Ugyanaz másképpen

Megyeri Krisztina: Frühlings Erwachen – opera-keresztmetszet a BMC-ben. KONDOR KATA írása az október 6-i előadásról

A magyar kulturális életet különös módon izgatja Wedekind drámája: néhány éve előfordult, hogy egyszerre három feldolgozásban, egy prózai, egy zenés és egy táncszínházi előadásban is játszották. Belőle készült az egyik legtöbbet játszott, és kivételesen izgalmas kortárs magyar opera, amelyről többször is beszámoltunk – Bella Máté A tavasz ébredése című darabja.

Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy egy mű, amely olyan témával foglalkozik, amelynek megítélése a darab keletkezése óta eltelt több mint száz évben talán a legtöbbet változott – az élet más területeihez viszonyítva –, a mai napig rendkívüli erővel hat.

Ez is arra utal, hogy máig sincs feltétlenül rendben minden az embereknek a szexualitáshoz való viszonyában (és itt nem is kell feltétlenül a közelmúlt neokonzervatív törekvéseire gondolnunk). Ugyanakkor A tavasz ébredése a közvélekedéssel szemben nem pusztán kamaszok küzdelmeiről szól, csupán az ő őszinteségükön, igazságkeresésükön keresztül mutatja meg azt, ami mindannyiunk közös tapasztalata: az embernek önmagához, a másik emberhez és a társadalomhoz fűződő ellentmondásos kapcsolatait.

Jó pár zenei csemege után a BMC ezúttal egy Tavasz ébredése-témájú, készülő operával örvendeztette meg az érdeklődőket. Megyeri Krisztina saját bevallása szerint több mint tíz éve foglalkozik a témával, német szövegre készült művének librettóját is maga állította össze, és bár nem tudni pontosan, milyen irányú tervei vannak a készülő művel, az első felvonás nagy része késznek tűnt, míg a másodikból inkább csak ízelítőt kaptunk. Természetesen egy még befejezetlen operával kapcsolatosan nem tehetünk messzire mutató kijelentéseket – még annyira se, amennyire ez egyáltalán a keletkezés korában lehetséges –, inkább csak gondolatokat, első benyomásokat közlünk egy figyelemre mindenképpen érdemes műről.

Jelenet Az előadásból (fotók: Ágostházy Botond / BMC)

Az opera indítása szinte idillinek mondható: a muzsika harmonikus, szép, gazdagon, mondhatni realisztikusan ábrázolja azt a környezetet, amiben a fiatalok élnek, a napsütést, a tavaszi természet képeit. Meglepő megoldás – Megyeri Krisztina már elsőre sem azt az utat választja, mint Bella Máté azonos témájú művében,

nem egy eleve nyomasztó és gondokkal terhelt világot tár elénk,

hanem úgy lesz zenéje is egyre sötétebb és zaklatottabb, ahogyan a kamaszszereplők a gyermekkor naivitásából kilépve szembesülnek a felnőtt lét gyakran traumába torkolló kihívásaival. Ugyanakkor – talán csak az opera befejezetlen volta miatt – egyes karakterek és motívumok mintha megmaradnának ebben a cselekmény tükrében meglepőnek ható eszményi állapotban. Wendla például szinte romantikus hősnő, magával ragadó nőalak lesz, így viszont nem teljesen érthető vonzalma a fizikai erőszak iránt. Melchiorral való kapcsolata is romantikus jelleget ölt, amiről nem állíthatjuk, hogy az eredeti színdarab félreértelmezése volna, de nem biztos, hogy a legérdekesebb interpretáció irányába vezet.

Ezen okokkal összefüggésben az opera adós marad Melchior nihillista filozófusi oldalával, és jóformán valamennyi férfi (illetve fiú-) szereplőt érdekesebbnek mutatja nála. A tulajdonképpeni főszereplő Moritz lesz, ami megint csak elfogadható a darab viszonyrendszereit ismerve, ha valakit a drámának inkább a pszichoanalitikus, semmint a filozófiai oldala érdekel. Az intimitásra képtelen, a szexualitás iránt halálos szorongást érző fiút is megérinti az idill gondolata, ám az épp olyan elérhetetlen számára, mint a hozzá valószínűleg épp ezért vonzódó, prostituálttá váló fiatal lánynak, Ilsének. A darab legjobb jelenete az önkielégítő Haenschen ütőhangszerekkel kísért száma: ebben a vad, szaggatott, szinte skizofrén zenében nagyon izgalmasan jelenik meg a szexualitás irracionalitása, felkavaró erejű vízióban mutatván meg az álmok és vágyak sötét oldalát.

Jelenet Az előadásból (fotók: Ágostházy Botond / BMC)

Bár az előadás szereplői fiatal énekesek voltak, többen közülük jelentős kortárs zenei tapasztalattal rendelkeznek. Közéjük tartozik a Wendla szerepét éneklő Imai Ayane is, aki ezúttal is magabiztosan szólaltatta meg szólamát. Hangszínét ugyan az első jelenetben nem találtam kellően lebilincselőnek, a későbbiekben azonban illúziókeltően formálta meg a fiatal lányt. Szintén profi kortárs zenész Molnár Anna (aki ráadásul a dráma másik operai feldolgozásában is szerepelt) – tőle ezen az esten Wendla anyjának és Marthának kettős szerepét hallhattuk. Az énekesnő a rövid szerepeket is sokszínűen formálta meg, így például az anyáét.

Ahogy Wendla szexualitás iránti faggatózására egy pillanatra megrohanták a szép emlékek, a gyerekes felvilágosítás finoman kettős értelemmel telítődött, izgalmassá és érdekessé téve a pillanatot.

A harmadik női szereplő, Bernáth Éva elsősorban biztos és fényes magasságaival tűnt ki, Ilse szerepében vágyakozó naivitása maradt emlékezetes.

A Melchior szerepét éneklő Gulyás Bence korrekt, de nem túl emlékezetes alakítást nyújtott – ezért talán a szerep csonka volta is okolható. Remek volt viszont Najbauer Lóránt, akinek eddig csak a barokk zenéből ismerhető oldalával találkoztam, de remélem, eztán kortárs operában is többször lesz hallható. A hang a bonyolultabb énekelnivalókban is megőrzi szép, telt színét, és az alakítás is izgalmas, magával ragadó. Haenschen jelenetéről már esett szó: ennek ereje természetesen a figurát megformáló Balázs Edgárnak is volt köszönhető. Két további kisebb szerepben Tarnai Dávid járult hozzá az előadás sikeréhez. A produkció zenei vezetőjeként Kéry Tamás foglalt helyet a zongoránál, míg a már méltatott ütőhangszeres jelenetben Holló Miklós működött közre.

Jelenet Az előadásból (fotó: Ágostházy Botond / BMC)

A különböző művészeti ágak történetének talán legizgalmasabb kérdése, ahogyan egy-egy témából az alkotók más-más gondolatmenettel indulnak ki, ugyanazt a művészi alapanyagot sokféleképpen bontják ki. Bár Megyeri Krisztina opera-keresztmetszete hagyott maga után kérdőjeleket, a látottak alapján kíváncsiak leszünk a teljes darabra is – főleg akkor, ha hasonlóan jó előadásban hangzik majd el.

Fotók: Ágostházy Botond / BMC