Catfish Row a Köztársaság téren

2013. augusztus 9.

Emlékképek a budapesti Porgy és Bess-produkcióról – a szegedi előadás ürügyén. BÓKA GÁBOR összeállítása

Házy Erzsébet és Radnai György az Erkel Színház 1970-es előadásán

Házy Erzsébet és Radnai György az Erkel Színház 1970-es előadásán

„Amikor először hallottam arról, hogy az Operaház Gershwin Porgy és Bess című operájának bemutatását tervezi, bevallom, félve tekintettem e premier elé. Milyen lesz majd a Porgy magyar énekesekkel, amikor eddig majdnem kizárólag csak néger társulatok játszották világszerte… Nos, a premieren igen kellemes meglepetésben volt részem. Az első impresszió a pesti előadásról igen kedvező – színes, érdekes produkciót, igazi jó színházat láthattunk. A darab többszöri megtekintése után jobban szembetűnnek a hibák is, de az első benyomás jó íze mindvégig megmaradt.” Így kezdi Kertész Iván az 1970-es Porgy és Bess-bemutató kritikáját a Muzsika 1970. áprilisi számában, mely jól tükrözi a bemutató körüli hangulatváltozást. A kezdeti kételkedést kirobbanó közönség- és kritikai siker követte, valamint bő évtizeden át tartó, száz fölötti előadásszámot produkáló széria – melynek csak a jogörökösök által bevezetett tiltás vetett kényszerű véget: mint tudjuk, a nyolcvanas évek óta csak fekete énekesek adhatják elő Gershwin operáját. A Szegedi Szabadtéri Játékok ma és holnap esti előadásának kapcsán, mely az előírásoknak megfelelően amerikai vendégtársulat produkciójaként csendül föl, talán nem érdektelen felidéznünk, milyen is volt a hajdani budapesti produkció (mely 1973-ban négy estén a Dóm téren is vendégszerepelt).

Bess és Sporting Life: Házy Erzsébet és Palcsó Sándor (fotó: Mezey Béla)

Bess és Sporting Life: Házy Erzsébet és Palcsó Sándor

Miben állt e bemutató legfőbb jelentősége? A budapesti Operaház 100 éve című kötet lapjain Tallián Tibor elsősorban a kvázi-kortárs repertoár bővítésének fontosságát méltatja: „Egyetlen átütő sikert könyvelhetett el a huszadik századi opera a hetvenes években – meglepetésre Gershwin Porgy és Bessével. Meglepő volt, hogy ily sikeresen lehetett egyeztetni a budapesti együttes képzettségét és a Gershwin-darab követelményeit. A színház a legjobb megoldást választotta: inkább az együttes adottságait, mint a darab »néger« sajátosságait vette figyelembe.” Való igaz: a hatvanas-hetvenes évek repertoárfrissítési kísérletei, legalábbis ami a huszadik századi műveket illeti, inkább csak a szakma, mintsem a szélesebb közönség körében arattak sikert: általában huszonöt előadást értek meg – a Porgy sikerét ennek fényében is kell értékelni.

A korabeli kritikákat böngészve a kiemelkedő siker három tényezőn alapult: Blum Tamás kitűnő magyar fordításán, Mikó András rendezésének gondosságán, valamint a szereposztáson. Ami az elsőt illeti, ez egyáltalán nem állította könnyű próba elé a már sok megoldhatatlannak látszó fordítói feladatot sikerrel abszolváló Blum Tamást, aki olyan zenedrámák magyar szövegét készítette el eddigre, mint A nibelung gyűrűje vagy A nürnbergi mesterdalnokok. A Porgy és Bess szövegének sajátossága a speciális charlestoni fekete akcentus használata, melynek stílusos átültetése lényegében lehetetlen.

Jelenet az 1970-es előadásból

Jelenet az 1970-es előadásból

„A fordító – helyesen – úgy oldotta meg ezt a kérdést, hogy egyáltalán nem vett róla tudomást – írja Kertész Iván már idézett kritikájában. – Mert hisz hogy is lehetne ezt magyarban visszaadni, szögedi, vagy vazsmegyei tájszólással? Akkor még mindig inkább olyan magyarral, ahogy a vándorcigányok beszélik – persze az is teljesen hamis volna – legjobb hát az egészet figyelmen kívül hagyni”. Az első premier karmestere, Pál Tamás, a mostani szegedi előadás kapcsán adott interjújában másként emlékszik a Blum Tamás munkájára: „Az opera nyelve egy sajátos nyelvjárás, a gullah, amit még az angol anyanyelvűek és az igazán jó angolosok sem mindig értenek. Mikó András, az előadás rendezője először azt kérte Tamástól, hogy semmilyen szlenget ne használjon. Elkészült a fordítás, és én voltam az, aki karmester-korrepetitorként bemutatta a rendezőnek az új szöveget. Mikónak nem tetszett, azt mondta, nem elég ízes, Blum halálra sértődött, majd egy hónap alatt lefordította egy különös, általa gyártott, de nagyon találó, szlenges nyelvre. Ha Mikó beleegyezik az első változatba – ami, bevallom, nekem sem tetszett, nem is emlékszem belőle semmire –, valószínűleg az előadás sikere se lett volna akkora.”

Házy Erzsébet és Radnai György

Házy Erzsébet és Radnai György

A rendezést illetően, mint Mikó András esetében a legtöbbször, ezúttal is a színészvezetés gondosságát és a tömegmozgások, a tablók beállításának látványosságát méltatták a kritikák (utóbbi kapcsán kiemelve Seregi László koreográfiájának színvonalát is). Az előadás a realizmus jegyében fogant: noha Mikó rendezései alapvetően ezt a stíluseszményt követték, a megelőző évek néhány Mikó-produkciójának látványvilága absztraktabb volt – nyilván erre is utal Kertész Iván, amikor kiemeli, hogy a Makai Péter által tervezett, „meglehetősen naturális színpadkép… ezúttal jobban megfelelt a Gershwin-opera szcenikai követelményeinek, mint valamiféle modern, jelzett díszlet.”

Jelenet az 1970-es előadásból középen Radnai György

Jelenet az 1970-es előadásból középen Radnai György

Az 1970-es premier mindkét szereposztását kiemelkedően jónak ítélte a kritika – és ez egybecseng Pál Tamás mostani értékelésével is: „Bizonyos értelemben Házy Erzsébetet nem lehetett felülmúlni Bessként, de Andor Éva is remek alakítást nyújtott. Radnai György a maga idősebb bölcsességével talán közelebb állhatott a szerző elképzeléséhez, hiszen Porgy nem egy fiatal ember az opera szerint, Begányi Ferenc viszont színpadi megjelenésével, nagyszerű színészi munkájával tette emlékezetessé a szerepet. És mondhatnám a többieket is, Dobránszky Zsuzsát, aki a Summertimeot énekelte Claraként, vagy Palcsó Sándort, aki élete egyik legjobb alakítását nyújtotta mint Sportin’ Life, ők mind vetekedtek a lemezfelvételekről ismert előadókkal. Azt hiszem, jó időben érkezett a darab: amikor a hatását már ki tudta fejteni, és alkalmat adott kiváló formában levő operaénekeseknek, hogy valami számukra addig ismeretlenben és szokatlanban kipróbálják magukat.”

Bess: Házy Erzsébet

Bess: Házy Erzsébet

Abody Béla csaknem tíz évvel a bemutató után írt a még mindig eredeti szereposztásban műsoron tartott Porgy és Bessről az Új Tükör hasábjain: „Az ősbemutatónkat tíz esztendeje megszervező s most több mint egy esztendeje a műsorra terelő illetékesek hallgattak Gershwin közlésére. Tudták, hogy a társulatban Sammy Davies jr.-szerű hang nincs, valószínűleg nem is lesz, de nem is kell. Ám »néger lélek« van, s a többek közt világvándor, szépíró és etnográfus Gershwin szerint kell is. Akkor, tíz esztendővel ezelőtt, módfelett jól álltunk az átlényegülésre hajlamos, a modellek életét élő művészekkel. Annyira, hogy lám, mára is futja belőlük; a megszokott kisebb-nagyobb fiatalítás helyett most is szinte a hajdani premier társulat a támasztja fel a Porgyt. Vagy fordítva: a Porgy támasztja fel a nem éppen helyén levő, jogos rangját nem birtokoló derékhadat… Lám, micsoda súlyos drámai szoprán, hiteles, ezertartalmú személyiség, jelentős alkat lett a hajdani eminens, preciőz kislányból, Andor Évából! S a másik címszereplő, Begányi Ferenc is nagyra nőtt; Porgy hajdani optimizmusa, elmélyült humora mögül immár dráma bomlik ki.”

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor az 1981-es előadásban

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor az 1981-es előadásban

Nem sokkal az imént idézett cikk keletkezése után sor került aztán egy teljesen új Porgy-szereposztás bemutatkozására is 1981-ben. A régi produkció nagyszerűségének ismeretében Abody nem rejti véka alá előítéleteit: „Megszólalt a prekoncepció: ez a felújítás csak rosszabb lehet. Ergo: legyen csak rosszabb, ne gázoljanak bele a tények védett emlékeinkbe. Csakhogy ez az előadás utolérte, sőt legendává légneműsítette memóriánk őrzött és kedvelt termékét. Hogy jobb volt-e, mint elődje? Ehhez nincs mértékem. (Másnak sincs.) De hogy elérte, bizonyos.”

Sporting Life és Jake: Maros Gábor és Póka Balázs

Sporting Life és Jake: Maros Gábor és Póka Balázs

Ennek oka az új szereposztás, elsősorban a két címszereplő alakítása: „A középpontban Sólyom-Nagy Sándor állt… Jeles és nem felejthető elődje, Begányi Ferenc játékosabb volt, de Sólyom-Nagy megfejtette az iszonyú drámát, a tiszta, naiv ember indulatvilágát, aki kecskefogaton trappol a semmibe. A semmibe, ami gonoszabb a halálnál.” Egybecseng ezzel a kiváló dzsessz-szakértő, Gonda János értékelése is a Muzsikában (1982. március): „A jelenlegi előadás legfőbb értéke Sólyom-Nagy Sándor alakítása, amely vetekszik Radnai György korábbi teljesítményével. Amikor a pódiumon van, nem lehet nem odafigyelni rá. Dús és erőteljes orgánuma betölti a teret. Egyszerű és igen hatásos eszközökkel kelti életre a saját közösségéhez ezer szállal kötődő, szánalmas nyomorék négert, aki azonban a dráma végére valóságos népi hőssé emelkedik.” (NB.: a korabeli kritikák szóhasználata bizony ma már nem minden tekintetben számít politikailag korrektnek – érdekes szociolingvisztikai kutatás tárgya lehetne e változások oka.) Kukely Júliának elsősorban temperamentumosságát emeli ki Gonda; Abody szerint Bess fordulópont Kukely pályáján. „Korábban tudásnak, szorgalomnak, eminens buzgalomnak véltem produkcióját. Most már hivatásnak. A hangot, a mozgást, az »odavalóságot« egységesítő színpadi-zenei létezésnek.”

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor

Akár az 1970-es, akár az 1980-es változat sajtóvisszhangját olvassuk, szinte minden cikk megerősít minket véleményünkben: a nem afroamerikai előadások letiltásával bizonyos ízek és zamatok menthetetlenül veszendőbe mentek a Porgy és Bess interpretációtörténetéből – nem csak a magyar, de a nemzetközi zenekultúra is szegényebb lett ez által.

Porgy: Sólyom-Nagy Sándor

Porgy: Sólyom-Nagy Sándor


George Gershwin: Porgy és Bess

Magyarországi bemutató: 1970. február 6. és 8., Erkel Színház

Szövegét fordította: Blum Tamás
Díszlet és jelmez: Makai Péter
Koreográfia: Seregi László
Rendező: Mikó András

Házy Erzsébet és Radnai György

Házy Erzsébet és Radnai György

Karmester: Pál Tamás / Bolberitz Tamás
Porgy – Radnai György / Begányi Ferenc
Bess – Házy Erzsébet / Andor Éva
Crown – Csányi János / Varga András
Serena – Szirmay Márta / Sudlik Mária
Clara – Dobránszky Zsuzsa / Laczó Ildikó
Maria – Svéd Nóra / Eszenyi Irma
Jake – (Sólyom-)Nagy Sándor / Miller Lajos
Sporting Life – Palcsó Sándor / Rozsos István
Mingo – Erdei Gyula / Lázi Tibor
Robbins – Göndöcs József / Kunsági Kálmán
Peter – Kishegyi Árpád / Külkey László
Frazier – Reményi Sándor / Bordás György
Annie – Szabó Márta / Printz Emmi
Lily – Kompolty Györgyi / Borhegyi Irma
Gyümölcsárus – Divéky Zsuzsa / Várnai Edit
Jim – C. Tóth Pál
Temetkezési vállalkozó – Domahidy László /Veress Gyula
Nelson – Szalma István / Cseh László
Halárus – Bánhegyi Péter / Erdei Gyula
Detektív – Nagypál László / Pálfy Endre
Rendőr – Lux Tibor
Halottkém – Márkus Lajos / Szitay László
Jasbo Brown, zongorista – Medveczky Ádám / Módos Tamás

Új betanulásban: 1981. december 2., Erkel Színház

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor

Kukely Júlia és Sólyom-Nagy Sándor

Karmester: Dénes István
Porgy – Sólyom-Nagy Sándor
Bess – Kukely Júlia
Crown – Németh Gábor
Serena – Maria Teresa Uribe
Clara – Takács Mária
Maria – Farkas Éva
Jake – Póka Balázs
Sporting Life – Maros Gábor
Mingo – Gerdesits Ferenc
Robbins – Tarnay Gyula
Peter – Fülöp Attila
Frazier – Mersei Miklós
Annie – Misura Zsuzsa
Lily – Hankiss Ilona
Gyümölcsárus – Takács Tamara
Jim – Lukács László
Temetkezési vállalkozó – Szüle Tamás
Nelson – Valóczky László
Halárus – Erdei Gyula
Detektív – Kuncz László
Rendőr – Ángyási Józsaf
Halottkém – Lux Tibor
Jasbo Brown, zongorista – Salgó Tamás

A színlapok forrása: a Magyar Állami Operaház 86., ill 98. évadjának évkönyvei

Hasonló bejegyzések