Újra és újra II.

Beszámoló a III. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjéről – KONDOR KATA írásának második része

Elérkezett a döntő, melybe huszonhárom versenyző, köztük két magyar szoprán, Ádám Zsuzsanna és Megyimórecz Ildikó jutott tovább. A Zeneakadémia nagytermében tartott, igen hosszú forduló során minden énekes két áriát énekelt, egyet az első részben, egyet pedig a másodikban, és mindkét alkalommal egy-egy kisfilm (egy hivatalosabb és egy személyesebb) vezette be a produkciót. Eddigre már valóban csak a legjobb énekesek maradtak versenyben, megítélésükkor tehát nem azzal kellett elsősorban foglalkozni, ígéretes hangi adottságokkal és elfogadható technikával rendelkeznek-e, sokkal nagyobb figyelem irányulhatott a művészi megformálásra. A túl nagy stresszhelyzet nem volt mindenkire kedvező hatással, lépten-nyomon a „túl merev” megjegyzés került a jegyzeteimbe. Akadt persze, akinek éppen hogy hasznára vált a bizalom, és kijavította a korábbi fordulókban ejtett hibáikat.

A verseny helyszíne, a Zeneakadémia (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

A sort Megyimórecz Ildikó kezdte, aki először Boito Mefistofeléjéből énekelt. Afelől kétség sincs, hogy a fiatal énekesnő nagyon szép, telt, kiegyenlített hanggal rendelkezik, ám a színpadi rutin terén még vannak hiányosságai, az ária megformálásában, gördülékenységében nem ért fel saját korábbi produkcióihoz. A Verdi Aidájából énekelt áriát már az operavizsgán is hallhattuk tőle, ebben is az volt az érzésem, hogy egy jó úton járó, szépségeket már kétségtelenül felmutató, de még kiforratlan művészt hallhatunk.

Julija Muzicsenko elsőre a Lammermoori Luciából énekelt, amelyben igazán könnyed hangot mutatott fel, produkciója mégsem tudott magával ragadni,

se a hangszín nem volt elég szép vagy érdekes hozzá, se az előadásmód, inkább kicsit erőszakosnak tűnt.

Musetta áriájában egészen más képességeit tárhatta volna elénk, ám a fiatal orosz szoprán ebben is inkább technikai lehetőségeit, mintsem művészi oldalát prezentálta; miközben színpadi viselkedése néhány jelzéssel utalt Musetta karakterére, mindezt hanggal nem erősítette meg.

Kszenyija Nyikolajeva (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

Kszenyija Nyikolajeva a Csókária előadása során is szép, érett hangot szólaltatott meg, ám kicsit mintha óvatos lett volna a megformálással, ebben a gazdag hanganyagban sokkal több tűz rejlik. Az Adriana Lecouvreurből énekelt ária hasonló benyomást keltett, belefeledkezhettünk ebbe a tényleg igazán magával ragadó, sűrű, sötét mezzoszoprán hangba, de a művészi kifejezésből legfeljebb néhány kicsit sablonos megoldás maradt.

Valentina Pluzsnyikova elsőre Rossinit énekelt, kissé egyenetlenül, koloratúrái helyenként elnagyoltak voltak, és a tempótartása sem volt hibátlan. A másodjára énekelt Donizetti-áriában is – a korábbiakhoz hasonlóan – hangját némiképp keménynek találtam, és míg a mélységekben egyébként kifejezetten sötét hangját erőltetnie kellett, a felsőbb regiszterben sokkal természetesebb és kellemesebb hatást keltett.

Galeano Salas már a bemutatkozó kisfilmjében

megnyerte magának a közönséget, amire nem is lett volna feltétlenül szüksége, hiszen igen kiemelkedő produkciót nyújtott,

a Bohéméletből énekelt áriájában csodás íveket épített fel, tenorja pedig ragyogó fénnyel szólt. A Massenet-tól választott darabban is inkább a hangszépségével nyűgözött le, el tudtuk volna képzelni kissé árnyaltabban is ezt az áriát, a tenorista „sikerember” létére egy kissé szintén feszültnek tűnt.

Anna Sapovalova (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

Anna Sapovalova ismét jól választott darabot, A pikk dámából énekelt részlethez remekül illett oroszos színezetű hangja, valamint anyanyelvi természetessége is. Esetében is azt érezhettük, hogy színpadra termett, kész művészt hallunk, aki tudja, mit akar kezdeni a megszólaltatott művel, és azt meg is tudja valósítani. Kevésbé lehettünk elégedettek vele (az esten már másodszor felhangzó) Aida-áriában:

az az elérhetetlen méltóság, amit megjelenített, nem tudta megmutatni a figura érzékeny oldalát.

„Hideg gyémántpor” – jegyeztem fel róla, olyan távoli bálvánnyá tette az áriában sokkal közvetlenebb érzelmeket is kifejező nőalakot.

Gagik Vardanyan Posa halálával kezdett, ami jobban illett hozzá, mint az elődöntőben énekelt Csajkovszkij-ária. Bár alapvetően kellemes színű hangja ehhez is éretlen kissé, szépen kimunkált legatója azonban elismerést érdemelt. Malatesta doktor áriáját viszont egészen pimasz hangon szólaltatta meg, ez a szintén nem tökéletes produkció egy olyan énekesről tanúskodott, aki inkább jó lesz majd, mondjuk tíz éven belül, mintsem most, ebben az állapotában lenne jónak mondható.

Raszul Zsarmagambetov (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

Raszul Zsarmagambetov Az álarcosbálból énekelt, alapvetően nem kellemetlen hangja ebben is egyenetlennek bizonyult, bár engedte, hogy az ária alapvető hatásmechanizmusai működjenek, és megérintsék a közönséget, nem áll rendelkezésére minden technikai eszköz ahhoz, hogy produkciójával teljesítse ezeket ki. A Jeleckij-áriában sokkal természetesebb hangon énekelt, ebben helyenként kifejezetten élvezetes zenei élményt tudott nyújtani.

Ádám Zsuzsanna esetében épp az ellenkezőjét tapasztalhattuk, mint sok versenytársánál:

a hang szépséges, telt, gazdag, a magasságok fényesek, de A végzet hatalmából énekelt áriáját még művészileg jobban ki kellene dolgoznia, hogy az jelentősebb nyomot hagyjon a hallgatóban

(ami természetesen a szerep mélyebb elsajátításával remélhetőleg bekövetkezik majd). Az André Chénier-ből énekelt részlet mélyebb lélektan háttérről tanúskodott, ugyanakkor ez az érzékenyen használt hang még több lehetőséget rejt magában.

Ádám Zsuzsanna (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

Beatriz Baptistát ekkor hallottam először, így természetesen igen kíváncsian hallgattam a brazil koloratúr mezzoszopránt. Rossini Hamupipőkéjének áriájában mozgékony, technikás hangot mutatott meg, de óriási különbség volt az alapvetően jellegtelen alsó és a sokkal szebb felső regisztere között. A Wertherből énekelt részlet is hasonló benyomást keltett, a mélyebb hangokat az énekesnő kissé erőltette, miközben nagy vivőerejű és kifejező hanggal rendelkezik.

Az elődöntőben is emlékezetes Chen Yibao következett, akinek Pillangókisasszony-áriája a verseny egyik legszebb élményét jelentette.

Mind a hang szépsége, mind az a művészi kidolgozás, az érzékenység és az átszellemültség megvolt ebben a produkcióban, amit egy teljes előadásban, operaszínpadon is várnánk.

Ezek után meglepetésként hatott, hogy a fiatal énekesnő másik darabja a Tannhäuser Csarnokáriája volt, és miközben nem nevezhetnénk őt tipikus Wagner-hangnak, Erzsébetnek pont ilyen fiatalos, üde, fényes, de mégis kereken szóló szopránt képzelünk el.

Chen Yibao (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

Badral Chuluunbaatar Rigoletto áriáját kissé világos, fiatalos hangon szólaltatta meg, de olaszos ívei egy jövőbeli jobb produkciót vetítettek előre, ha a bariton egyszer képes lesz a szerepet mind hanggal, mind személyiséggel kitölteni. A Bajazzók-prológ kissé keményre sikeredett, az alapvetően pozitív benyomást keltő hang számos apróbb hibát vonultatott fel.

Az utolsó döntős a legfiatalabb versenyző, Inna Fedorii volt, Mimi áriájában magával ragadó személyiséget, ám éretlen hangot mutatott meg, a szopránnak nem csupán művészi értelemben, de fizikailag is érnie kell még. Norina áriája sokkal jobban illett hozzá, könnyed, bájos hangjának jelenleg ez a csilingelés a természetes közege, és az előadásmód is átgondolt, jó értelemben véve hatásos volt.

A győztesek: Julija Muzicsenko, Ádám Zsuzsanna és Badral Chuluunbaatar (fotó: Mudra László / Zeneakadémia)

A döntőt a Magyar Állami Operaház Zenekara kísérte, Kocsár Balázs vezényletével, akikről szinte csak pozitívumokat lehet elmondani. Öröm volt látni, hogy a fontos tisztséget betöltő karmester milyen figyelemmel követi a fiatal énekeseket – reméljük, ez a jövőben is így lesz, akkor is, ha gyakorlottabb művészekkel muzsikál.

A döntő tehát igen kellemes benyomást keltett, mind a szervezés, mind a versenyzők tekintetében; alighanem annak is élményt nyújthatott, akinek nem az a mániája, hogy folyton új énekeseket fedezzen fel.

Ritka és értékes pillanat az is, amikor a közönség és a zsűri értékelése egybevág: Galeano Salas mind a közönségdíjat, mind a verseny nagydíját elnyerte, és bárki is lett volna helyezett, nem érezhettük volna méltatlannak, még ha az ember saját sorrendje esetleg el is tér a zsűriétől. Külön öröm, hogy ismét lett magyar dobogósunk, Ádám Zsuzsanna második lett a mongol Badral Chuluunbaatar mögött. A számos különdíj következtében azonban senki nem távozott üres kézzel, a felkérések pedig biztosítják, hogy a jövőben több énekest újra hallhassunk még. Már most várjuk ezeket az alkalmakat.

Fotó: Mudra László / Zeneakadémia