Salzburg 2015: íme az operaprogram!

A három színpadi bemutató között ezúttal sem szerepel Kurtág György operája

Salzburger Festspiele - logo
Salzburger Festspiele – logo

Három új produkció, a Pünkösdi Fesztivál jövő évi premierjének átvétele, valamint három koncertszerű előadás mellett a tavalyi repertoár három darabjának újbóli műsorra tűzésével válik teljessé a Salzburgi Ünnepi Játékok 2015-ös operaprogramja. A bemutatók számának csökkenését Helga Rabl-Stadler fesztiváligazgató és Sven-Eric Bechtholf művészeti vezető az összköltségvetés csökkenésével indokolta, illetve azzal a ténnyel, hogy az előző, Alexander Pereira irányította vezetőség a magas bemutatószámmal lényegében felélte a fesztivál pénzügyi tartalékait.

Az új produkciók közül nagy érdeklődésre tarthat számot Wolfgang Rihm kortárs zeneszerző Die Eroberung von Mexico (Mexikó meghódítása) című operája Luc Bondy rendezésében és Ingo Metzmacher vezényletével. Folytatódik a Mozart-operák felújítása is: ezúttal a Figaro házassága kerül színre a művészeti vezető, Sven-Eric Bechtholf rendezésében és Dan Ettinger vezényletével. A szereposztás élén olyan énekeseket találunk, mint Luca Pisaroni (aki korábbi Figarói után ezúttal Almaviva grófot alakítja), Genia Kühmeier (a grófné), vagy a Marcellinaként fellépő Ann Murray (aki korábban Budapesten is alakította e szerepet). A harmadik új bemutató Beethoven Fideliója lesz: a Bécsi Állami Opera éléről idén váratlanul távozott Franz Welser-Möst vezényel, a rendező a közönség körében elsősorban emlékezetes Da Ponte-trilógiája miatt ismertté vált Claus Guth. A címszerepet Adrienne Pieczonka énekli, Florestanként partnere Jonas Kaufmann.

A jövő évi Pünkösdi Fesztiválon mutatják be Gluck Íphigeneia Tauriszban című operáját, melyet az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően műsorra tűznek nyáron is. Az operát a Moshe Leiser, Patrice Caurier-páros viszi színre, az I Barocchisti együttest Diego Fasolis vezényli. A címszerepet – mint mindig – a pünkösdi eseménysorozat művészeti vezetője, Cecilia Bartoli alakítja, partnerei Rolando Villazón (Püladész) és Christopher Maltman (Oresztész) lesznek.

A jövő évad koncertszerű előadásai közül kiemelkedő érdeklődésre tarthat számot Massenet Werthere, melynek címszerepében Piotr Beczała lép fel; a női főszerepet, Charlotte-ot Elīna Garanča énekli. Verdi Ernaniját Riccardo Muti dirigálja, a címszerepben Francesco Melivel; Silvaként Ildar Abdrazakov lesz hallható. Purcell Dido és Aeneasát a Balthasar-Neumann-Chor szólistái élén Thomas Hengelbrock vezényli majd.

Salzburg, Felsenreitschule
Salzburg, Felsenreitschule

A 2014-es nyári fesztivál programjából jövőre is látható lesz Bellini Normája (szintén Cecilia Bartolival), a sok vitát kiváltó Trubadúr Anna Netrebkóval és Plácido Domingóval, valamint Harry Kupfer Rózsalovag-rendezése.

Tovább halasztódik viszont Kurtág György első operájának, a Samuel Beckett drámája nyomán komponált Végjátéknak (más fordításban A játszma vége) bemutatója. A magyar zeneszerző még az előző vezetés felkérésére kezdett operakomponálásba, ám annak premierje már többször elmaradt, és egyelőre a jövő évi programban sem található. A fellépők sorában viszont 2015-ben is találhatunk magyar művészeket: Fischer Ádám dirigálja a Mozarteum Zenekarának augusztus 22-i és 23-i Mozart-matinéját; Schiff András Haydn, Mozart, Beethoven és Schubert utolsó zongoraszonátáiból játszik háromrészes ciklust (augusztus 6-án, 9-én és 12-én); Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar pedig augusztus 2-án adják elő Bartók és Mahler kompozícióit.

Részletes műsor és Bővebb információ a Salzburgi Ünnepi Játékok honlapján található.

Forrás: salzburgerfestspiele.at; MTI