Réti József emlékére

2013. november 5.

40 éve hunyt el a neves tenorista – JÁNOSI ILDIKÓ írása

Réti József

Réti József

Réti József 1925. július 8-án született a romániai Ploieşti-ben, erdélyi szász polgári családban. Édesapja, Rédl József olajmérnök volt a MAORT-nál (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság), akit Szatmárról munkája a romániai Ploieşti-be szólított. Ott született meg három gyermeke: legidősebbként, 1925-ben a leendő operaénekes.

1939-ben először Nagykanizsára költöztek, így került Réti József akkor még Rédl néven a csurgói Református Gimnáziumba. (1949-ben magyarosította a Rédl nevet Rétire. A Réti nevet Kodály Mátrai képek című népdalsorozatának „réten, réten, sej a tari réten” sora ihlette.) 1942-ben az édesapát Budapestre helyezték, így Réti a pesterzsébeti Kossuth Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Igazából itt tűnt ki énekhangjával, bár már Csurgón is énekelt a kórusban. Csurgói osztálya rendkívül összetartó volt, így aztán a későbbiekben is úgy kezelték őt, mintha velük érettségizett volna.

Az Ory grófja címszerepében

Az Ory grófja címszerepében

A gimnázium után a Műszaki Egyetemre jelentkezett, de másfél év után abbahagyta tanulmányait, és a Zeneakadémiára iratkozott be, ahol Sipos Jenő növendéke lett. 1953-ban kitüntetéssel diplomázott, ezután újabb két év kezdődött az opera tanszakon. Réti legtöbb kortársához hasonlóan kórustagként helyezkedett el – a Honvéd Művészegyüttes kórusában énekelt, majd szólistája lett –, amelyet ideális gyakorlatnak tekintettek pályakezdő énekesek számára. 1953-ban szerződtette a Magyar Állami Operaház, első szerepe Parpignol volt, a Bohémélet játékkereskedője, akinek szólama mindössze egyetlen ismétlődő sorból áll. Az elkövetkező négy évben Réti szerepköre alig bővül. Tóth Aladár akkori igazgatónak később hálás volt, amiért arra intette, hogy kezdetben kis szerepekkel kell elindulni.

1956-ban a berlini Schumann-versenyen kitüntető oklevelet kapott. 1957-ben részt vett a moszkvai Csajkovszkij-énekversenyen, ahol a zsűri – Tito Schipa elnökletével – az első díjat ítélte neki, ugyanakkor baráti tanácsokkal is ellátta Rétit. Ekkor változott meg operaházi státusa: hazatérve azonnal megkapta első főszerepét, Almaviva grófot A sevillai borbélyban. Ő volt az egyetlen újonc a legnagyobb sztárokat foglalkoztató szereposztásban. Élt is a lehetőséggel, a kritikusok briliáns debütálást emlegettek.

Renata Scottóval a Bohémélet Rodolphe-jaként

Renata Scottóval a Bohémélet Rodolphe-jaként

1957 egy másik önálló karrier, az oratóriuménekesi kezdetét is jelenti. Tökéletes szövegmondása, töretlen hajlékonyságú magas regisztere, különleges fényű hangszíne különösen alkalmassá tette az oratóriumok és operák tenor szólamainak tolmácsolására. Réti József mintegy százhúsz oratóriumot énekelt, köztük vagy egy tucat kortárs művet. Ezek közül kettő – Petrovics Emil Lysistrate és Jónás könyve című oratóriumai – neki íródott, miként Vass Lajos Mathias Rex című oratóriuma is, melyet 1971-ben szinte „méretre szabott” Rétire, majd a tenorista halálát követően, 1979-ben éppen ezért át kellett dolgoznia, szólamokat kihagyva. Legismertebb azonban Bartók Cantata profanájának tolmácsolása, melyben szinte pótolhatatlan. Ez a mű annyira közel állt hozzá, hogy míg élt, rajta kívül senki más nem próbálta meg elénekelni.

A sevillai borbély Almaviva grófjaként

A sevillai borbély Almaviva grófjaként

Másik, világviszonylatban is párját ritkító produkciója Bach János-passiójából az Evangélista megformálása, amelynek köztudottan nehéz az előadásmódja. Várnai Péter így írt Réti passió-felvételéről a Magyar Hírlap hasábjain: „Éneklése a hangszerjátékos zenei biztonságával szólalt meg… Az evangelista tolmácsolásának nem a muzikalitás és nem a szép hangi teljesítmény a fő értéke, hanem az a hihetetlenül feszült és változatos kifejezési skála, amelyet megvalósít… Néha egy-két mondaton belül tudta váltani a hangszínt, az árnyalatot, a dinamikát és ezzel tökéletes jellemképet adott a passió szereplőiről.”

Képes volt arra, hogy délelőtt megkapta a kottát és este már énekelte is. Hihetetlen szorgalommal rendelkezett. Schumann A költő szerelme című dalciklusát tökéletes német kiejtéssel énekelte, csakúgy, mint az olasz áriákat. All-round énekes volt.

Az operák közül is elénekelte valamennyi „szerepálmát”: Mozart-hősöket: Ferrandót (Così fan tutte), Don Ottaviót (Don Giovanni), Belmontét (Szöktetés a szerájból); bel canto szólamokat Donizetti és Rossini operáiban: Ernestót (Don Pasquale), Nemorinót (Szerelmi bájital), Edgart (Lammermoori Lucia), Ory grófját, Almavivát (A sevillai borbély). Fontos szerepe volt még Paolino (Cimarosa: A titkos házasság), Lyonel (Flotow: Márta) és Fenton (Verdi: Falstaff). Később Puccini-hősöket is megformált: Rodolphe-ot (Bohémélet), Des Grieux-t (Manon Lescaut), és karakterszerepekben is nagy sikert aratott, mint Dávid (Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok), Pong a Turandotban, a Kapitány (Berg: Wozzeck), illetve Monostatos A varázsfuvolában – érthetetlen, hogy ebben a műben színpadon nem énekelhette el Taminót, csupán rádió- és lemezfelvételen.

Operai szerepeinek méltatásához a korabeli kritikákat idézzük.

Kapitány a Wozzeckben

Kapitány a Wozzeckben

Aki hűtlen, pórul jár (Filippo szőlősgazda) – Bónis Ferenc, FSZM, 1959. október 2.: „László Margit üde, finoman formált éneklése, Réti József muzikalitása az est kellemes mozzanatait jelentette.”

Ory grófja – Albert István, FSZM, 1960. március 25.: „Réti József végre értékes olaszos lírai tenorjának megfelelő szerephez jutott. Teljes biztonsággal énekli a nyaktörően magas fekvésű áriákat, hangjának hajlékonysága, fénye, ereje igen jól érvényesült. Viharos sikere őszinte és nagyon megérdemelt.”

Così fan tutte (Ferrando) – FSZM, 1960. december 2.: „A szerelmes tisztek alakítói, Melis György és Réti József zeneileg és színészileg is ragyogóan oldották meg feladatukat.”

Così fan tutte (Ferrando) – Kovács János, Muzsika, 1961. február: „Réti József hajlékony, szinte hibátlanul szép és komplett tenor-hangja már-már elérhetné egy nemzetközi Così-előadás mértékét. Talán csak az hiányzik, hogy kitűnő és nemes zengésű hangszerén színesebben játsszék.”

A Szöktetés a szerájból Belmontéjeként

A Szöktetés a szerájból Belmontéjeként

Szerelmi bájital (Nemorino) – Kertész Iván, Muzsika, 1964. július: „Réti ellenállhatatlan kedvességgel komédiázik, bumfordi alakításával, könnyed éneklésével ő az előadás motorja.”

Hamupipőke (Ramiro) – Fábián Imre, FSZM, 1965. december 10.: „Réti József mint Ramiro herceg, ezúttal is hangjának hajlékonyságával, szépségével, igazi bel canto adottságaival tűnik ki.”

A nürnbergi mesterdalnokok (Dávid) – Albert István, FSZM, 1968. április 13.: „Az első előadás különleges értéke Réti József Dávidja. Wagner maga sem képzelhetett nála ideálisabb inast. Bőbeszédű lelkesedése, naiv nagyképűsége, gyermekes fontoskodása a Katalin-templomban, meghitt páros jelenete Szent János nap reggelén mesterével – énekes-színészi remeklés. Réti nagyszerűen eljátssza és mesteréhez méltóan énekli Dávid inas szólamát.

A nürnbergi mesterdalnokok (Dávid) – Albert István, FSZM, 1973. június 16.: „Réti József Dávidjáról most sem  mondhatunk többet, mint az 1968-as felújításkor: telitalálat, énekes-színészi remeklés hangban, figurarajzban. Hans Sachs sem kívánhatott volna magának kedvesebb, ügyeskedőbb, tanulékonyabb s derekabb inast.”

Szöktetés a szerájból (Belmonte) – Albert István, FSZM, 1969. január 4.: „Réti Józsefet hajlékony, kiművelt, nemes  szépségű lírai tenorja, énekkultúrája, vonzóan egyszerű, kifejező játékkészsége egyenesen predesztinálja Belmonte szerepére.

Rodelinda (Grimwald) – Fábián Imre, FSZM, 1970. május. 2.: „Réti József a maga hatalmas zenei és énekeskultúráját állítja a szerep szolgálatába. Ő az, aki a legtermészetesebb biztonsággal mozog ebben a zenei világban. Hangja jellegéből adódik, hogy a figura lírai vonásai kerülnek előtérbe, gyönyörű megformálásban.

Házy Erzsébettel az Ory grófjában

Házy Erzsébettel az Ory grófjában

Lammermoori Lucia (Edgar) – Albert István, FSZM, 1970. június 20.: „Különleges fényű tenorja most is diadalt arat, átfűti és beragyogja szólamát.”

Szentivánéji álom (Dudás) – Albert István, FSZM, 1972. február 5.: „A kézművesek csoportjában kimagasló alakítás a két Dudásé, s Réti József harsány derűt fakasztó, szikrázó jókedvvel komédiázó fúvó-toldozó.”

Sólyom-Nagy Sándorral a Rodelindában

Sólyom-Nagy Sándorral a Rodelindában

Külföldi partnere volt többek között Renata Scotto, akivel a Luciában és a Bohéméletben énekelt együtt. Hazai kollégái közül Barlay Zsuzsával, László Margittal, Gyurkovics Máriával, Melis Györggyel, Gregor Józseffel, Bende Zsolttal, Házy Erzsébettel lépett fel leggyakrabban. Kollégái szerettek vele dolgozni, mert emberi mivoltából adódóan mindig számíthattak rá, bármi is történt az előadásokon.

1964-ben a Liszt Ferenc Zeneakadémián Rösler Endre katedráját örökölte, később docensi rangot kapott. Tanítványai nagyon szerették annak ellenére, hogy szigorú volt, ám az óraközi perceket a diákok körében töltötte. Növendékei közé tartozott Laki Krisztina, Misura Zsuzsa, Számadó Gabriella, Keönch Boldizsár, Kertész Tamás,  Hantos Balázs és sokan mások. Az ő idejében kezdett szokásba jönni, hogy a Mester együtt lépett fel a tanítványaival.

Vidám ember volt. Amikor betegsége miatt kórházba került, mindenki tudta, melyik kórteremben fekszik, mert kihallatszott a nevetése.

A rózsalovag Olasz énekese jelmezében

A rózsalovag Olasz énekese jelmezében

1968-tól kezdett betegeskedni, amiről tudomást sem vett: előfordult, hogy rosszul lett az előadás alatt, Bécsből mentő hozta haza, de őt ez sem zavarta, ezután is talpra állt. Hihetetlen akaratereje volt. Soha egyetlen próbát, előadást vagy felvételt sem mondott le, csak közvetlenül a halála előtt a Karácsonyi oratórium próbáját.

Sokat turnézott külföldön, szinte minden európai országban fellépett mint oratórium- és dalénekes. Rengeteg meghívást kapott, ezek azonban nem operameghívások voltak: koncertekre vagy zsűritagnak invitálták. A halála napján is Rio de Janeiro várta egy hónapra zsűritagnak egy énekversenyre. Sokat járta a világot, de nem az Operával. Felmondta a szerződését, csak bizonyos darabokra szerződött vissza. Nem volt kibékülve a vezetéssel. Azt mondta, csak akkor tér vissza, ha Petrovics Emil lesz az igazgató. De ezt nem érhette meg, sajnos. 1973. november 5-én – pályája csúcsán, 48 éves éves korában – távozott az élők sorából.

Nem volt a rendszer kedvence, mégis engedték utazni, amikor ez még művészeknél sem volt teljesen megszokott dolog. A három T-ből a másodikba, a tűrt kategóriába tartozott. 1961-ben Liszt-díjjal, 1968-ban Érdemes Művész kitüntetéssel ismerték el művészetét. Háromszor terjesztették fel Kossuth-díjra, de felsőbb fórumokon mindig kihúzták a listáról.

Csurgón, ahol gimnáziumi éveit töltötte, egy zeneiskola, egy emléktábla és egy utca (ahol lakott) őrzi nevét. A Magyar Állami Operaháztól posztumusz Örökös Tagságot kapott.

2002-ben a Nemzeti Kegyeleti Bizottság a Farkasréti temetőben felvette az általa örökre megváltott sírhelyek sorába Réti József síremlékét, melyet a Cantata profana szarvassá vált fiúi díszítenek (Szabó Iván szobrászművész munkája). A sírfelirat a Cantata profana utolsó sorát idézi, amely a tenorista ars poeticájává is vált: „Csak tiszta forrásból!”

Utolsó képe 1973-ból

Utolsó képe 1973-ból

Epilógus

1990 nyara. Monique Montagne, Karajan nevelt lánya, a Bal lábam (My left foot) című ír filmet nézi otthonában. A főcím alatt  felhangzik a Cosi fan tuttéból az Un’aura amorosa néhány üteme. Az ismeretlen tenorhang teljesen izgalomba hozta, de nem tudta, ki lehet az énekes. A stáblista sem fedte fel az énekes kilétét. Hetekig, talán hónapokig nyomoz, mire megtudja: a felvétel egy magyar kiadóé. Telefonhívások, faxok, levelek: kiderül, hogy Réti József, az „ismeretlen” énekes már tizenhét éve halott. Monique Magyarországra utazik. Budapesten először Réti József sírjánál tiszteleg, majd meglátogatja az özvegyet. Találkozókat szervez pályatársakkal, barátokkal. Lemezek után kutat, dokumentumokat keres. Réti Józsefről filmet készít, majd a tenorista életéről és lemezfelvételeiről tanulmányt ír, amely a New Opera Quarterlyben jelenik meg 1995-ben.

 

Rónay György:

Gyászének Réti József halálára

Ezt a hangot se halljuk feleim, soha többé.
Legalább is élő valóságában soha már.
A tű a forgó lemezről, és a lélek lemezéről
az emlék fölidézheti még egy ideig.
Aztán a lemezek elkopnak, összetörnek,
és a lélek is előbb utóbb kialszik. Így vagyunk.

Én is, aki láttam e pálya diadalmas fölszárnyalását,
s láttam annyi cselszövény, rosszindulat, gúny, alattomos
gáncsvetés közt ívelni, mind fénylőbben fölfelé (mert nem
a sikernek élt, hanem a múló pillanat varázsában az
állandónak, ami lévén igazság, megmarad) – így vagyok én is:
por és hamu, noha túléltem őt,
őrizni még egy ideig, ki volt, e hangot (mert személy volt
magát mind önpazarlóbb testesítésekben tékozolva sokká:
egy volt, egyre sugárzóbb, egyre teljesebb) – de meddig őrzi,
feleim, aki hallotta őt, két-három nemzedék, élő valójában, s lemezről?

Pár emberöltő, s adat lesz egy lexikonban:
semmitmondó jelzők: s a botorkáló tű egy múzeum
homályában az időmart barázdák kockázatos öröklétét
faggatva egy fakó bel cantót idéz majd a kései kutatónak
(ha ugyan lesz ilyen), egy elszűkölve fuldokló, kicsit bizonytalan
tenort, a fényes, sosem tévedő helyett.

Mi még, akik hallottuk feleim, mi még akiket,
míg hallgattuk őt, többé teremtett az énekévé szellemült
derűs komolyság: mi még tudjuk, ki volt, mi még a pódiumról
ismertük az Evangélistát, s ez épp úgy soha mással nem
pótolható ismeret, mint amit tőle kaptunk, hogy sajnos,
velünk múljon el. S ez megmásíthatatlan.

De bármily szomorú, talán mégsem reménytelen.
Valami, talán, mégis megmarad: a Teljesítmény névtelen érdeme.
A kútfejéből itatót fedi a téli föld már: de él, s nem tűr jeget
a Tiszta forrás.
Non omnis moriamur.

Köszönet Réti Ágnesnek a cikk elkészítéséhez nyújtott segítségéért, valamint a rendelkezésünkre bocsátott fényképekért.

 

Hasonló bejegyzések