Mariusz Kwiecień felhagy énekesi karrierjével

A neves bariton egészségi állapotával indokolta döntését

Befejezi énekesi karrierjét, jelentette be a lengyel sajtónak a nemzetközi hírű bariton, Mariusz Kwiecień. „Az első gerincműtétemre New Yorkban került sor. Egy Don Giovanni-előadáson egyenesen a Met színpadáról szállítottak kórházba porckorongsérvvel. Egy évvel később a Covent Gardenben a Don Carlos közben kiújult a betegségem. Implantátumot kellett behelyezni. Most újabb problémák jelentkeztek. A színpadi aktivitásom igen behatárolttá vált, márpedig én sosem kedveltem a túl szoros határokat” – nyilatkozta a 47 éves művész.

Az énekes ugyanakkor a 2020/21-es évadtól kezdve a Wrocławi Opera művészeti igazgatójaként folytatja tevékenységét. Elmondása szerint a világ legnagyobb operaházaiban szerzett tapasztalatait kiválóan tudja majd kamatoztatni az intézményben, és a számos remek énekest, karmestert és rendezőt, akit megismert, nagy örömmel fogja majd meghívni.

Forrás: Slipped Disc