Opera=Multimédia? III. – Átdolgozás kontra eredeti

A tanulmány befejező része, középpontjában a Bánk bánnal.

BÓKA GÁBOR

Újabb problématípust jelentenek a nem szerzőjük által átdolgozott darabok. Talán kevéssé közismert, hogy a XX. század nem utolsó sorban az operák átdolgozásának évszázada is: a kor eszményei jegyében az átdolgozók igyekeztek megszabadítani az előző század dalműveit az általuk fölöslegesnek ítélt sallangoktól – ez általában a darabok radikális megrövidítését jelentette, amely olykor zenei változtatásokat is maga után vont: bizonyos szólamok törlését, áthelyezését etc. Mindez olykor még a XX. századi darabok esetében is előfordulhatott: Leoš Janáček például kénytelen volt eltűrni, hogy Karel Kovařevic prágai karmester jelentősen áthangszerelje a Jenůfát annak prágai premierje előtt.

Témánk szempontjából azonban érdekesebbek azok az esetek, ahol a szövegen vagy a zenén is változtattak az átdolgozók. Janáčeknél maradva: a Přihody Lišky Bystroušky (A ravasz rókácska) című lírai dalmű német fordítását nem kisebb jelentőségű személy készítette, mint Max Brod, Franz Kafka barátja és műveinek gondozója. A fordítás során azonban bizonyos változtatásokat is eszközölt a szövegen: az eredeti műben az Erdész álmaiban csupán utalásszerűen, mintegy ideálként megjelenő lányról, Terynkáról a német nyelvű változatban mint az Erdész volt szeretőjéről esik szó, sőt maga Terynka is színre lép néma szereplőként. Mindez természetesen hangsúlyeltolódásokhoz vezet – mindennek azonban semmiféle zenei következménye sincs, hiszen Max Brod, nem lévén zeneszerző, semmiféle változtatást sem eszközölt a partitúrán. A kérdés kézenfekvő: a német szöveg utólag keletkezett – tekinthető-e a szöveg és a zene ebben az esetben szorosan összetartozónak? A válasz korántsem egyszerű, hiszen a mű elsőként a német fordítás által vált ismertté a világban, vagyis az átdolgozott cselekménnyel; ugyanakkor Janáček, bár tudott a változtatásról, azt nem emelte be az eredeti műbe. Ezzel magyarázható, hogy Huszár Klára magyar szakirodalomban alapvető fontosságú Rókácska-tanulmánya, mely az eredeti partitúra elemzésén alapul, nem említi az átdolgozás létezését; ugyanakkor Várnai Péter ugyanazon évben a budapesti ősbemutató kapcsán írt kritikája felveti, hogy Romhányi József magyar szövege Max Brod változatát követi.[1]

Témánk összefoglalásául önként kínálkozik Erkel Ferenc Bánk bánjának végletekig bonyolult históriája. Nem vállalkozhatunk arra, hogy a mű hányatott sorsát teljes részletességgel ismertessük, csupán a legalapvetőbb tényekre kell szorítkoznunk. Az opera szövegét Egressy Béni írta, aki 1851-ben hunyt el; az ősbemutatóra éppen tíz esztendővel később került sor. Ezen tíz év alatt komponálta Erkel az opera zenéjét. Bár a tény, hogy a kompozíciós munka jelentős része már a szövegíró halála után zajlott, látszólag arra utal, hogy ezúttal nem beszélhetünk közös alkotói folyamatról, vagyis együttkeletkezésről, a tények ellent mondanak ennek: mint azt Tallián Tibor elemzése kimutatja, Egressy librettója kifejezetten az operaműfaj igényeihez alkalmazza a Katona József drámájából átvett cselekményt, olykor akár jelentős eltérések árán is.[2] Éppen ezek az eltérések találtak süket fülekre a XX. század más dramaturgiai eszményektől vezényelt átdolgozóinál.

A Bánk bán 1940-ben bemutatott, és a színpadokat azóta is uraló átköltése elsősorban dramaturgiai fogantatású, mint azt az a tény is bizonyítja, hogy a mai napig két zseniális rendező, Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv neve fémjelzi – az ő szövegbeli beavatkozásaikat szolgaian követő zenei átdolgozó, Rékai Nándor neve hagyományosan háttérbe szorul. Nádasdyék kétféleképpen nyúltak a szöveghez: egyrészt vannak részletek, melyeknek csupán rossz prozódiáját kívánták megváltoztatni (Erkel és Egressy köztudomásúan nem sokat törődött a zenei és nyelvi hangsúlyok egybeesésével). Ennél azonban jóval tovább mentek. Álljon itt példaként az opera legismertebb részletének, Bánk áriájának szövegéből néhány sor a két eltérő változatban:

Egressy:
„Hazám, hazám, te mindenem,
Hisz mindenem neked köszönhetem.
Hazám, hazám, te mindenem,
Rajtad kell előbb segítenem!”
 
Nádasdy:
„Hazám, hazám, te mindenem,
Tudom, hogy életem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak, könnytől áradók…”
 
Nem kell hosszasan magyarázni, hogy a két szöveg stílusa közti különbség végeredményben az egész ária tartalmát módosítja. De hozhatunk példát még ennél radikálisabb szövegmódosításokra is. Nádasdy és Oláh azzal a céllal, hogy az operát Katona drámájához közelítsék, kiirtották belőle Egressy legfőbb dramaturgiai leleményét: nevezetesen, hogy Bánkot Biberach mintegy Jagóként befolyásolva kergeti a végkifejlet felé. Ezzel szemben az eredeti koncepció szerint csupán a Keserű bordal eléneklésére epizódszereplőként megjelenő Petur szerepét óhajtották kibővíteni: ezáltal Bánk nem féltékeny férjként, hanem hazafiként lesz motivált a gyilkosság elkövetésében. Mármost hogyan lehetséges egy kész mű esetében ilyen átalakítás?  
 
Nádasdyék Bánk és Biberach duettjét formálták át a szöveg átírásával Bánk és Petur kettősévé – ezzel párhuzamosan persze Rékai a duett zenéjét is összevissza szabdalta. „Mi is történik itt? A Biberachtól elorzott nagyszabású, de »rossz« indulattól fűtött zenével az átdolgozók egyfelől felpamacsolnak a drámai vászonra egy intrikusból lett lázadót (ez lenne Petur rehabilitációja). Másfelől a kétségbeesés és a lázadás zenéjét, amit Bánk a Biberach-duettben intonál, az átdolgozás lojális, a nemzet lázongó természetét feddő, Peturt térdre kényszerítő szózathoz illeszti – az eredeti jelentést kimondottan az ellenkezőjére fordítva. Az eredeti (Bánk a királynéról): »Meglopva a család szent tűzhelyét! Az nem lehet – s ha mégis? – oh igen!… Ő vett reá sikamlós nyelvével, hogy nőmet udvarába hozzam el.« Az átdolgozás (Bánk a lázadásról…): »Földúlni nemzetünk szent tűzhelyét, Ti lázadók, mi szörnyű dőreség!… Ha vétkezett is, szent a trón nekem, Megsérteni királyném nem engedem!«”[3]
 
Talán ennyi példa is elég, hogy bebizonyítsuk: a Bánk bánt különösen nehéz besorolni a multimediális szövegek valamely típusába. Egy olyan műből, ahol a két médium eredetileg együtt keletkezett és szorosan össze is tartozott, az átdolgozás folyamán egyfajta hibrid keletkezett: bizonyos részletek változtatás nélkül kerültek át az eredetiből (például a Vörösmarty szövegére írt Keserű bordal), bizonyos részeknek csak a szövege módosult (Hazám, hazám-ária), míg végül egyes részletekben mindkét médiumot megváltoztatták (például az első felvonás tenor-bariton kettősében). Mondhatjuk-e, hogy az átdolgozott Bánk bánban bármi is elválaszthatatlanul összetartozik bármivel? Bonyolítja a helyzetet, hogy mondhatjuk: méghozzá a darab recepciója miatt.

Hazánk területén 1940 óta nem került színre a darab eredeti változata; az azóta felnőtt generációk számára Bánk áriája elképzelhetetlen aranymező és ezüstfolyó nélkül, vagyis számára az utólag írt szöveg elválaszthatatlan egységet alkot a zenével. Márpedig a recepció Szikszainé felosztásában is fontos szerepet játszik, hiszen ez alapján minősíti például a Balassi-verseket a dallamoktól függetlennek.[4] Ez alapján tehát azt mondhatjuk, hogy az átdolgozott Bánk bánt is tekinthetjük akként, hogy esetében a médiumok egyszerre keletkeztek és elválaszthatatlanok – legfeljebb Erkel Ferenc és Egressy Béni szerzőként való feltüntetése nem ildomos a színlapon: itt ugyanis alighanem két, forrásában megegyező, de egymástól mégis jelentősen eltérő multimediális szövegről van szó.

Való igaz tehát, hogy az opera értelmezhető multimediális szövegként, azonban az egyes művek adottságai és keletkezési körülményei folytán azok nem sorolhatók egy közös alcsoportba; a multimediális szövegek valamennyi alcsoportjának képviselői megtalálhatók közöttük.

Felhasznált irodalom:
 
Huszár Klára: Leoš Janáček: A ravasz rókácska. In: Miért szép századunk operája? (szerk.: Várnai Péter) Gondolat, Bp., 1979.
Szikszainé Nagy Irma: Leíró magyar szövegtan. Osiris, Bp., 1999.
Tallián Tibor: Meghalt Erkel – éljen Rékai? Plaidoyer az eredetiért. In: Muzsika, 1.: 1993/7.; 2.: 1993/8.
 
[1] Huszár, 1979.: 167-195.; Várnai, 1979.: 6-9.
[2] Tallián, 1993/1.: 5-12; 1993/2.: 6-11.
[3] Tallián, 1993/2.: 8.
[4] Szikszainé, 1999.: 127.