Salome két világa

2016. december 21.

Újra színre került a Metropolitanben Jürgen Flimm nagy sikerű Salome-rendezése. KŐRY ÁGNES tudósít a december 5-i előadásról

Salome és Jochanaan: Patricia Racette és Željko Lučić (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Salome és Jochanaan: Patricia Racette és Željko Lučić (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Richard Strauss Salome című operájának cselekménye Heródes király palotájában, II. Heródes Antipas uralkodásának ideje alatt, vagyis az időszámítás elötti első évszázadban játszódik. Galilea zsidó lakosait Strauss csak öt férfival képviselteti; ők is csak két percnyi időtartamra jelennek meg, és akkor is csak az Isten létéről való heves vita karikatúrájaként. Ennek  ellenére az opera szövegkönyve – Oscar Wilde Salome című drámájának és Hedwig Lachmann német fordításának alapján – Márk evangéliumának egyik történetével foglalkozik.

Heródes Antipas annyira el volt ragadtatva mostohalányának (vagyis második felesége, Heródiás lányának) táncától, hogy teljesítette a lány kitartó követelését, aki Jochanaan fejét kérte tőle. Jochanaan (Keresztelő János) Heródes börtönében volt, mert a Megváltó eljövetelét hirdette, továbbá vérfertőzésnek tartotta Heródes és Heródiás házasságát (mivel Heródiás első férje Heródes féltestvére volt). Márk evangéliumában Heródiás nem csak bátorítja lányát, hogy követelje Jochanaan fejét, de a lány át is adja a levágott fejet anyjának. Strauss operájában Heródiás szintén bátorítja lányát, de Salome megrökönyödött megszállotsága már saját degenerált szexualitásának eredménye. Flimm rendezésében (amiről többet alább) van egy további fordulat: amikor Heródes parancsot ad Salome kivégzésére, a katona felemeli puskáját, ám ugyanekkor Salome kigombolja a blúzát. Ez a mozzanat az opera utolsó pillanata, így tehát nem tudhatjuk, hogy Salomét megölik-e (Strauss szövegkönyve szerint), vagy pedig szexuális kisugárzásának köszönhetően életének újabb szakasza kezdődik.

Jürgen Flimm 2004-es rendezésézében (amely először 2008-ban, másodszor most, 2016. december 5-én került felújításra) a cselekmény egy közelebbről meg nem határozott korszakban játszódik – valószínűleg napjainkban. Flimm és Santo Loquasto (utóbbi a díszlet- és jelmeztervező) modern eszközökkel ábrázolta a bibliai történetet. Amint Strauss mindjárt partitúrájának elején előírta, a színpadon Heródes palotájába vezető holdfényes teraszt kell látnunk. Impozáns lépcső vezessen a terasz jobb oldaláról, legyen egy mellvéd, amin a katonák előredőlhetnek, és hátrébb, a bal oldalon legyen egy zöld bronzzal fedett ciszterna.

Salome és Heródes: Patricia Racette és Gerhard Siegel (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Salome és Heródes: Patricia Racette és Gerhard Siegel (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Flimm konkrét kortól függetlenné teszi Strauss előírását. A színpad két részre van osztva. A bal oldalon Heródes palotája esetleg egy előkelő szálloda, valószínűleg valahol a Közép-Keleten; Heródes vacsorára meghívott vendégei egy színpad alatti spirális lépcsőről érkeznek, formális esti öltözékben. A színpad másik fele egy sivatagot és homokos dombot ábrázol. A ciszterna a színpad e felének a közönség felé eső részén van; egy lift hozza fel és le Jochanaant és gyilkosát. Ez a kétrészes színpadi beosztás (spirális lépcsővel és ciszternával lent, terasszal és homokdombbal fent) valószínűleg megnehezíti az énekesek feladatát, de ezzel a beosztással a szent és a profán (és talán az ősi bibliai szellemiség és a modern korupció) nyilvánvalóan el van különítve, és csak Salome megy át egyik világból a másikba.

Salome elvileg tizenhat éves fiatal lány. Az ötvenegy éves Patricia Racette (aki a megbetegedett Catherine Naglestad helyett ugrott be) csodát tett: teljesen hihetően ábrázolta a kíváncsi és zavart tinédzser karakterét. Racette mindvégig tizenhat évesnek nézett ki és tizenhat évesnek hangzott. Szólamának nyilvánvaló nehézségei ellenére hangja természetesnek hatott, és vokális megerőltetés nélkül volt hallható a több mint száz zenekari játékos hangtömege felett. A Hétfátyoltáncban lenyűgözött Racette bátorsága és tökéletes mozgása. Milyen gyakran emel fel egy szopránt magasra és teljesen horizontálisan két férfitáncos? Ezt még nézni is félelmetes volt, habár meg kell említeni, hogy Doug Varone koreográfiája stílusos és valóban érzeki.

Salome: Patricia Racette (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Salome: Patricia Racette (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Racette-en kívül az előadás másik nagyszerű énekese Gerhard Siegel. Erőteljes hőstenor hangjával és imponáló színpadi megjelenésével, továbbá érzékeny éneklésével és kiváló színészi alakításával uralta a cselekményt. Siegel hőstenorjának ellentéteként a lírai tenor Kang Wang (aki ezen az estén debütált a Metropolitan Operában) nagyon imponált Narraboth szerepében. Narraboth, a fiatal kapitány szerelmes Saloméba. Amikor az opera legelején azt énekli, hogy „Wie schön ist die Prinzessin Salome heute Nacht” („Milyen szép Salome hercegnő ma este”), mindjárt arra gondoltam, hogy „milyen szép ez a tenorhang”. Viszont csalódtam Jochanaan szerepének vokális és drámai megformálását illetően. Valószinűleg kisebbségben vagyok véleményemmel, de számomra Željko Lučić nem tűnik olyan karizmatikusnak, hogy ilyen mély benyomást tehetne Saloméra. Több mint negyven évvel ezelőtt hallottam először ezt az operát. Jochanaan Norman Bailey (a most nyolcvanhárom éves énekes) volt, aki erőteljes, de gyönyörű éneklésével hihetővé tette Salome megszállottságát. Talán a későbbi előadásokon Lučić meggyőzőbb vokális teljesítményt nyújtott (annak ellenére, hogy a színpad alatti ciszterna mikrofonos erősítése nem mondható szerencsésnek).

Csak dicsérni lehet a többi énekest és a Metben ez alkalommal debütáló Johannes Debus karmestert: mindnyájan hozzájárultak egy kiváló, a zeneszerzőhöz méltó Salome-előadáshoz.

Fotók: Ken Howard / Metropolitan Opera


Salome, The Metropolitan Opera, New York, 5th December 2016

By Agnes Kory

The action in Richard Strauss’s opera Salome takes place outside the palace of King Herod Antipas, tetrarch of Galilee, in the first century AD. The Jewish population of Galilee is represented only by five Jews in Strauss’s opera and, even then, they appear only for couple of minutes in what can be described as a caricature of Jews arguing about the nature of God. Nevertheless, the libretto of the opera, based on Hedwig Lachmann’s translation of Oscar Wilde’s drama Salome, deals with a biblical story described in the Gospel of Mark.

Herod Antipas was so pleased with the dancing of his stepdaughter (that is of the daughter of his second wife Herodias), that he agreed to her insistent request for the head of Jochanaan (John the Baptist). Jochanaan had been imprisoned by Herod for his claim to be preparing the way for God’s appearance on earth and for denouncing Herod’s marriage to Herodias as incestuous (because her first husband was Herod’s half-brother). In the gospel not only does Herodias encourage her daughter to ask for Jochanaan’s head but the daughter dutifully gives the head to her mother. In Strauss’s opera Herodias still encourages her daughter but Salome’s fascination and obsession with Jochanaan is dictated by her own degenerate sexuality. In Flimm’s staging (about which see below) there is further twist: when Herod gives the order to kill Salome, the soldier raises his arrow but, at the same time, Salome opens the top of her clothes. This is the final moment of the opera, so one wonders whether Salome is killed (as specified by Strauss’s libretto) or whether a new chapter opens up for her through her sexuality.

Salome és Heródes: Patricia Racette és Gerhard Siegel (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Salome és Heródes: Patricia Racette és Gerhard Siegel (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

In Jürgen Flimm’s 2004 production for The Met, revived first in 2008 and then on 5th December 2016, the story unfolds in a non-specific contemporary setting. Flimm and Santo Loquasto (Flimm’s designer of sets and costumes) have used contemporary imagery to convey the biblical story. As specified by Strauss right at the beginning of his score, the stage should show a moonlit terrace off the banquet hall of King Herod’s palace. A grand staircase should be seen to the right of the terrace, there is also a parapet for some soldiers to lean over, and further back in the left there is a cistern covered in green bronze.

Flimm recreates Strauss’s specification with a timeless setting. The stage is divided into two halves. On the left, the terrace of Herod’s palace could be interpreted as a hotel lobby, presumably in a Middle Eastern city, while Herod’s dinner guests, in formal evening wear, emerge from a spiral staircase below the stage. The other half of the stage indicates the desert with a sandy hill. The cistern is in front of this half of the stage, and it has an elevator to raise and lower the prophet Jochanaan as well as his assassin. This staging in two halves may be difficult for the performers to tackle (with spiral staircase and cistern below while with terrace and sand hill above) but, with this division, the sacred and profane (and perhaps even the ancient biblical and modern corruption) are clearly separated with only Salome crossing from one world to the other.

Salome is meant to be a 16-year old girl. It is the miracle of soprano Patricia Racette’s artistry that at the age of 51 (and actually stepping in for an indisposed Catherina Naglestad) she conveyed the aura of a curious, disturbed teenager with full credibility. She looked the part as well sounded the part all way through. In spite of the obvious vocal difficulties of the role, Racette sounded natural and sored through the large orchestra (of over 100 players) without any strain in her voice. Her dance of the seven veils was as courageous as astonishing in execution. How often do sopranos get lifted up high and horizontally by two male dancers? It was scary even to watch, although it must be said that Doug Varone’s choreography is stylish as well as sensual.

Salome: Patricia Racette (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

Salome: Patricia Racette (fotó: Ken Howard / Metropolitan Opera)

The other outstanding singer of the performance was the tenor Gerhard Siegel. With a strong Heldentenor voice and impressive stage presence, he dominated via his nuanced singing and superb acting. As a possibly unintended contrast to Siegel’s Heldentenor, lyrical tenor Kang Wang made an impressive house debut as Narraboth, the young captain in love with Salome. When, at the opening of the opera, Narraboth sings “Wie schön ist die Prinzessin Salome heute Nacht” (How fair is the Princess Salome tonight) I could not help thinking ‘how lovely this tenor voice is’. I was disappointed with the singing/portrayal of the role of Jochanaan. My view is likely to be in the minority but I felt that Zeljko Lucic lacked the charisma to make such an impression (as his character does) on Salome. I could not help by recalling my first Jochanaan over some forty years ago: Norman Bailey (now 83) was powerful but with such beautiful singing which made Salome’s obsession with him credible. Perhaps at subsequent performances Lucic produced a more convincing vocal characterization (in spite of being miked in his dungeon).

No complain about the other singers and conductor Johannes Debus (in his house debut), all of whom contributed to a splendid Salome performance which did justice to the composer.

Photos by Ken Howard / Metropolitan Opera

Hasonló bejegyzések