Szuperhősnek Mozartot!

Mozart összes operája rövidítve fiataloknak – a Filharmónia Magyarország produkciója az Uránia Nemzeti Filmszínházban. MONA DÁNIEL írása

Wolfgang Amadeus Mozart
Wolfgang Amadeus Mozart

Felesleges lenne hagyományos kritikai eszközökkel megközelíteni, amit 2014. február 22-én láttam. A Mozart összes operája rövidítve fiataloknak című kezdeményezést sokkal inkább úgy érdemes górcső alá venni, hogy elérte-e célját a kitűzött célközönségnél. Philipp György elképzelése az volt, hogy elsősorban felső tagozatos tanulók számára mutassa be, Mozart zenéje könnyed és szórakoztató.

Az eszközök. Az Anima Musicae Kamarazenekar a színpadon foglalt helyet. Előtte apró játszóterület maradt az énekeseknek. A díszlet egyetlen szónoki pulpitusból és néhány székből állt, melyet különböző tárgyak (lézerkard, vizes palack, toalettpapír) tettek változatossá. Az énekesek Batmantől kezdve Soma Mamagésán keresztül Gollamig igencsak sokszínű, a mozarti operákkal sehogy sem összeegyeztethető jelmezekben jelentek meg a színen. Külön szót érdemel a nézőtéren a székekre kiosztott handout, mely az előadáson elhangzó részletek forrásoperáját és -helyét jelezte, illetve az operáról mint műfajról adott humoros – de többségében jogos – tájékoztatást.

A konstrukció. Az előadás Mozart leghíresebb operáinak legközismertebb részleteiből épült fel. Nyitány gyanánt egy körülbelül négyütemenként más Mozart-operanyitányból összevágott sláger-mixet hallottunk. Bár az előadás utáni beszélgetésen Philipp elmondta, hogy nyitányában direkt éles vágásokkal különítették el az idézeteket, az illesztési pontatlanságok kidolgozatlan, amatőr hatást keltettek. Plasztikusabb, homogénebb zenével nem csak a laikusokat nyűgözte volna le a mozarti dallamtenger. Az énekesek magyarul énekelték a rendhagyó szövegeket. A rendező olyan témákat és szereplőket keresett, melyek egyértelműen megmosolyogtatják majd a gyerekeket. Így került szóba a székelés és a tehetségkutató, illetve így kerültek színpadra szuperhősök, celebek és zombik. A gyerekek vették a lapot és nevettek.

A poénok. Az áriák szövegei, illetve a recitativók és prózai részek rendszeres hahotázást váltottak ki a célközönségből. Nagyon magas labdák csapódtak le, és a legáltalánosabb poénok sültek el… Természetesen az ember nem számít túl magasröptű és intellektuális tréfákra egy fiataloknak szánt ismeretterjesztő előadáson, de az arányok még így is sántítottak. A különböző szelek utánzása, valamint a fussak u-jának o-ra cseréléséhez hasonló poénok végtelennek tűnő sora és hossza egy idő után kínossá vált. Mint kiderült, egészen apró csemeték is részt vettek a koncerten. Az ő szüleik bizonyára nem díjazták, hogy gyermekük efféle humort hallgasson ötven percen át. Mindazonáltal érthető: az a bizonyos hang önkéntelenül mosolyra görbíti a gyermekszájat.

A művészek. A hasonlóan merész, szélsőséges és bolondozó előadásoknak csak akkor van esélyük, ha zeneileg professzionálisak. Ha a „szent” mű el van idétlenkedve, az énekesek teljesítménye pedig kifogásolható, azt amatőr pamfletnek nevezik. Ennek az előadásnak volt esélye… Philipp György remek énekeseket válogatott össze. Amellett, hogy élvezték a bohóckodást, magas színvonalon muzsikáltak. Kiemelkedett Najbauer Lóránt, aki mind színészi játékában, mind énekesi mivoltában megbízható, precíz és szórakoztató volt. Varga Donát Batmanje megszólalás nélkül is kielégítő lett volna, de szerencsére orgánuma is rendben volt. Mikecz Kornél valamivel halkabban és zavarosabban énekelt, de Gollamként mindenki arcára mosolyt csalt. A hölgyek esetében a szoprán hangfekvés sokszor érthetetlenné tette a szöveget, mely elemi része volt az előadásnak. És ha még csak én mondanám… De mikor egy ötéves kislány is veszi a bátorságát, és bejelenti a rendezőnek, hogy „Nekem tetszett, de néha nem értettem”, akkor bizony létező a probléma. Ez elsősorban Szakács Ildikónál jelentett gondot. Csillogó koloratúrái azonban kárpótoltak minket a valójában azért kitalálható szöveg miatt. Murányi Márta kiemelkedő pillanata volt, mikor Soma Mamagésaként elváltoztatott, dzsesszes, majd klasszikus operai hangon is elénekelte Electra áriáját. Az Anima Musicae Kamarazenekar fegyelmezetten követte Philipp utasításait, és kiválóan valósította meg zenei elképzelését.

Mozart zenéje nem veszett el, csak átalakult. Felemelő volt látni a sok fiatalt, ahogy rekeszizmával küzdve nevet, mindezt Mozart-zenére. Belőlük lesz a jövő operaközönsége. Csak azt tudom remélni, egyre több hasonló vállalkozás lesz, hogy minél több gyermek magába szívhassa a klasszikus zenét.