női főszereplő nevét jelenti).
Alföldi Róbert is újra rendez a fesztiválon, és megint New Yorkban, ezúttal Tobias PickerEmmeline című darabját, amely a szerző első operája, ősbemutatója 10 évvel ezelőtt volt. A rendező szerint versenyre való darab, mert meg lehet mutatni benne azokat a képességeket, amelyekről ez a verseny szól.

Debrecen
Magyarország

Gdansk
Lengyelország

Bienne
Svájc

Ostrava
Csehország

New York
USA

 Csokonai Színház

Państwowa Opera
Bałtycka

Théâtre
Bienne Soleure

Morva-Sziléziai Nemzeti Színház

Dicapo Opera
Theatre

David Alagna:
Egy halálraítélt utolsó napja

Richard Strauss:
Ariadné Naxosban

Maurice Ravel:
Pásztoróra;
Bohuslav Martinu:
Alexandre bis

Marco Tutino:
Vita
(Élet)

Tobias Picker:
Emmeline

Nadine Duffaut

Bodolay Géza

Bagó Bertalan

Telihay Péter

Alföldi Róbert

 

További információkwww.operaverseny.hu