Zenei továbbképzés

A Zeneakadémia rendezvényei a Magyar Dal Napján – KONDOR KATA beszámolója

A Magyar Dal Napja

Szerencsés helyzet, ha egy könnyűzenei indíttatású programot komolyzenei intézmények is képesek a maguk javára fordítani. Így a Magyar Dal Napja, amelynek alapvető célja a magyar könnyűzenei előadók helyzetének javítása volt, remek alkalmat teremtett zeneakadémista fiataloknak, és persze lelkes tanáraiknak, hogy minél alaposabban feltárják az érdeklődőknek a zenei produkciók létrejöttének hátterét, a mű keletkezésétől egészen a megvalósulásig, az előadásig. Az Eötvös 10 Művelődési Házban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett programok, egészen az esti gálakoncertig, egy komplett közönség-továbbképzést tettek ki, ahol énekes, karmester és zeneszerző egyaránt szóhoz jutott.

A délelőtt folyamán Gulyás Dénes mesterkurzusának első felét lehet megtekinteni. A művész rövid bevezetővel fordul a közönséghez: elmondja, hogy az elkövetkezőkben nem elsősorban az éneklés technikai részével szeretne foglalkozni – természetesen arra is kitér, ha valakinél szükségesnek érzi –, de jobb volna, ha valahogyan a zene megfoghatatlan, szavakkal csak nehezen visszaadható részéhez sikerülne közelebb kerülni. Majd Szepes Máriától idéz: „A világ legnagyobb művészete pedig mind közül a zene. Ez a művészetek királynője. Anyagba sosem költözik, a legtöbbet mondja, láthatatlanul is láttat, és úgy jut el az emberekhez, hogy közben nem ér le a földig.”.

A művész először saját tanítványaival, Csóka Anitával, Halmosi Tímeával és Ruszó Alexandrával foglalkozik, akik egy-egy Kodály-dalt énekelnek, összhangban a rendezvény azon célkitűzésével, hogy a napnak teljes egészében a magyar zenéről kell szólnia. A nyitó gondolatoknak megfelelően szó esik ugyan helyes levegővételről és tartásról, de a művekben való elmélyülés érdekében a szöveg jelentéséről, az indulatszavak szerepéről is, sőt, Gulyás Dénes felhívja a fiatal énekesek figyelmét a zeneművek kíséretére: akkor is történhetnek fontos dolgok a darabban, amikor épp nem énekelnek. Emellett a művész  irodalmi érdeklődésére is fény derül: a Nausikaa című dalnál például Shakespeare 66. szonettjét idézi.

A következő program a MoltOpera fiatal karmesterének, Tőri Csabának előadása, aki a Háry János népzenei kapcsolódásaival ismertet meg bennünket. Mondandóját illusztrálandó, részleteket hallhatunk a műből, hangfelvételek mellett a társulat két igen fiatal művészének, Bojtos Lucának és Józsa Botondnak a közreműködésével. Az előadás – azon túl, hogy érdekes információkat tartalmaz például az Intermezzóban megszólaló dallam eredetéről, vagy arról, miért hármas lüktetésű a franciák indulója ­– élvezetes is lesz: megtudjuk, hogy a 120-as tempót a francia rendőrség tömegoszlatásra használja, és még énekelnünk is kell, a Tiszán innen, Dunán túl utolsó három hangját, hogy jobban megmaradjon a fejünkben. Ennek kapcsán a fiatal előadó humorát is megcsillogtatja, elmesél egy történetet arról, mennyire fontos a zenében a hallgató várakozása: egyszer a zeneakadémiai kollégiumban valaki a záróakkord lejátszása nélkül hagyott abba egy művet, amit gyakorolt, mígnem öt perccel később valaki odament a zongorához, és leütötte a hiányzó befejezést.

Ezután ismét a mesterkurzus folytatódik, ezúttal Bojtos Luca énekel. (Ő a Krétakör Hálátlan dögök című operaelőadásából többeknek is ismerős lehet.) A fiatal énekesnő szép hangja és szinte gyermeki bája mindenkire jó hatással van: Gulyás Dénest láthatóan lelkesíti, és a hangulat is egészen felélénkül. A Kodály-dalok mellett előkerül egy Zerlina-ária is – magyarul, hogy ez se lógjon ki a programból. „Ezt a szerepet nem énekeltem” – jegyzi meg tréfásan a tenorista. De nem csak a humoré a szó, olyan kérdések is előkerülnek, mint az előadói tradíciókhoz való viszonyulás: „A tradíció túlzott tisztelete számomra mindig egy szellemi restség” – figyelmezteti a fiatalokat az énekes.

A délután hátralévő részét Fekete Gyulával, „Magyarország egyik legismertebb kortárs zeneszerzőjével” – ahogyan a programkiírás hirdette – hallhatunk beszélgetést. Lévén a Magyar Dal Napja, szóba kerül a dal mint műfaj: miért nem divatos, miért van kevés dalest? Vajon anyagi és technikai okok állnak mögötte, vagy inkább az életmódunk, az ingerszint változása? A rendezvény kapcsán a könnyű- és komolyzene viszonyáról, határvonaláról is beszélnek, illetve az oktatás szerepéről az értékek iránt való fogékonyság elsajátításában. Ebből eljutunk egészen addig, hogy mit vár el a társadalom a művészettől: szolgálja ki, vagy mutasson újat?  Természetesen felvetődnek közvetlenül a komponálást érintő kérdések is: a zeneszerző elmondja, néha egy szöveg, máskor egy énekes indít el benne valamit. Felmerül a zeneszerzők szerepének a változása, a fiatal zeneszerzők lehetőségei, és így a Zeneakadémia nemrég elindított alkalmazott zeneszerzés szaka, annak tematikája, sajátosságai is. (Megtudjuk például, hogy ezen a szakon a leendő zeneszerzők színházi próbákat néznek, és tanulják az együttműködést a filmes szakemberekkel is).

Aki az egész napot végighallgatta, annak a zene számos területéről bővülhettek az ismeretei. És itt értünk el a rendezvény egyetlen problémájához: a programokon döbbenetesen kevés résztvevő volt, alig néhányan lézengtek az Eötvös 10 Művelődési Ház előadótermében, sőt, volt olyan, hogy a kiírt kezdési időpontban mindössze hárman voltunk jelen: két újságíró és egy fotós. Sajnálatos, hogy ha már a szervezők ilyen színvonalas, és feltehetőleg egy kevésbé szakmai közönség számára is érthető és élvezetes programot állítottak össze, nem tettek eleget azért, hogy legyen, aki mindezt végignézi. Pedig bizonyára lett volna, akit érdekel, hogyan tanul egy énekes, hogyan dolgozik egy zeneszerző vagy hogyan nyúl egy karmester egy darabhoz. Kár, hogy hozzájuk nem jutott el az esemény híre.