Száz éve született Takács Paula

2013. december 14.

Takács Paulára, az Operaház örökös tagjára, a múlt század egyik legkiválóbb drámai szopránjára, minden idők legjobb magyar Turandotjára emlékezünk – JÁNOSI ILDIKÓ írása

Takács Paula

Takács Paula

A magyar operajátszás egyik legfényesebb csillaga Palermóban látta meg a napvilágot 1913. december 10-én. Eredeti neve Ermelinda Maria Paula Bernal-Scarpa. Édesanyja Maria Scarpa olasz alt énekesnő, édesapja egy mexikói spanyol diplomata. Az anya 18 éves korában ismerkedett meg későbbi férjével, és a stagionéval éppen Palermóban tartózkodott, amikor megszülte kislányát. Saját karrierje zavartalan folytatása érdekében a kis Paulát örökbe adta Magyarországra a nagynénikéjének, akinek a férje Takács Gyula vasútmérnök volt.

A nevelőszülők Erdélyben, Nagyváradon laktak, ott kezdett Paula iskolába járni, aztán olasz, majd osztrák zárdában nevelkedett, és így több nyelvet is megtanult. Otthonában a muzsika vette körül, nevelőszülei nagyon szerették a zenét, gazdag lemezgyűjteményüket a kis Paula mindennap hallgatta a gramofon mellett, szinte mindent megtanult lemezről, legyen az opera, operett vagy könnyűzene.

Joviczky Józseffel az Aidában

Joviczky Józseffel az Aidában

Édesanyjától örökölte szép hangját, amit hamar felfedeztek a szülők, s ha vendégek érkeztek a családhoz, Paulának mindig énekelnie kellett. De ő ezt szívesen tette, hiszen kiskorától énekesnőnek készült.

Nyaranta Olaszországba utazott, ott az édesanyja tanította, akiről sokáig úgy tudta, hogy a nagynénje. Amikor 17 éves korában kiderült, hogy „nagynénje” valójában az édesanyja, haragjában elköltözött otthonról. Jelentkezett a budapesti Zeneakadémiára, ahol a Tannhäuser Csarnokáriáját énekelte a meghallgatáson. Rögtön fölvették, s 1931–1936 között Hoór-Tempis Erzsébet, majd Unger Ernő és Maleczky Oszkár növendéke lett. 1935-ben II. díjat nyert a bécsi nemzetközi énekversenyen. 1936-ban a Toscával államvizsgázott, Scarpiát tanára, Maleczky Oszkár alakította, ami nagy kitüntetés volt számára.

A forró sikerű vizsga után mindenki el volt ragadtatva, a lapok méltatták Takács Paula tehetségét, Lányi Viktor és Péterfi István tollából csodás kritikák jelentek meg. Szerződést viszont sehonnan nem kapott. Négy évig állás nélkül volt, ez idő alatt két évre kiutazott édesanyjához Fiumébe, s 1940-ben tért vissza. Ekkor találkozott édesanyjával utoljára – az anya sohasem látta lányát az Opera színpadán.

Turandot jelmezében

Turandot jelmezében

1941-ben, amikor Erdély visszakerült az anyaországhoz, Táray Ferenc, a kolozsvári Nemzeti Színház színész-igazgatója társulatot toborzott. Takács Paula – állása nem lévén – jelentkezett színésznek. Táray meghallgatott tőle egy verset, majd Éva szerepét adta neki Az ember tragédiájából. Már elkezdték próbálni Madách művét, amikor az ifjú művésznő a színházban összetalálkozott András Béla karnaggyal, aki elhűlt, miután megtudta, hogy Paula prózai szerepre készül. – Te prózát játszol ezzel a hanggal? – kérdezte.

Toscaként

Toscaként

Vaszy Viktor, a színház frissen alapított operatársulatának akkori zeneigazgatója értesült az esetről, és meghallgatásra hívta Takács Paulát. Melindát keresett Erkel Bánk bánjához, ami a színház megnyitó díszelőadása lett volna. A művésznő elvállalta a felkérést, és három hét alatt megtanulta a szerepet, majd a díszelőadáson – amin ott ült az akkori politikai és művészi élet elitje –, Vaszy Viktor vezényletével debütált Melindaként.

Ezután természetesen szerződtették a színház operai tagozatához (1941 és 1947 között volt ott magánénekesnő), s a folytatás is kedvezően alakult. Következő szerepe A trubadúr Leonórája volt, amelyben vendégként Maleczky Oszkár énekelte Luna grófot. 1942-ben megkapta későbbi legendás szerepét, Turandotot, majd többek között Toscát és Desdemonát is énekelt 1944-ig. Amikor Erdély visszakerült Romániához, az egész operatársulat Magyarországra távozott, így az operai részleg megszűnt. Takács Paula és csellista férje Kolozsváron maradtak, már csak azért is, mert a művésznő az orosz csapatok Kolozsvárra történő bevonulása utáni napon hozta világra közös gyermeküket.

Aida jelmezében

Aida jelmezében

Mivel a háború után az operatársulat megszűnt, 1945-től színészként, majd operettdívaként folytatta pályafutását. Eleinte a bevonult orosz katonáknak adtak műsort, Grecsanyinov és Rahmanyinov dalait énekelte zongorakísérettel. Közben a Román Opera is felkérte a Turandotra, egy hónap alatt tanulta meg románul a szerepet, amit zenekari és színpadi próba nélkül énekelt el, nagy sikert aratva. 1947-ben települt vissza férjével és kisfiával Magyarországra.

Kezdetben elviselhetetlen körülmények között laktunk egy vagonban, majd szűkös albérletben. Egy évig állás nélkül voltam, addig kellett várnom a visszahonosításra. Mindent újra kellett kezdenem. Szerencsére sikerült: állást kereső körutamon benéztem az Operaházba, s ott a véletlen összehozott Oláh Gusztávval. A történet mesébe illően folytatódott. Oláh — akinek segítőkészsége legalább olyan legendás volt, mint univerzális tehetsége — éppen Szegeden rendezett, oda hívott meghallgatásra. A trubadúrból, a Toscából és az Oberonból énekeltem az ismert szopránáriákat. Oláh azonnal felhívott pesti meghallgatásra Tóth Aladárhoz. A próbaéneklésen Kerekes János kísért zongorán. 1947. december 20-án léptem fel először az Operaházban — zenekari próba nélkül! — a Turandotban.” (Gábor István, Operaélet, 1994./2.)

Turandot

Turandot

A bemutatkozása kirobbanó sikert aratott; s a vendégszereplések után 1948-ban szerződtette az Operaház, amelynek 1969-ig volt vezető drámai szopránja. A következő években sorra énekelte el az operairodalom nagy drámai szoprán szólamait. Itáliai származásának köszönhetően elsősorban az olasz operahősnők elsőrangú megszemélyesítője volt, vokális adottságaihoz rendkívül szenvedélyes, kifejező interpretáció társult. Tosca, Aida, A trubadúr Leonórája, Az álarcosbál Améliája, a Parasztbecsület Santuzzája, Lady Macbeth rendkívül szuggesztíven keltek életre megformálásában a színpadon. Milyen kár, hogy – a szülővárosában, Palermóban játszódó opera – A szícíliai vecsernye Elenáját nem énekelhette el!

Takács Paula neve összefonódott a Turandottal. Saját bevallása szerint vagy 150-szer énekelte el a kínai császárlányt pályafutása során.

A Turandot végigkíséri pályám legfontosabb állomásait. 1942-ben Kolozsvárott léptem fel benne. A felszabadulás után ugyanott románul énekeltem el a szerepet, aztán 1947-ben a budapesti Operában mint vendég ugyancsak a Turandottal mutatkoztam be. Így hát a Turandot nemcsak szenvedélyem és szívügyem, hanem minden alkalommal külön vizsgám is – magam előtt.” (Film Színház Muzsika, Beszélgetés Takács Paulával  Gách Marianne interjúja, 1959.)

Erzsébetként a Tannhäuserben

Erzsébetként a Tannhäuserben

1958. december 21-én Puccini születésének 100. évfordulója tiszteletére az Operaház felújítja a Turandotot, a címszerepet Takács Paula, Kalafot Járay József, Liút Orosz Júlia énekli, a karmester Ferencsik János. A Nádasdy Kálmán rendezte, látványos előadás nagy sikert arat, a kritikai fogadtatás is egyöntetűen pozitív.

Takács Paula méltán sorakozik az emlékezetes sikerű Turandotok sorához. Hatalmas, gazdagszépségű hangjával, magasfokú énektudásával fényesen győzte a fárasztó szerep rendkívüli nehézségeit. Jól ábrázolta a császárlány hozzáférhetetlen, hideg fenségben ragyogó távoli alakját, akiben csak Liu mártíromsága gyújtja fel az asszonyi érzelmeket.” (Albert István, Film Színház Muzsika, 1959. január 2.)

Simándy József több operában is partnere volt: az Aidában, A trubadúrban, a Don Carlosban, a Hunyadi Lászlóban és Az álarcosbálban – utóbbiban 1957 decemberében Fricsay Ferenc vezényletével Münchenben is énekeltek együtt. A sors érdekessége, hogy a Toscában, amely mindkettőjük pályafutását végigkísérte, csupán egyetlenegyszer léptek fel együtt. A tenorista a Bánk bán elmondja… című önéletrajzi könyvében közös Tosca-előadásuk kapcsán megemlíti, hogy számos énekesnővel – külföldivel is – énekelte a Toscát, ám Takács Paula mindenkit túlszárnyalt:

Az Igor herceg Jaroszlavnájaként Jámbor Lászlóval

Az Igor herceg Jaroszlavnájaként Jámbor Lászlóval

(…) Senki ne haragudjék meg rám, senkit nem akarok megbántani! De nekem Takács Paula volt a díva, az elsodró, óriási egyéniség, akinek minden kis mozdulatát el lehetett hinni: féltékenységét, kutató tekintetét, hisztériáját. Nagyon sajnálom, hogy csak egyetlenegyszer énekelhettem vele a Toscát.”

A Trubadúr kapcsán pedig így emlékezik kolléganőjére: „(…) Milyen jó Leonóra volt, mennyire szerettem vele énekelni! Milyen gyönyörűen énekelte a záróképben: »Semhogy élve bírjon más, inkább érted meghalok…« Nagyon nagy művész!”

Takács Paula sokoldalúságát mutatja, hogy líraibb hősnőket is – mint például az Otello Desdemonája vagy a Don Carlos Erzsébete – hitelesen tudott megformálni. Ez köszönhető kiváló színészi képességei mellett árnyalatokban gazdag hangszínének, amit a szólam kívánalmainak megfelelően változtatott. Hatalmas vivőerejű hangját vissza tudta fogni, és mezza voce énekelni, de magvas pianókat is hallhattak tőle. Sőt, A trubadúr egyik felvételén a 2. felvonás fináléjában éteri pianissimókat szólaltat meg. Drámai, lírai és koloratúrkészséget igénylő szerepeket is bravúrosan elénekelt, így például 1941-es kolozsvári debütálásakor a Bánk bán Melindáját, majd 1954-ben Budapesten egy másik Erkel-hősnőt, Szilágyi Erzsébetet.

Szilágyi Erzsébet szerepében egy 1954-es Színház és Mozi címlapján

Szilágyi Erzsébet szerepében egy 1954-es Színház és Mozi címlapján

A Hunyadi nagyasszonya legendás szerepévé vált, a szakma szerint ez az alakítása felülmúlhatatlan. 1959-ben, a megújult Szegedi Szabadtéri Játékok megnyitó előadásán Vaszy Viktor vezényletével is elénekelte Szilágyi Erzsébetet, ami fantasztikus siker volt. Visszavonulása előtt mezzo szerepben is bemutatkozott: Ebolit énekelte néhány alkalommal a Don Carlosban – remekül.

A német repertoár sem állt távol tőle, kimagasló alakításokat nyújtott. Mozart operái közül Donna Elvirát és A varázsfuvola 1. dámáját énekelte Klemperer vezényletével, Beethoventől a Fideliót, Wagnertől A bolygó hollandi Sentáját és a Tannhäuser Erzsébetét énekelte.

Erzsébet megható szerepében Takács Paula mutatkozott be, s ha művészi egyéniségéhez nem is a legközelebb álló feladatot kapta, csodálatosan széles terjedelmű, pompás, szárnyaló szopránjával, muzikalitásával és énektudásával így is általános nagy tetszést vívott ki.” (Péterfi István, Színház és Mozi, 1955. június 10.)

Takács Paula lenyűgöző Erzsébet volt a Tannhäuserben, megrázó hősies asszony a Fidelióban, szikrázó szemű szerelmes Elvira a Don Giovanniban. Mindegyik szerepben a gazdag áradású hang bámulatos kiegyenlítettségével, a személyiség vitathatatlan hitelével, prózai színészeket is megszégyenítő játékával. Nagyívű, széles dallamformálására gondolva szinte újrahalljuk, ahogyan a Sába királynőjében énekel…” (Dalos László, Operaélet, 2003/4.)

Sába királynőjeként

Sába királynőjeként

Humorát csillogtathatta meg Poldini Ede 1958-ban felújított vígoperájában, a Farsangi lakodalomban: „A nemzetes asszony kicsit félelmetes, kicsit rátarti, kicsit erőszakos, »de alapjában jóságos« szerepében Takács Paula élete egyik emlékezetes alakítását nyújtja”. (Bónis Ferenc, Film Színház Muzsika, 1958. május 9.)

Faragó Andrással a Farsangi lakodalomban

Faragó Andrással a Farsangi lakodalomban

Pályája vége felé, 1967. március 19-én elénekelte Özvegy Begbicknét a Mahagonny városának tündöklése és bukása című Weill-mű magyarországi ősbemutatóján – a kritika alakítását „egyenesen telitalálatnak” tartotta.

Oratóriumszólistaként is foglalkoztatták, többek közt Ferencsikkel Verdi Requiemjét énekelte. A karmesterek közül többször dolgozott Solti Györggyel, Molinari-Pradellivel, Mario Rossival és Széll Györggyel. Több lemezfelvételt is készített, teljes operafelvételt adtak ki az Aidából, részleteket a Turandotból, A trubadúrból és Az álarcosbálból. Rádiófelvételei közül – sajnos nem túl sok készült – legjobban Weber Oberonjából az Óceánáriát szerette.

Bruno Prevedivel a Turandotban

Bruno Prevedivel a Turandotban

Több híres külföldi énekesnek volt partnere magyarországi vendégszereplésekor, így Bruno Prevedivel a Turandotban, Giulietta Simionatóval A Trubadúrban és az Aidában, Giuseppe di Stefanóval Az álarcosbálban énekelt együtt. Fellépett Münchenben, Svájcban, Olaszországban és az egykori népi demokratikus országokban.

1969-ben vonult vissza a színpadtól. Ezután nyugdíjas éveiben énektanítással foglalkozott, tanítványa volt többek között Temesi Mária, Pánczél Éva és Bándi János.

Bándi János néhány éve így nyilatkozott lapunknak mesternőjéről: „1984-ben a Werther bemutatója után hangi krízisbe kerültem. Sokat köszönhetek Takács Paulának, aki néhány alkalommal, mint egy mesterkurzuson, segített, ő hozott rendbe, hogy a forte és a piano közti tartomány is szóljon, finomított az éneklésemen. Hoór-Tempis Erzsébet és Révhegyi Olga néni után ő lett a harmadik »anyamesterem«”.

Kivételes művészetét Liszt-díjjal (1953), Kossuth-díjjal (1956) ismerték el, Érdemes Művész lett 1959-ben, A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki 1994-ben, a Magyar Állami Operaház pedig az elsők között nevezte ki Mesterművészévé 2003-ban.

Sajnos a Mesterművész kitüntetéssel járó előnyöket nem sokáig élvezhette. 2003. augusztus 28-án, életének 90. évében távozott az élők sorából.

Tokody Ilona művésznő Takács Paulát példaképének tekintette, és művészetének nagy tisztelője volt. Az 1990-es évek elejétől baráti kapcsolatot ápolt a legendás énekesnővel. Kérésemre a legnagyobb örömmel idézte fel Takács Paulához fűződő élményeit.

Takács Paula Tokody Ilona és Szecsődy Irén társaságában

Takács Paula Tokody Ilona és Szecsődy Irén társaságában

„Végtelenül hálás vagyok a sorsnak, hogy Takács Paulát személyesen megismerhettem, és barátságával kitüntetett. Én kislánykoromban a rádióból hallgattam a nagy énekeseket, így természetesen ismertem és csodáltam őt a felvételei alapján. Nagyon sajnálom, hogy színpadon nem láthattam, mert amikor felkerültem Pestre, ő már nem énekelt. Gyerekkoromban sajnos nem tudtam megnézni őt az Operaházban. Ezért aztán teljesen el voltam ájulva, amikor fiatal művészként egyszer megláttam az Opera büféjében egy premier után. Remegett a lábam, oda se mertem menni hozzá. Aztán egyszer csak megismerkedtem vele, és attól kezdve állandóan beszélgettünk, meghívott a lakásába is egy teára vagy süteményre. De később összebarátkoztam Szecsődy Irénnel is, onnantól kezdve ők ketten gyakran eljöttek az eladásaimra. Ez fantasztikus megtiszteltetés volt számomra, ugyanakkor a jelenlétükkel és a kisugárzásukkal biztattak és erősítettek engem. Éreztem a felém áradó szeretetüket és tiszteletüket, ami persze kölcsönös volt. Később már baráti kapcsolattá alakult a mi ismeretségünk. Úgy gondolom, hogy az éneklés öröme és a muzsika szeretete kötött össze bennünket. Megmondom őszintén, ők ketten nekem nagyon hiányoznak.

Az álarcosbál előadása után Giuseppe di Stefanóval és Nádasdy Kálmánnal

Az álarcosbál előadása után Giuseppe di Stefanóval és Nádasdy Kálmánnal

Takács Paula rendkívül derűs, jó humorú ember volt, fantasztikus történeteket mesélt, amiket én élvezettel hallgattam. Még amikor szomorú történetet adott elő, akkor is mindig elkacagta magát a végén. Nem engedte, hogy én esetleg meghatódjak. Előfordult, hogy fél délutánt is végigbeszélgettünk, amitől mindig feltöltődtem. Az ő lénye ugyanis úgy hatott rám, mint a napsugár – energiával töltött fel.

Óriási művész volt és nagy ember. Szerettem az egyéniségét. Távol állt tőle az irigység, soha nem féltékenykedett a kollégáira, inkább segített nekik. Déry Gabriella – aki az ő szerepeit örökölte – mesélte, hogy sokat segített neki, praktikus tanácsokkal látta el egy-egy szerep megformálásával kapcsolatban.

Az életben soha nem játszotta meg magát. Nagyon természetes, őszinte és egyenes ember volt – ami a szívén, az a száján –, emiatt sokan nem szerették. Én ezt az egyenességet külön becsültem benne. Bátor asszony volt, senkitől sem félt. Azt mondta: „bennem hét férfinek a vére buzog”. Ami igaz, ugyanis ő a háború alatt elkapta a vérhast, de szerencsére még utolsó pillanatban be tudták vinni egy kórházba, s ott állandóan vérátömlesztést kapott  hét férfi adott neki vért, ezért is lakozott benne nagy erő.

Tanítványával, Bándi Jánossal egy Cosi-előadás szünetében 1986-ban

Tanítványával, Bándi Jánossal
egy Cosi-előadás szünetében 1986-ban

Felejthetetlen Szilágyi Erzsébet, Aida, Trubadúr-Leonóra, Turandot, Amélia és Tannhäuser-Erzsébet volt. Az éneklés gyönyörűsége, a kifejezés, az intenzitás szépsége, a drámaiság jellemezte művészetét. Hang-nagybirtokos volt, de ezzel soha nem élt vissza, sőt rengeteg pianót is énekelt. Hatalmas hangjával flexibilisen tudott énekelni, példa erre A trubadúrból az első Leonóra-ária, amit olyan gyors tempóban énekel koloratúrákkal, hogy minden tiszteletem az övé. Sohasem felejtem el, amikor eljött Szecsődy Irénkével a Verdi Requiemre, bejött az öltözőmbe, és megmutatta nekem, hogy kell a mű végén a piano B-t énekelni. Ezzel a gesztussal olyan segítséget kaptam tőle, és olyan önbizalommal töltött fel, hogy amikor legközelebb énekeltem a Requiemet, már nem is gondoltam arra, hogy az piano B nehéz.

Sajnos csak a rádióból ismerem gyönyörű tónusú hangját, amiről a bíborszínű bársony jut eszembe. Nekem mindig ez jelenik meg, amikor őt hallgatom, ezt a simogató, tiszta, igazi varázslatos hangszínt.

Felejthetetlenek azok a gyönyörű karácsonyi együtt töltött délutánok, amelyekre az Opera Vörös Szalonjába hívtam meg azokat a legendás énekeseket, így Takács Paulát is, akiket nagyra becsültem. Azt szerettem volna, hogy ezeken a délutánokon újra főszereplők lehessenek, és érezzék azt, hogy fontosak. Ilyenkor sokat beszélgettünk a régi időkről.

Takács Paula 2003-ban, a Mesterművész díj átadásakor (Fotó: Opera / archívum)

Takács Paula 2003-ban, a Mesterművész díj átadásakor (Fotó: Opera / Archívum)

Neki és Szecsődy Irénnek köszönhetem, hogy örökös tag lettem. Nagyon nehéz volt annak idején egy fiatal énekesnek az örökös tagok közé bekerülni. Ám ők ketten évekig küzdöttek értem, míg sikerült. Köszönet érte ennek a két tüneményes művésznek.

Takács Paula fantasztikus egyéniség volt, tele szenvedéllyel, temperamentummal, humorral, optimizmus és humánum áradt belőle! Amikor megjelent valahol, figyelni kellett rá, királynői megjelenésével, sugárzó egyéniségével mindenkit a bűvkörébe vont. A magyar operaélet fényes csillaga, kiemelkedő személyisége volt. Számomra ő az örök primadonna, a prima donna assoluta.”

Fotók: archív, Operaház / Archívum, valamint Tokody Ilona és Bándi János magángyűjteményéből