Szerethető kortársak

Jaroslav Krček: A császár új ruhája / Kerek Gábor: Paródia – az Armel Operafesztivál október 12-i előadásai az Erkel Színházban. KONDOR KATA írása

A Király: Jan Ježek
A Király: Jan Ježek

Visszatérő közreműködője az Armel Operafesztiválnak a plzeňi Josef Kajetán Tyl Színház, nem először láthattuk produkciójukat, így az eltelt évek alatt valamelyest képet kaphattunk a színház legfőbb erősségeiről, de hibáiról is. Nem mondhatnám, hogy zenei szempontból mindig maradéktalanul elégedett voltam az előadásaikkal (emiatt sok operarajongónál valószínűleg már a kezdet kezdetén behozhatatlan hátránnyal indulnának): az énekesek másod- vagy harmadvonalbeliek, igazán jelentős hangú művésze a színháznak vagy alig akad, vagy eddig szerencsétlenül elkerültük egymást. Nem tudom, a klasszikus repertoár alkotásait milyen színvonalon adhatják elő, hiszen a kortárs művek esetében egyéb erényekkel kiváltható énektechnikai, hangszépségbeli értékekre ezekhez a darabokhoz feltétlenül szükség van. (Egyetlen alkalommal hallhattunk tőlük nem kortárs darabot: a Rigolettót adták elő 2011-ben, ám ekkor a főszerepek nagy részét az Armel Operafesztivál versenyzői énekelték).

A kissé negatív indítás után meglepőnek tűnhet, hogy a színház kapcsán elsősorban mégis pozitív élményeimnek fogok hangot adni. Mert hiába minden megkötés, pontosítás; különös módon nagyon erős és jól működő produkciókat láthattam tőlük. Ebben alighanem szerepe van a színházi szempontból izgalmas kivitelezésnek: olyan érték ez, melyeket idehaza gyakran hiányolni kényszerülünk. Ezek a rendezések ugyanis nem csupán nagyon alaposan, minden részletükben átgondolt alkotások, de a színre állítók jó érzékkel tudtak egyensúlyozni az élményszerűség és a mélyebb tartalom, gondolatébresztés és közérthetőség között is. Ezek az értékek a 2014-es évben – ezúttal Budapestre – elhozott előadásokban is felfedezhetők voltak.

Jelenet a Paródiából
Jelenet a Paródiából

Ismét két kortárs művet láthattunk: az Armel Operafesztivál pályázatának győztes alkotását, Kerek Gábor Paródia című darabját, mellette pedig egy kortárs cseh operát, Jaroslav Krček A császár új ruhája című művét. Felvetődik a kérdés, mi alapján kerül egymás mellé a két mű, eltekintve természetesen attól, hogy mindkettő egyfelvonásos, így szükség van egy másik darabra gazdaságosabb bemutatásukhoz. A műsor összeállítói a klasszikus elv alapján egy komoly és egy vidám darabot állítottak egymás mellé, ezen kívül azonban sem zeneileg, sem dramaturgia és mondanivaló terén nem találtam összefüggést a két opera között. Mivel más-más rendező állította színre őket, valószínűleg a színház szándéka sem az volt, hogy egységes koncepció mentén jöjjenek létre az előadások.

A Királynő és a Bolond: Ivana Klimentová és Jiří Brückler
A Királynő és a Bolond: Ivana Klimentová és Jiří Brückler

Az első opera, A császár új ruhája (eredeti címén „A ruha, melyet a világ sosem látott”) különös, allegorikus mű. A kórus szinte balladai kihagyásokkal és ismétlésekkel meséli el a három archetipikus alak, a Király, a Bolond és a Királynő történetét. Azonban nem csak a darab tárgya középkori, hanem az egész opera egy középkori eredetű színházi műfajból építkezik, a figurák egy-egy jól meghatározható típust képviselnek, és a darab nagy részében megszólaló archaizáló tánczene is ezt a kort idézi. Ezt a zenei anyagot, amely az egész műben a legkarakterisztikusabb és legdallamosabb, újra és újra megszólaltatja a kórus, és a fontosabb történések is az ő szavaikból tudhatók meg. Így a mű óriási feladatot ró a Josef Kajetán Tyl Színház Operaegyüttesére: kis túlzással azt mondhatnánk, az ő énekükön és játékukon múlik, élvezhető lesz-e a darab. Az énekkar nagyrészt sikerrel helyt is áll: kezdetben némi pontatlanságot és megbomló arányokat hallottam ki énekükből, ám hamar felülkerekedtek rajta, és attól kezdve valóban az előadás legfontosabb és legemlékezetesebb szereplői lettek.

Jelenet A császár új ruhájából
Jelenet A császár új ruhájából

A zenéhez hasonlóan a rendezés is kevés eszközzel dolgozik: a díszlet egyetlen sakktábla, a kórustagok sakkfigurák (még a Király és a Királynő is, noha az ő a ruhájuk erre visszafogottabban utal). A fekete és fehér színek uralmából csak a három főszereplő emelkedik ki, közülük is elsősorban a vörös színnel megjelenített Királynő. A játék kérdése a mű egészét végigkíséri, nem csupán a Király és Bolondjának művet indító sakkjátszmájában, hanem az összes szereplő bábuszerű voltában. A darab központi kérdése épp ezen típusok egymáshoz való viszonya: helyet cserélhet-e a Király és a Bolond, melyikük nyeri el a Királynő kezét – és ami több: szerelmét. A három főszereplő énekes remekül formálja meg az elvont, allegorikus figurákat, közülük is kiemelkedik a hangilag is a legkiválóbb produkciót nyújtó Jiří Brückler a Bolond szerepében. Énekelnivaló hiányában kizárólag színészi eszközeivel alkot jelentőset Ivana Klimentová büszke és a férfiakat az ujja köré csavaró Királynőként. A Király szerepében Jan Ježek szintén átgondolt és alapos alakítást nyújt, nagy kár, hogy hangi fogyatékosságai rontanak az élményen.

Az igazgató és Huzlecsák: Kris Belligh és Jakub Hliněnský
Az igazgató és Huzlecsák: Kris Belligh és Jakub Hliněnský

Kerek Gábor Paródia című operája egészen más zsánert képvisel. Mind témáját, mind zenéjét tekintve ifjúsági darabnak mondanám, könnyűzenei elemekkel és kacagtatóan humoros szöveggel. A cselekmény kémiaórán játszódik, és akinek friss élményei vannak az iskolai életről, akár tanár-, akár diákszemszögből, ráismerhet, mennyire hitelesek és valóságosak a jelenetek, legyen szó akár a tantárgyáért rajongó tanárnőről, a rossz tanuló hablatyolásáról vagy az órát még rossz szándék nélkül is szabotálni képes diákokról. A sziporkázó szövegkönyv a komponistát dicséri, aki ügyesen vezeti át cselekményét a címben meghatározott paródiából teljesen abszurd jelenetek sokaságába. A csúcspont végül a tanárnő nagy szerelmének, Mengyelejevnek megidézése, akinek jelenléte ugyan nem segíti a diákok tanulmányait, de sikeresen megszabadítja őket a tanóra további kellemetlenségeitől. Eközben pedig a zene is magával ragadóan szellemes, mesterien elosztva és felvezetve az újabb és újabb humoros részeket.

A jól eltalált poénokat még hosszasan lehetne sorolni, és a rendező, Dominik Beneš jó érzékkel bontja ki ezeket, sőt, helyenként újakkal is gazdagítja (a kegyetlen Igazgató által pátyolgatott húsevő növény például telitalálat): mindez kellően színes, ám sosem túl harsány vagy zavaró színrevitelt eredményez. Az énekesek sziporkáznak a szerepekben, a diákokat alakító művészek remek csapatként működnek együtt. Kiváló komika a Tanárnőt éneklő Ivana Šaková, akinek vokális produkciója is a legkiemelkedőbb az egész előadásból, egyszersmind a bevezetőben említett, a színház énekeseire tett megállapításom alól is kivételt képez: kiművelt hangszínű drámai szopránjával magas technikai színvonalon szólaltatja meg szerepét. A versenyszereplő Kris Belligh ellenben nem nyűgözött le, bár karót nyelt igazgatóként ő is kiveszi a részét a kacagtatásban. A „gyerekek” közül a Huzlecsákot éneklő Jakub Hliněnský a legemlékezetesebb, könnyűzenei hangképzésével együtt. A Josef Kajetán Tyl Színház Zenekara Vojtěch Spurný vezényletével mindkét opera változatos karakterű zenei anyagát magas színvonalon szólaltatta meg, ráadásul a Paródiában még egy kis színészi feladatot is kaptak.

Jelenet a Paródiából. Középen Mengyelejev: Pavel Horáček
Jelenet a Paródiából. Középen Mengyelejev: Pavel Horáček

Kortárs művek esetében mindig felmerül a kérdés: vajon mennyire bizonyulnak ezek a darabok maradandónak, fogják-e játszani őket a bemutató után évtizedekkel, vagy akár annál is később? Ezt a jelenből nehéz volna megítélni, ám ha itt és most szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy a kortárs zene „nem harap”, és léteznek olyan művek, amelyek szélesebb közönségrétegek tetszését is elnyerhetik, arra a két egyfelvonásos kiválóan alkalmas.

Fotók: Armel Operaverseny és Fesztivál

A császár új ruhája teljes előadása megtekinthető itt
A Paródia teljes előadása megtekinthető itt