Tutto nel mondo è burla

2018. március 14.

Giuseppe Verdi: Falstaff – ELEK MARTIN kritikája a Fischer Iván Operatársulat március 7-i előadásáról

„Tréfa az egész világ…” – kezd rá a lóvá tett lovag Verdi hattyúdalában. Nem sokáig marad egyedül, csatlakoznak hozzá szereplőtársai, hogy aztán együtt énekeljék meg az Ember immanens nevetségességét, a humánum komikumát. Mert hogyan másképp lehet elviselni az élet megpróbáltatásait, a csalódások sorozatát, mint egy mosollyal az arcon? A nevetés kell. A nevetés jó. Ezt tudja Fischer Iván is…

A Budapesti Fesztiválzenekar nagysikerű Mozart-operasorozata után Verdi Falstaffját tűzte műsorára. Örülhetünk neki, hiszen a Fischer Iván és Marco Gandini által jegyzett rendezésben elsőrangú előadógárda lépett színpadra, és az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb operaelőadásával ajándékozta meg a főváros közönségét.

Pistola, Falstaff és Bardolfo: Giovanni Battista Parodi, Nicola Alaimo és Stuart Patterson (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

A Müpa-beli produkció fókuszában a szórakozás, a szórakoztatás állt. A darab potenciálisan komoly és súlyos elemei (például egy életében megkeseredett, indulatosabb címszereplő megformálása, vagy netán Ford féltékenységének drámaivá tétele, otellósítása) ezúttal átadták helyüket a felhőtlen komédiának, a kiválóan megvalósított buffa hangulatnak. A színpadon többek között láthattunk egy élettel és humorral teli Falstaffot, akinek méltó társául szolgált a kiváló clown-figurát megteremtő Bardolfo, a teljességgel szerethető, humánus Ford, és a valóban víg windsori nők, kik ezúttal nem annyira a móresre tanítás szándékából ötlik ki terveiket, mint inkább puszta mulatságból.

A produkció alaphangulatát a humor és a játékosság határozza meg. Úgy tűnik, hogy ebben a világban ha fel is merülnek konfliktusok, sosem olyan súlyosak, hogy egy rövid neheztelést követő kacagás ne oldaná fel őket rögvest. Mindenki jól érzi magát a színpadon, és ez jelen esetben nem csak az énekesekre vonatkozik.

A windsori víg nők: Yvonne Naef, Sylvia Schwartz, Eva Mei, Laura Polverelli – és Fischer Iván (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

A Fischer Iván dirigálta koncertek rutinos látogatói tudják, hogy a karmester előszeretettel színesíti az előadásokat különféle frappáns poénokkal – kórusművek elénekeltetése a zenekarral, a darabok interaktív játékokkal való kísérése –, melyek távolról sem arra szolgálnak, hogy eltereljék a közönség figyelmét a zenei megvalósításról, hanem hogy az önmagukban is rendkívül magas színvonalú interpretációkat még magasabb élvezeti szintre juttassák. Ugyanez a játékosság szolgált a karmester/rendező elképzelésének alapjául, amikor a Falstaff-előadás során a zenekart az énekesekkel együtt a színpadon helyezte el, és aktívan bevonta őket a színpadi cselekménybe. Ezt már maga a díszlet is elősegítette, hiszen az alapvetően néhány emelvényből és átjáróból álló szerkezet keresztül-kasul szőtte az együttest, ami megteremtette a zenészek és énekesek közötti közvetlen kontaktus lehetőségét.

Ford: Tassis Christoyannis (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

És ez bizony nem maradt kiaknázatlanul. Először is, maga a karmester számos alkalommal került bele a cselekménybe: ő „alakította” a csaplárost, akitől Falstaff a frissítőjét követelte, e mellett a hölgyszereplőkkel is többször került kontaktusba. (Mondanom sem kell, hogy ezek a pillanatok nem nélkülözték a komikus hatást.) A zenekar tagjai részt vettek Falstaff felkutatásában a második felvonásban (vonóikat fegyverként használva), a darab zárójelenetében pedig maguk is tündérnek öltözve vállaltak szerepet a pórul járt lovag megleckéztetésében. A megrendezett eseményeken kívül is megmaradt a kontaktus, az énekesek alkalmanként kikacsintottak a muzsikusokra, melyet azok egy-egy cinkos mosollyal viszonoztak. Mindezek révén rendkívül barátságos, közvetlen hangulat jött létre a színpadon, melynek hangzó eredményei is voltak: kamarazeneszerű intimitással hangzott el az opera. Fischer szerepe az utolsó jelenetben egészen egyéni színt nyert. A színpad közepén ekkor a Herne-tölgy foglalt helyet (hangszerekből felépítve ebben az esetben), így a karmesternek helyet kellett változtatnia. Ahogy a színpad széléről irányította a zenészeket a tündérjáték összevisszaságának közepén, egy ponton túl már nem is dirigensnek, inkább már játékmesternek tűnt, vezetőnek, aki a közös szórakozást koordinálja.

Falstaff és Mrs. Quickly: Nicola alaimo és Yvonne Naef (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

A rendezés bővelkedett a frappáns mozzanatokban. Remekül működött például az, mikor Falstaff bemászott a szennyeskosárba: az eleinte vonakodó lovag mellett ott termett Meg, akit félelemmel vegyes vágyakozással rögvest magához szorított. Az asszony kiszabadult a karjaiból, és a ládán keresztül megszökött előle. Falstaff megpróbálta elérni, de a nyújtózkodásban maga esett a fehérneműk közé.

A produkció másik nagy erőssége a pazar figurateremtés, a kiváló hangi és fizikai karakterizálás. Minden szereplő részletgazdag színpadi alakítást nyújtott, fizikai gesztusaik és mimikájuk természetesnek hatottak, és nagyban hozzájárultak az előadás humánumához, szerethető komikusságához. Fontos zenei tényező volt a tudatosan alkalmazott deklamatorikus éneklés, a szöveg kifejező tolmácsolása, mely szintén a rétegelt karakterábrázolást segítette.

Ford és Falstaff: Tassis Christoyannis és Nicola Alaimo (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

A szereplők közül minden szempontból kiemelkedett a címszerepet megformáló Nicola Alaimo. Az általa életre hívott Falstaff nélkülözte a más előadásokban előforduló együgyűséget, az ő karaktere teljesen értelmes, körülményeivel tisztában lévő és azokkal látszólag teljesen elégedett figura. Falstaffja egy narcisztikus, de szeretetre méltó alak, akiről lerí, hogy egykoriban komolyabb hatalommal és befolyással rendelkezett. Jelenlegi helyzetével teljesen megbékélt, sőt élvezetet is talál benne, felsőbbrendűségi érzését kielégíti Pistola és Bardolfo irányítása. Megőrizte fénykorának karizmáját, tányérnyalóinak engedetlenségekor valódi mennydörgésként szórja átkait. Ezzel együtt gyermeki báj is lakozik benne, a kiszemelt hölgyek üzeneteit például csillogó szemmel, kisfiús mosollyal az arcán fogadta. Minden elismerést megérdemel az olasz bariton, az est folyamán rendkívül sokoldalú, autentikusnak ható, emberi figurát sikerült megteremtenie. Hangi teljesítménye is figyelemre méltó: hibátlan technikával kezelt gazdag, testes baritonjával számtalan árnyalatot valósított meg. Hangi alakítása maga volt a tökély, első felvonásbeli becsület-monológját aprólékos kidolgozással, magával ragadóan interpretálta.

Falstaff és Alice: Nicola Alaimo és Eva Mei (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

Az Alicét alakító Eva Mei társaihoz mérten kissé halovány vokális teljesítményt nyújtott. Bár magas regisztere fényesen, gazdagon szólt, a közép és mély lágéban hangja bizonytalanná és fátyolosság vált (talán betegség következménye). Szólamának koloratúr pillanatait viszont lenyűgöző technikával valósította meg. Színpadi alakítását határtalan vitalitás és játékosság jellemezte.

Nagyon kellemes benyomást tett a fiatal Xabier Anduaga Fenton szerepében. A tenor behízelgően édes hangszínnel, szép dallamvezetéssel énekelt. Egyetlen kifogásunk arra irányulhat, hogy hangja a nagyobb dinamikákban kissé élessé, penetránssá vált.

Fischer Iván és Nicola Alaimo (fotó: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar)

Nannetta (Sylvia Schwartz), Ford (Tassis Christoyannis), Meg (Laura Polverelli) és Mrs. Quickly (Yvonne Naef) egyaránt remek teljesítményt nyújtott. Utóbbi esetében a hang erőteljességét és a remek komikus alakítást emelhetjük ki.

Igazán kellemes meglepetést okozott a Bardolfót megformáló Stuart Patterson. Törékeny, kis testalkata és parádés fizikai alakítása révén kiváló nevettető figurát formált meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar hozta a tőle elvárt magas színvonalat. A gazdag, meleg vonóshangszín, a játék precizitása és természetes muzikalitása továbbra is magával ragadó. Fischer remek tempókat választott, minden részlet megkapta a maga idejét és kidolgozottságát.

Fotók: Horváth Judit / Budapesti Fesztiválzenekar

Hasonló bejegyzések