Az idei Bartók Plusz egyik legizgalmasabb előadásának bizonyult a Brünni Nemzeti Színház vendégjátéka, melynek során Puccini utolsó operáját, a Turandotot hozták el Miskolcra. VONA ILDIKÓ kritikája videókkal
Nagy várakozás előzte meg az idei Bartók Plusz Operafesztivál Turandot-előadását, ami aztán be is váltotta a hozzáfűzött reményeket. A Brünni (Brnói) Nemzeti Színház – Janáček Opera társulata mutatta be Puccini utolsó és lezáratlanul hagyott remekművét, amit Jiří Nekvasil rendező állított színpadra, felhasználva a szokásos, Franco Alfano-féle befejezést.
A miskolci Jégcsarnok adott otthon a produkciónak, ami több szempontból izgalmas helyszín: maga az épület jégkorongmérkőzés és korcsolyabajnokság számára készült, így méreteiből adódóan hangosítás nélkül lehetetlen beénekelni. Jó akusztikával rendelkezik, ám akkor is visszhangzik valamilyen mértékben, ha a közönség teljesen megtölti. Moritz Berfgeld német hangmérnök feladata volt a mellékzörejek kiszűrése és a hangok felerősítése úgy, hogy azok torzítás nélkül szólaljanak meg. A Turandot esetében ez jobban sikerült, A trubadúrnál már nem annyira.
Kivitelezését tekintve modern, érdekes, humoros előadást láttunk, és ami különösen tetszett: Jiři Nekvasil nagy tisztelettel nyúlt az alapanyaghoz, annak ellenére, hogy nem rejtette véka alá véleményét a politikai összefonódásokról. Ám ez a rendezői fricska inkább mókás volt, mint bántó vagy sértő. A kórust a színpad két oldalán lévő tribünre ültette három-három sorba, ruházatuk alapján kínai agyagkatonákra emlékeztettek, sőt pártos elemeket is mutattak. Ping, Pang, Pong (Jiří Brückler, Zoltán Korda, Petr Levíček), a három miniszter bohócruhában és nagy hassal jelent meg; olykor hatalmas labdát görgettek, olykor cigánykerekeztek, de valós cirkuszi látványt produkáltak és egy csapatot alkottak. Ők képviselték a humort az operában, és kiválóan teljesítették miniszteri, cirkuszi, valamint operaénekesi feladatukat. Vicces, mókás, nagyon szerethető figurák voltak így hárman együtt.
Az internetes feltöltő portálokon sok Turandot-előadás található meg teljes egészében ó, és a legtöbb igyekszik a mesés keleti világot díszletekben, jelmezekben is megmutatni. A Miskolcon látott produkcióra az egyszerűség volt a jellemző. Daniel Dvořák díszletei, Simona Rybaková jelmezei ötletesek, és inkább csak emlékeztettek valamire, vagy sugalltak valamit. Calaf, Liù, Timur szinte rongyokba öltözve lépett színpadra, Turandot halvérű sellőként jelent meg, uszonnyal és pikkellyel a ruháján, ami az érinthetetlenséget akarta érzékeltetni, ugyanakkor hűvössége ellenére sem tűnt nőietlennek.
A rendezőbarát operák között tartják számon a Turandotot, mivel sokrétű meséje révén többféle értelmezésre ad lehetőséget. A brünniek produkciója rendezés és előadógárda tekintetében egyaránt remek volt. A címszerepet éneklő Maida Hundeling nagy hangterjedelemmel és kellően erőteljes drámai szopránnal rendelkezik. Nem okozott számára gondot a szólama, kiváló Turandot-alakítást láthattunk tőle. Calaf szerepében Oleg Kulko energikusan énekelt, és jól bírta a nagy magasságokat is. Egyetlen apró kifogásom van ellene: picit idős már ehhez a figurához; egy fiatalabb tenorista színészileg többet tudott volna hozzátenni a herceg alakjához. Liùként Daniela Straková-Šedrlová szintén nagyszerű teljesítményt nyújtott, szép hangon és óriási rutinnal személyesítette meg a szenvedő, szerelmes lányt. Ladislav Mlej jól érzékeltette a testileg-lelkileg megtört Timurt, viszont a karakter megformálásakor semmi olyan extrát nem kaptunk tőle, amire felkapnánk a fejünket.
Jakub Klecker karmester végig együtt tudta tartani a zenekart, tagjai egységes játékot produkáltak, és a partitúra finom árnyalatait is képesek voltak közvetíteni. A brünni színház kórusa összességében jó teljesítményt nyújtott, bár itt-ott előfordult, hogy késve léptek be, viszont gyorsan tudták korrigálni az apróbb pontatlanságokat. Meg kell említeni még a nyíregyházi Cantemus Gyermekkórus tagjait, akik lelkesen segítették a felnőtteket, szép és tiszta énekükkel üde színfoltjai voltak az előadásnak.
A hangtechnikáról már írtam, de muszáj szót ejteni a fényekről is. A jelenetek során a rendező előszeretettel használt kék vagy vörös megvilágítást, amivel különleges látványt tudott előidézni. Párszor előfordult sajnos az est folyamán, hogy a színpad túl sötét volt. Visszanézve a felvételeket, a Nessun dormából például az látszik, hogy egy alak ide-oda járkál a homályban, és közben csodálatosan énekel, a nézők pedig olyan tapsviharban törnek ki, mintha gálakoncerten lennének.
Leszámítva az apróbb hibákat, különleges előadás részesei voltunk. Ötletes, ízléses, humoros, igényesen kivitelezett megaprodukció látogatott el Miskolcra, a tizenöt éves Bartók Pluszra. Talán nem túlzok, ha azt mondom: az idei Operafesztivál legjelentősebb előadása a Turandot volt. Számomra mindenképp.
Fotók: Gálos Mihály Samu / Bartók Plusz