Ágai Karola-emlékplakett Szűcs Mártának

Szűcs Márta operaénekes vehette át kedden az Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány által most először odaítélt emlékplakettet

Szűcs Márta (fotó: Nagy Attila)
Szűcs Márta (fotó: Nagy Attila)

Az Operaház Székely Bertalan termében megrendezett ünnepi átadáson Hollós Máté, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: Szűcs Márta kimagasló koloratúrszoprán és belcanto szerepformálásaiért veheti a kitüntetést, amelyet olyan művésznek ítélnek oda, aki méltó módon képviseli az alapítvány névadóinak szellemiségét.

Hollós Máté felidézte, hogy a 2010-ben elhunyt Kossuth-díjas operaénekesnő, Ágai Karola egyik utódának tekintette Szűcs Mártát, aki valóban továbbviszi nagy elődje művészi erényeit. Méltatta a Szűcs Márta által 1996-ban alapított Opera Historica Alapítvány munkáját is.

Szűcs Márta a Krasznai János szobrászművész által megformált emlékplakett átvételekor felidézte: Ágai Karola nagy művészi mentor, egyúttal jó barátnő volt számára. Kiemelte, hogy az emlékplakett azért is fontos kitüntetés, mert szakmai elismerésről van szó.

Hollós Máté elmondta, hogy a frissen alapított emlékérmet minden évben odaítélik majd, egyik évben énekes, másik évben gitárművész kapja, hűen ahhoz, ahogyan az alapítvány is egyenrangúan képviseli e két művészeti ágat. A plakett ünnepi átadásán fellépett Kertesi Ingrid operaénekesnő és Eötvös József gitárművész is.

Az alapítvány Ágai Karola (1927-2010) Kossuth-díjas operaénekesnő és férje, Szendrey-Karper László (1932-1991) Liszt-díjas gitárművész, főiskolai tanár szellemi hagyatékát ápolja.

Fotó: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház

Forrás: MTI