Varázsfuvola 1927

Mozart-bemutató a berlini Komische Operben, 2012. november 25. NOVOTNY ANNA beszámolója

A Komische Oper Varázsfuvola-bemutatója több szempontból is az év egyik legérdekesebb premierjének ígérkezett Berlinben. A ház új színpadra állításával immáron mindhárom berlini opera műsorán szerepel Mozart operája, de akinek fenntartásai voltak afelől, vajon szükség van-e háromféle interpretációra, annak minden kétsége eloszlott a november 25-i premier után.

Pamina: Maureen McKay (fotó: Iko Freese / drama-berlin.de)

Nánási Henrik, a ház frissen kinevezett vezető karmestere az új intendánst, az ausztrál Barrie Koskyt és az „1927” nevű angol színházi csoportot kérte fel az előadás megrendezésére. A Guardian lap frappáns definíciója szerint „az 1927 Alexander Rodtschenko, Tim Burton, Charles Dickens, Fritz Lang, a 20. század eleji némafilmek és a 21. századi képregények világának keveréke”. Hogy ezek a világok mennyire közel állnak egymáshoz – és alkalomadtán Mozart zenéjéhez –, jól példázta az este. A varázsfuvoláról, ha szabad így fogalmazni, minden bőrt lehúztak már, amit csak lehet, de ritkán fordul elő egy-egy új, friss és formabontó előadás. Ezúttal azonban olyan produkciót sikerült felmutatni, amit – ahogy egy, a premier után megszólaltatott interjúalany is mondja – mindenkinek át kell élnie. Az előadás különlegessége éppen a színházi társulat jellemzésében, és annak dalszínházi alkalmazásában áll, nevezetesen hogy Mozart Singspieljét némafilmszerű előadássá változtatták. A párbeszédek alatt a mozarti zenéhez illeszkedő zongoraszólók és kivetített dialógusok láthatóak, elkerülve ezzel a sokszor megakasztóan ható párbeszédeket. A kusza és sokhelyütt logikátlan történet pedig pontosan megfeleltethető a század eleji némafilmek világának, ahol a nézők inkább a trükkökre és a karakterekre, mintsem a kidolgozott cselekményszövésre koncentráltak.

Pamina és Sarastro: Maureen McKay és Christoph Fischesser (fotó: Iko Freese / drama-berlin.de)

A némafilmek világa mellé vegyült még egy réteg, a hamisítatlan berlini kabaréké – a három hölgy triója mintha csak egy 20-as évekbeli lokál hölgykoszorúja lett volna. A hihetetlen precizitással megkomponált színpadkép egészen egyedi videotechnikát alkalmaz – mintha csak egy Tim Burton stílusú némafilmet néznénk. Papageno Buster Keaton bőrébe, Monostatos pedig Nosferatuéba bújik. Tamino fehérre maszkírozott hősszerelmes, Pamina pedig bájos bubifrizurás lányka. A produkció megdöbbentő felkészültséget és precizitást igényel mind az énekesek, mind az apparátus részéről. A ház új vezető dirigense, a magyar Nánási Henrik ezzel az operával debütált operakarmesterként a Komische Operben, zajos sikerrel. A zenekar és az énekesek együttműködése harmóniát sugárzott. Peter Sonn meggyőzően és kitűnő hangi adottságokkal alakította Taminót, és ugyanez mondható el Dominik Köninger Papagenójáról. Végre-valahára egy mind hangilag, mind színészileg magas szintű énekeset láthattunk a szerepben. Maureen MacKay Paminája színészileg kissé egysíkúnak tűnt, de ez talán betudható a rendezésnek, énekszólamát remekül teljesítette. Szívesen meghallgatnám őt másik szerepben is. Julia Novikova az Éj királynője szerepében azonban kissé bizonytalan volt: sajnálatos módon a nagyária egyik magas hangját nem sikerült kiénekelnie, de ezen a kis fiaskón túl helyt állt a szerepében.

Az Éj királynője és Tamino: Julia Novikova és Peter Sonn (fotó: Iko Freese / drama-berlin.de)

Azt hiszem, kijelenthetem, az idei évad legizgalmasabb és legszínesebb bemutatójával van dolgunk: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a premier másnapján az évad szinte összes előadására elfogytak a jegyek. Ha a ház az új vezetéssel az élen ezt a bátor irányvonalat követi, parádés évekre számíthatunk.

Fotók: Iko Freese / drama-berlin.de