Operácska-sorozatot indított a Miskolci Nemzeti Színház. Cser Ádám zeneigazgatóval VONA ILDIKÓ beszélgetett.
– Mit kell tudni a miskolci Operácska-sorozatról?
– Az ötlet onnan jött, hogy szerettünk volna indítani egy ifjúsági beavató operasorozatot, ahol nem csupán az operák történetébe avatjuk be a nézőket, hanem abba is, hogyan készül egy opera. Számos kérdés vetődik fel ilyenkor: miért izgalmas az opera? A zeneszerzők milyen eszközökkel élnek? Hogyan tudják azokat a dolgokat zenei elemekkel kifejezve, színpadi szituációkban megmutatni, amit a prózai színház nem tud? Ez nagyon izgalmas folyamat, és fontos, hogy a gyerekek minél korábban találkozzanak vele. A célközönség a 10-16 éves korosztály, de ez szélesedhet, hiszen az opera nemcsak a gyerekekre hat, hanem a felnőttekre is.
– Milyen formában került Mozart Don Giovannija a gyerekek elé?
– Béres Attila állította színpadra úgy, hogy a zenei anyag le lett csökkentve 70 percnyire. A főbb szerepekben Cseh Antalt, Herczenik Annát, Eperjesi Erikát, Dani Dávidot láthatta-hallhatta a közönség, és beiktattunk az előadásba egy Mesélőt is Hábetler András személyében. Azt akartuk, hogy a történet teljes egészében megszólaljon, de a legfontosabb szempont az volt, hogy legyen egy nagyon erős zenei benyomás, egy színpadi megjelenés, zenekari élmény, hangzásélmény; és legyen egy olyan közelség, amit én csináltam: odafordulni a közönséghez és megmagyarázni, mi micsoda. Különbségeket tenni a prózai és a zenés színház között. Mozart műve erre tökéletesen alkalmas.
– Hogyan fogadták a gyerekek? Látható még a Don Giovanni?
– Igen. Hatalmas sikere volt, így aztán januárban megint műsorra tűzzük. Eredetileg úgy terveztük: Don Giovanni, Nabucco és Bánk bán, de most inkább valamelyik Mozart-operát kellene a Nabucco helyett bemutatni. Mozartnál mindent pontosan megmutat a zene, míg a Nabucco esetében sokkal nehezebb kivesézni a jeleneteket. Minden Operácskát két-három előadásra terveztünk, de akkora sikert aratott a Don Giovanni, hogy igazodunk a közönség igényeihez és még műsoron tarjuk.
– Azért nem kell teljesen lemondani a Nabuccóról, hiszen a Nagyszínházban bemutatják.
– Igen, Kesselyák Gergely fogja rendezni. A címszerepben Cseh Antalt, illetve Massányi Viktort, a főbb szerepekben Rálik Szilviát, Herczenik Annát, Horváth Istvánt, Gábor Gézát, Szvétek Lászlót láthatja majd a közönség. Már folynak a próbák, a bemutató pedig februárban lesz.
– Ha már szóba került Kesselyák Gergely, a „Bartók+…” Miskolci Operafesztivállal milyen közös munkát tervez?
– Rugalmas együttműködést tervezünk, kölcsönösen kiszolgálva egymást. Ha valaminek nagy sikere lesz a fesztiválon, akkor az „bejön” a színházba, és a következő évadban bemutatjuk itt is; a színház zenekara pedig továbbra is a fesztivál egyik alappillére lesz.
– Mi a véleménye az itteni színház zenekaráról?
– Rendkívül fegyelmezett zenekarral találtam magam szembe, ami minőségi munkát produkál, és aminek a tagjai örülnek, ha elfáradnak a próba végére. Az itteni zenészek nagyon tudnak és akarnak dolgozni, de talán az a legfontosabb, hogy az első próbától fogva értjük egymást. Nagyon igényes vagyok, és nem bírom elviselni a hibákat. Nem tűrök hamis hangokat, rossz frazírokat, vagy nem-gyakorlást.
– Tervei szerint a zenekar és a zenés darabok milyen százalékban lesznek jelen a színház életében?
– Sok lesz a zenés előadás. Jelenleg egy musical és egy operett megy, aztán januárban kezdődnek a Nabucco próbái. Bérletes előadásként huszonkétszer kerül majd színre az opera, de átvisszük a jövő évadra is. A következő szezonban két új nagy zenés darab fog menni, amik a szórakoztató kategóriába tartoznak, de én készítettem egy komoly tervezetet. A most futó évad tervét kaptam, ebbe nekem nem volt beleszólásom, a következő évadra viszont már határozott terveim vannak. Nagyon szeretném a Don Giovannit megcsinálni nagyszínpadon. Utánanéztem: régen volt műsoron. Az Operafesztiválon lehetett látni, de a színház repertoárján rég szerepelt. Wagner nagy kedvencem, és Puccini is. Az sem kizárt, hogy valamelyik Wagner-operát mutatjuk majd be. Szeretném az Operácska-sorozatot folytatni úgy, hogy az kapcsolódjon a nagyszínházi operabemutatóhoz. Igazán az lenne jó, ha egy évadban három-négy opera lehetne repertoáron: egy bemutató, kettő felújítás, egy pedig valamilyen kísérleti dolog. Szó van erről, tárgyalunk róla, persze hely is kell hozzá, és természetesen pénz.
– Magyar nyelven vagy eredetiben mennének az operák?
– Nem mindig jó magyarul énekelni. Aki olyan zsenialitással van megáldva, mint Mozart vagy Verdi, tudja, hogy egy hangnak mire van szüksége, milyen hangzón jó azt énekelni. Ezt átfordítani mindig erőszak. A Nabuccónál is szerettem volna, ha olaszul megy, de ezt most magyar nyelven fogja hallani a közönség.
– Ön karmester és zeneszerző is. Az opera műfaja mennyire áll közel Önhöz?
– Nagyon szeretem az operákat és a szimfonikus irodalmat. Alap-beállítottságom: Mahler-szimfóniák, Sosztakovics, Bartók, Prokofjev. Ha opera, akkor Mozart, Mozart, Mozart, de azért nagy kedvencem Richard Strauss Elektrája és a Wagner-operák. Azt is el tudnám képzelni, hogy egy Strauss-operát műsorra tűzzünk a színházi évadban, de Wagnert mindenképpen szeretnék. A Trisztánnak nagy rajongója vagyok. Persze technikai problémákkal is szembe kell néznünk, amik meghatározzák a lehetőségeket: a Miskolci Nemzetiben sajnos elég kicsi a zenekari árok. Amikor két éve a Kékszakállú ment az Operafesztiválon, kint ültek a trombiták és a timpani a nézőtéren, mert nem fértek el az árokban. A Nyári színpadon sokkal egyszerűbb lenne megcsinálni egy Wagner-operát, de gondoljunk csak bele, hogy milyen költségvonzata van egy ilyen operának.
– Mitől lehet egy opera sikeres manapság?
– Zeneszerzőként és karmesterként is azt mondom, nem lehet egyéni újdonságokkal felülírni azt, amit a szerző eredetileg megírt. Én mindig visszatérek ahhoz, amit a zeneszerző leírt, mert az a legjobb. Gyönyörű példa erre Bartók Kékszakállúja. Értem itt a metronómszámokat és a zenei utasításokat, notációs megoldásokat. Én a kottahűségre esküszöm.
Fotók: Bócsi Krisztián / Miskolci Nemzeti Színház