Show és opera határán

2016. augusztus 16.

Plácido Domingo augusztus 10-én végül a Sportarénában adott sok szempontból emlékezetes koncertet. MONA DÁNIEL beszámolója

Papp László Budapest Sportaréna… Teltház… Többórás tolongás az esőben a bejutásért… Etikai érzéküket vesztett, jegyet lopó rajongók… Tömeget visszatartó nagydarab, kopasz biztonsági őrök… Kordonon átjutó, pocsolyában hasaló emberek… – Csak egy szokásos arénás koncert. Csupán az lehet meglepő, hogy mindez egy klasszikus zenei koncert előtt és alatt történt. 12 500 fő az Aréna befogadóképessége. Ha nem számítjuk a VIP-szektorokat, ahol alig jelentek meg a protokoll- és más előkelő vendégek, akkor is kb. 12 000 érdeklődő ült a nézőtéren. 12 000! Az több, mint Wallis és Futuna lakossága.

Plácido Domingo (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Plácido Domingo (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Na, számoljunk csak utána gyorsan! Hol van ez a 12 000 magát zenekedvelőnek tartó személy a hétköznapi koncertéletben? A BMC befogadóképessége 350 fő. Sok teltházas koncertjük van? Nem. A Zeneakadémia Nagytermében 850 hallgató fér el. Tizennégy teltházas koncert sem lenne elég, hogy az összes Domingo-rajongó bejusson. Az 1289 férőhelyes Operának is majdnem 10 teltházas előadást kéne adnia, hogy kielégítse az Aréna közönségét. A Müpában 1656 ülőhely van, ezt bővíteni tudják 126 pódiumüléssel, illetve a harmadikon elfér még 60 álló diák, az összesen 1842 fő. De a Müpa gyakran lezárt harmadik (és második) emelettel ad koncerteket! Miért? Csak Domingo ér meg ennyit? És akkor még nem beszéltünk a kb. 8000 kint ragadt látogatóról. (Az már összesen a Cook-szigetek népességének felel meg!) Csak miheztartás végett: a Sziget Fesztiválon tavaly összesen 441 000 ember vett részt. (Málta…) Plácido Domingo tehát félúton van a hazai komolyzenei élet és a Sziget Fesztivál népszerűsége között. Ez jó! Csupán egyet üzenek a domingistáknak: a legdrágább premierekre is be lehet jutni az Operába 700, az Erkel Színházba 400 (!) forintért. Ha tetszik, amit a spanyol mester produkált, érdemes elnézni valamelyikbe.

Pasztircsák Polina és Plácido Domingo (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Pasztircsák Polina és Plácido Domingo (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Az eső, a tülekedés, valamint a fent vázolt aránytalanság és felkapottság csak élezte-élezte a nyelvem, nagyon érett egy lehúzó, bálványdöntő kritika. De mint hangsúlyoztam, nem Domingótól sajnálom a 12 000 embert, hanem ezt a 12 000 rajongót szeretném buzdítani, hogy tessék a szakma többi nagyját is meghallgatni. Hogy is sajnálnám tőle: kiválóan énekelt! 75 éves, és mint jó 75 éves énekesnek, kopnia kellene a hangjának, és nem kéne tudomást vennie e kopásról. Domingo azonban tisztában van hangja változásaival (mert kopásnak azért nem lehet nevezni), és nagyon okosan választ szerepeket magának. Georges Germont karaktere tökéletesen passzolt a nagy bölccsé őszült ex-tenorhoz. De ne szaladjunk ennyire előre!

Kicsit megrémített, mikor az emberek kezében popcornt láttam, és megszólalt a koncertet indító Rákóczi-induló. Ó, mondom, egy show-műsor van születőben. Aztán jött Giordano André Chénier című operájának egy áriája. Kezeket fel, aki ismeri! Néhány kéz, nem sok. Bizony, Domingo bekezdett egy el nem csépelt, szép áriával. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy mekkorát szól a hangja erősítés nélkül, de efféle erőpróbára nem került sor az est folyamán. A hangfalakon át is hallatszott azonban az a melegség, az a gazdagság, amely miatt joggal szerelmesek a hangjába annyian. Domingo mellőzte az idétlenül széles vibratókat vagy az erőltetett, hőstenorinak csúfolt magas feszített hangokat. Az egész koncert alatt érződött, hogy minden egyes hang, ami elhagyta a torkát, maximálisan koordinált és tudatos volt.

Az Aréna közönsége (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Az Aréna közönsége (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Sem a továbbiakban csak Verdi-áriákból álló első, sem a musical- és operett-betéteket felvonultató második félidő nem volt olyan hatásvadász, mint előre sejtettem. Domingo nem jópofizta túl a könnyedebb darabokat sem. Megbocsátható, sőt helyenként frappáns színpadi játékkal énekelt, és anélkül karikírozott ki egy-egy zenei részt, hogy közben egy pillanatra is feladott volna bármit egész koncertjét meghatározó igényességéből. Gyakran a szövegmondás kárára is kidomborította hangjának zengését. A már említett Georges Germont-ként például „iangi”-t énekelt a markáns „piangi” helyett. Általában ritkán fordult elő, hogy valamit pattanásszerűen, egy-egy zöngétlen mássalhangzó miatt staccatóként eldobva szólaltatott volna meg. Cserébe nem volt terjengős, giccses vagy mindent egybeolvasztó sem. Világosan tagolt, természetes orgánuma van – mint azoknak az embereknek, akik képtelenek suttogni egy társalgásban, de nem haragszunk rájuk, mert megnyugtatóan öblös a hangjuk.

Nem hiányzott Domingo mellől a hölgykoszorú sem: Angel Blue, Micaëla Oeste és Pasztircsák Polina egyaránt felléptek szólóban és a mesterrel is. Domingo külföldi felfedezettjei sokszínűen, szórakoztatóan és kristálytisztán énekeltek. Pasztircsák mintha jobban meg lett volna szeppenve Domingótól, hangját befolyásolta némi bizonytalanság. Általános betegség volt azonban a mikrofon előtti fejingatás, aminek az eredményét az alábbi videón látjuk 1’41”-től:

A gonosz élcelődést félretéve: olyan műsort láttunk és hallottunk, amit a klasszikus zenére akár a legkisebb mértékben vevők is egyértelműen élveztek. Jó volt látni, hogy a Magyar Állami Operaház Zenekara a színpadon muzsikál. Talán a karmester, Eugene Kohn, talán az árokhoz szokás tehetett arról, hogy a hangszeres szólók nem emelkedtek ki eléggé, nem mindig váltak ki a zenekar tagjainak egyedi hangszínei, holott lett volna rá lehetőség. Mégsem panaszkodhatunk, az együttes kimagasló formában volt.

Plácido Domingo és Eugene Kohn (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Plácido Domingo és Eugene Kohn (fotó: Pályi Zsófia / Müpa)

Csak ráadások ne lettek volna… Amilyen merészen kezdte, olyan merészen is zárta Domingo a koncertet: a hangverseny végén ugyanis spanyol zarzuelarészletek hangzottak el. Az összes kalapomat megemeltem volna, ha a világsztár ezekkel a sajátos, hazai ízű művekkel, minden komolyabb felhajtás nélkül búcsúzik az Arénától. De helyette tangót kaptunk, vicces duettet (jó, Irving Berlin Anything You Can Do című dala tényleg nagyon vicces volt), Granadát és természetesen egy kis magyarul éneklést. Kár, Domingo mindaddig sikeresen egyensúlyozott a show és az átszellemültség között. Kérdés persze, mennyire múlt rajta a műsor összeállítása. Az egyre híguló ráadástengert végül Ernesto de Curtis Non ti scordar di me című áriájával állította meg, téve ezzel szép pontot egy szükségtelen utószó végére.

Fotók: Pályi Zsófia / Müpa

Hasonló bejegyzések