Ifj. Plácido Domingo írta a Virtuózok főcímzenéjét

Mármint a soron következő, hatodik évadét. Hétfőn már rögzítették is

Ifj. Plácido Domingo írta a főcímzenét a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor hatodik évadához, amely a Visegrádi Négyek tagállamai (Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) mellett Szerbia tehetségeit is bemutatja majd.

A Virtuózok idei műsorfolyama kilép a határokon túlra, ezzel már öt ország tehetségei mutathatják meg a tehetségüket 70 milliós közönség és komoly nemzetközi zsűri előtt – mondta el az M1 aktuális csatorna keddi adásában a Virtuózok alapítója. Peller Mariann hozzátette, mindegyik országból négy-négy fiatal tehetség kerül be a Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk című műsorfolyamba; a mostani, nemzetközi mezőnyben az eddigi győztesek is indulhatnak. A jelentkezési korhatár a zenész szólistáknál 18 év, az énekeseknél 20 év lesz; a nevezéseket vasárnapig várják a jelentkezes.virtuozok.hu weboldalon. A négy-négy indulót mindegyik országban nemzeti zsűri választja ki, majd a műsorfolyam nemzetközi zsűrijében a résztvevő országokat egy-egy zsűritag (Magyarországról Miklósa Erika operaénekes) képviseli – számolt be Peller Mariann.

Ifj. Plácido Domingo (fotó: romaniajournal.ro)

Ifj. Plácido Domingo elmondta: azért fontosak a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutatók, mert sok fiatalt inspirálnak, megmutatják, mit lehet elérni már ifjúkorban is, persze csak sok-sok munkával. A Virtuózok ráadásul az emberi oldalát is felmutatja a zenélésnek, és arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak a pop-, hanem a klasszikus zenében is komoly eredményekre lehet jutni már fiatalon – emelte ki a spanyol zeneszerző. Ifj. Plácido Domingo elmondása szerint a Virtuózok hatodik évadának általa írt főcímzenéjét hétfőn vették fel, és elégedett az eredménnyel. Mint megjegyezte, egy hollywoodi stílusú, erőteljes és nemes, klasszikus dallamot komponált a műsorhoz.

Peller Mariann hozzáfűzte: a Budafoki Dohnányi Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével rögzített darab „olyan főcím lesz, amire mindenki emlékezni fog”. A főcímzenéből később egy kibővített változat is készül, amelyet a tervek szerint id. Plácido Domingo vezényel majd a Virtuózok fináléjában.

Eközben tárgyalások folynak arról, hogy Spanyolországban is elinduljon a Virtuózok, az ottani műsorban ifj. Plácido Domingo is zsűrizik majd – mondta el Peller Mariann.

MTI