Valószerűtlen tökéletesség

2016. július 21.

Leoš Janáček: Jenůfa – az Angol Nemzeti Opera produkciója a London Coliseumban. KŐRY ÁGNES beszámolója a július 6-i előadásról

Janáček Jenůfája egy morvaországi faluban játszódik. Kérdéses, hogy a cselekmény gyári környezetbe való átültetése elfogadható-e, hiszen az énekesek továbbra is faluról, malomról, patakról és a vidéki élet más jellegzetességeiről énekelnek. Viszont David Alden rendezésében a dráma mindegyik szereplője olyan mély meglátással és részletes alakítással jelenik meg a színen, ahogy ezt Janáček valószínűleg tervezte és remélte. Charles Edwards díszletei bizony nagyon spártaiak – az első felvonás egy barátságtalan gyárudvaron játszódik, a második és harmadik felvonásban a Kostelnička (Jenůfa mostohaanyja) nagyon szegény otthonában vagyunk –, de ennek ellenére a dráma mindvégig erőteljesen és hihetően alakul a színpadon.

Jenůfa: Laura Wilde (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Jenůfa: Laura Wilde (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Zenei szempontból az előadás különleges volt. Nyilvánvaló, hogy Mark Wigglesworth karmester keresztül-kasul ismeri Janáček komplikált partitúráját. Részletes és nüánszokban gazdag tolmácsolása még egy koncertteremben is meglepő lenne, pláne egy nagyméretű operaházban. A zenekar sokszoros és árnyalt dinamikával játszott, a karmester líraisága és szenvedélye speciális hangszíneket csalogatott elő belőlük, a tempók választása remekre sikerült, a zene hullámzása biztosított volt, Janáček népi ritmusai energikusan, de ízlésesen szólaltak meg. Előzetesen nem gondoltam, hogy ilyen kiváló minőségű előadást hallgathatok majd élőben; még most is gyanakszom, hogy esetleg csak álmodtam (vagyis nem igazán éltem át), amit pedig valóban hallottam.

Wigglesworth a Janáček-szakértő Sir Charles Mackerras által szerkesztett Jenůfa-partitúrából vezényelt; a cseh szöveg angol fordítását is néhai nagy zenészek, mint az énekes Otakar Kraus és a karmester Edward Downes, készítették. Habár Janáček cseh szövegre komponálta a Jenůfát, ebben a fordításban nem támad feszültség az angol szavak és Janáček zenéje között. Muzikalitás hatja át a fordítást, mint ahogy muzikális volt az egész előadás.

A Kostelnička és Števa: Michaela Martens és Nicky Spence (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

A Kostelnička és Števa: Michaela Martens és Nicky Spence (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

A zenekar és kórus tudása legjavával viszonozta Wigglesworth irányítását, de a szólisták által nyújtott színvonal is különleges volt. Az amerikai szoprán, Laura Wilde organikus fejlődéssel ábrázolta Jenůfa három arcát: a boldog, de aggódó fiatal szerelmest az ezt ki nem érdemlő Števa felé; megaláztatást és feltétel nélküli szeretetet a házasságon kívül született kisbabáért; valamint megbocsátást a Kostelničkának a kisbaba meggyilkolásáért, ugyanakkor erőt további életéhez.

Wilde mindhárom változatban vizuálisan is hihető Jenůfa volt: azt sugallta, hogy éli, nem csak ábrázolja a szerepet, és nagyon szépen, pontosan énekelt. A tenor Nicky Spence lenyűgöző fizikai képességekkel rendelkezik a durva Števa alakításához, emellett úgy énekelt, mintha Janáček zenéje anyanyelve lenne. A szintén tenor Peter Hoare teljesen meggyőző és mélyen megható volt mint Laca, Števa féltestvére, aki valóban szerelmes Jenůfába. Hoare is kristálytisztán és pontosan énekelt. Egy jó tenor nagy szerencse egy operaelőadáson, de két ilyen tenor, mint Spence és Hoare, egy előadáson már luxus. Az amerikai mezzoszoprán, Michaela Martens jó benyomást keltett biztonságos éneklésével és a látszólag kemény, de valójában nagyon aggódó Kostelnička hihető ábrázolásával. A többi szereplő is kiváló volt, beleértve két szopránt: Sarah Labinert (Jano) és Soraya Mafit (Karolka).

Jenůfa és Laca: Laura Wilde és Peter Hoare (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Jenůfa és Laca: Laura Wilde és Peter Hoare (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

A július 6-i előadást Wendy Absworth jelbeszéddel tolmácsolta. Absworth a színpad elején, a jobboldali sarokban állt az egész előadás alatt. Nem tudom, miért van szükség jelbeszédes  tolmácsolásra, amikor az előadás amúgy is feliratozva van angolul, de vélhetően a közönség egy része a jelbeszédre támaszkodott. Természetesen azt sem tudom, mennyire volt pontos Absworth fordítása. Azt viszont tudom, hogy Absworth gesztusai és mimikája mindvégig összhangban voltak a színpadi cselekménnyel. Úgy tűnik, hogy Absworth jól ismeri, pontosabban kívülről tudja a szövegkönyvet. Vizuálisan dramatizált néma előadása jól egészítette ki az opera előadását. Jó, hogy az Angol Nemzeti Opera ezt a dimenziót is kihasználta.

Ez a Jenůfa-előadás minden szempontból nagyon magas színvonalat képviselt. Attól tartok, hogy ilyesmit nem sűrűn fogunk tapasztalni a közeljövőben.

Fotók: Donald Cooper / English National Opera


Jenůfa, English National Opera, London Coliseum, 6th July 2016

By Agnes Kory

Originally set in a Moravian village, David Alden’s relocation of Janáček’s opera Jenůfa into an industrial estate could be questionable, especially as the singers still sing about the village, about the mill and other rural components. However, the characterisation of each and every player in the drama is so well observed and carried out, that the drama is as gripping as Janáček probably envisaged. Although Charles Edwards’s sets could be best described as Spartan – the Act One set represents a dim factory yard, in Act Two and Act Three we are in the poverty-stricken home of Kostelnička, Jenůfa’s stepmother – the drama unfolds with utmost power and credibility.

Musically the performance was extraordinary. Mark Wigglesworth’s grasp of the complicated score and his detailed realisation of every nuance would be astonishing in any concert hall, let alone in a large opera house. Orchestral dynamics were plentiful, lyricism and passion achieved distinct tone colours, tempi were judged exquisitely, the ebb and flow of the music was ever present, and Janáček’s folk rhythms were delivered with panache but with taste. I did not think that I would ever experience such high quality performance live; I am still pinching myself to be sure that I was not only dreaming what I heard.

Jelenet az előadásból (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Jelenet az előadásból (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Wigglesworth choose to perform from the edition prepared by the late Sir Charles Mackerras, a true Janáček champion, while the English translation was rendered by two great musicians, also no longer with us, the singer Otakar Kraus and the conductor Edward Downes. Although Janáček set his music to Czech words, there is no conflict between the English words and Janáček’s music in this translation. Musicality permeates the translation as it permeated the whole performance.

Orchestra and chorus gave their glorious best to conductor Wigglesworth but the fine set of soloists was also remarkable. American soprano Laura Wilde captured the three faces of Jenůfa with an organic progress: happy but anxious young love for non-deserving Števa, humiliation coupled with unconditional love for the baby born out of wedlock, forgiveness for Kostelnička’s murder of the baby with strength to continue life. Wilde looked the part in all these stages, acted the part as if she really lived it, and sang with precision and beauty. Tenor Nicky Spence brought amazing physicality to the part of bullish Števa and sang as if Janáček’s music was his mother tongue. Tenor Peter Hoare was totally convincing and deeply moving as Laca, the half-brother of Števa, truly in love with Jenůfa. Hoare’s singing too was crystal-clear and wholly accurate. To have one good tenor in an operatic performance is good fortune, but to have two tenors like Spence and Hoare was luxury on high artistic level. American mezzo-soprano Michaela Martens impressed with her rock solid singing and credible portrayal of the seemingly harsh but troubled Kostelnička. The rests of the cast were also outstanding, including sopranos Sarah Labiner (Jano) and Soraya Mafi (Karolka).

Jenůfa és Števa: Laura Wilde és Nicky Spence (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

Jenůfa és Števa: Laura Wilde és Nicky Spence (fotó: Donald Cooper / English National Opera)

The performance I saw (on 6th July) was sign-interpreted by Wendy Absworth who stood at the front right corner of the stage throughout. I do not know why sign-interpretation is necessary while English surtitles are also shown throughout the English-language performance but I take it for granted that there were people in the audience who relied on such sign-interpretation. Also, I would not know how competent or accurate the signing was. However, I do know that Absworth’s facial expression and body language seemed to be in accord with what was happening on stage. It seems that Absworth knows the libretto by heart; hence her visually dramatic rendering of the story was a welcome addition to this performance. The ENO did well by providing such extra dimension.

This performance of Jenůfa was unusual in its all-round exceptionally high quality. Something which we are unlikely to experience again any time soon.

Photos by Donald Cooper / English National Opera

Hasonló bejegyzések