ÁDÁM TÜNDE és FÜLÖP KÁROLY írása
Ma ünnepli születésnapját a hazai operajátszás egyik legsokoldalúbb művésze: Pelle Erzsébet. A későn született vagy későn eszmélő operakedvelők drámai szerepeiből ismerhetik az énekesnőt, pedig pályája korábbi szakaszaiban az operairodalom számos líraibb szopránszerepét is alakította. Pelle Erzsébet pályáját az Állami Népi Együttesben kezdte, 1989-től a Magyar Állami Operaház tagja, korábban pedig egy bő évtizeden át a debreceni Csokonai Színház művésze volt. 2008 tavaszán harmincéves jubileumát ünnepelte az Operaház színpadán, Tosca szerepében. Tosca az egyik olyan főszerep, melyet legtovább repertoárján tartott, a Turandot és Az istenek alkonya Brünnhildéje mellett. Az utóbbi években kabinetalakításainak tapsolhat a közönség: ezek között találjuk A denevér Melanie-ját, illetve a nemrég felújított Sevillai borbély Bertáját is, melynek megformálásáért 2009-ben Kismesterré választottuk.
A könnyedebb műfaj felé is kirándult: Az operaház fantomjának Carlottájaként testhezálló szerepet: operadívát alakít. A Mancs kritikája így írt róla:
„Az általam látott előadásban (június 8.) az olasz primadonnát, Carlottát éneklő Pelle Erzsébet volt a legjobb, aki történetesen az Operából érkezett. Mert nincs mese: zenés színpad ide, könnyű műfaj oda, ezek piszok nehéz szólamok, amelyekkel vért izzadva és változó sikerrel küzdenek a szereplők, a néző meg összeszorult gyomorral drukkol nekik.” (Magyar Narancs, Bori Erzsébet, 2003/24.)
Azonban vissza a kezdetekhez: a ma már drámai szopránként számon tartott művész pályája korábbi évtizedeiben egészen más szerepkörben énekelt: Debrecenben számos premierben közreműködött, többek között volt Violetta a Traviatában, Erzsébet a Don Carlosban, Elvira a Don Giovanniban, már itt is fellépett Toscaként, szerepelt a Lakméban és a Windsori víg nőkben is. Az Operaház Hunyadi-felújításán 1989-ben Szilágyi Erzsébetet énekelte, 1991-ben a Hoffmann meséi Giuliettáját keltette életre. A következő operaházi évtizedek alatt aztán sorjáztak a szerepek: A trubadúr Leonóráját a kilencvenes években sokat énekelte itthon és külföldön is, majd megtalálták a drámai szerepek is: Abigél a Nabuccóban, és a Turandot címszerepe. Ám Aida, Cso-cso-szán és a Bánk bán Melindája sem kerülték el, ahogyan Pamina sem. A Wagner-heroinák közül Frickát alakította, és utolsóként Brünnhildét az operaházi Ring előadásán.
Kedves szerepével, a Toscával ünnepelte 30. operaházi jubileumát, ami önmagában sem kis dolog, ám ne feledjük, amikor az Operába került, már mögötte volt egy debreceni évtized, no és a Népi Együttes. Jómagam is Tosca szerepében láttam legtöbbször, többnyire beugrással, így arról is képet alkothattam, hogy jóformán próba nélkül is mélyen átélt, intenzív alakítást tud nyújtani. Konkrétan a második felvonásbeli „Assassino! Voglio vederlo.” felkiáltásának egyetlen (assassino) szavában úgy volt képes összesűríteni a felindultságot, kétségbeesést és a könyörgést, ahogyan azóta sem hallottam, senkitől.
Kortárs operában is fellépett: Petrovics Emil Lysistratéjának 1983-as debreceni előadásáról írja a kritika: „A három szólista közül a címszerepben fellépő Pelle Erzsébet tetszett a legjobban: zenei teljesítménye és alakítása egyaránt figyelemreméltó volt. Energikus színészi munkája, határozott gesztusai hitelessé tették lázadó, szervező, vezető szerepét, ugyanakkor abszolút nő maradt Lysistrate jelmezében, illúziót keltően „felfegyverkezve” az erősebb nemet magával ragadó bájjal.” (Tóth Anna, Muzsika, 1983. június)
Művészetének sokoldalúságát jelzik a következő szemelvények: a legkülönfélébb szerepkörökben tudott helyt állni, méghozzá vokálisan és színészileg egyaránt.
A varázsfuvola – Pamina (Debrecen, 1985)
„(…) Különösen a II. felvonás g-moll áriáját sikerült hajlékonysággal és drámai erővel megformálnia.”
(Szitha Tünde, Muzsika, 1985. május)
Windsori víg nők – Vígné (Debrecen, 1986)
„Pelle Erzsébeté a legjobb énekes teljesítmény. Első felvonásbeli áriája az egyedüli kifogástalan vokális produkció; tiszta hangon, biztos technikával és a zenéből a szituációra visszasugárzó formálással szólalt meg.”
(Halász Péter, Muzsika, 1986. augusztus)
Lakmé – Miss Ellen (Debrecen, 1987)
„Pelle Erzsébet (Miss Ellen) vérbeli primadonna volt (…)”
(Kerényi Mária, Muzsika, 1987. május)
A youtube-on (egyelőre) sajnálatosan kevés felvétel található Pelle Erzsébettel, így ezúttal A trubadúr két részletét ajánlhatjuk: talán ebből a rövid bejátszásból is sikerül képet kapni a kerek születésnapját ünneplő művész hangjának szépségéről, teltségéről, figurateremtő képességéről.
A trubadúr – D’amor sull’ali rosee
A trubadúr – Miserere (Partner: Csák József)
Életem meghatározó operaélményeit köszönhetem Pelle Erzsébetnek. Ő volt első Toscám, majd második aztán sokadik is. Még az előző rendezésben – tehát 1988 előtt – mint vendég szerepelt a címszerepben a szintén vendég Soskó András oldalán. A véletlen úgy hozta, hogy kettősüket még egyszer meghallgathattam az opera felújítása, a Nagy Viktor jegyezte rendezés előtt. Már akkor felfigyeltem az énekesnő különleges hangszínére, a drámai szopránban is puhán megszólaló frázisokra, a bársonyos, meleg hangra. Még fiatal, kezdő operalátogatóként lenyűgözött az is, hogy az opera zárójelenetében Pelle Erzsébet szaltóval vetette le magát az Angyalvár fokáról; ez nagyon hatásos megoldás volt. Érdekes, hogy később a jelenleg is futó rendezésben szintén a művésznőt láthattam hamarabb, mint a premieren eredetileg szereplő Toscákat, majd pár éve – szinte hihetetlen – egy beugrás révén sikerült újra meggyőződnöm beérett, bármikor mozgósítható szereptudásáról, magas színvonalú zenei és színészi ábrázolásmódjáról. Csupán a szaltó hiányzott a korábbi előadások emlékei után.
A többszöri sikeres vendégszereplés után várható volt operaházi szerződtetése – immár tagként, 1989-től. Az operairodalom főszerepeit formálta meg üzembiztos énektechnikával, hatalmas – ugyanakkor a lírai régiókban is – kifejezésteljes hangjával. Szebbnél szebb szerepei közül láthattam Szilágyi Erzsébetként, a Hoffmann meséi Giuliettájaként, Neddaként a régi Bajazzókban; tapsolhattam Aidájának. Kiváló komikusi vénáját, művészi sokoldalúságát bizonyítja, hogy más műfajban, a Madách Színház Fantom-sikerszériájában az opera és önmaga ironikus portréját rajzolta meg Carlotta, az opera-énekesnő szerepében. A musicalben operaházi kollégája, Rozsos István volt a partnere. Megannyi emlékezetes karakter, sok szép siker kísérte a gazdag művészi pályát. A Turandotban és Abigélként sajnos nem láthattam, ha lehetőségem lenne időutazásra, mindenképp pótolnám mulasztásomat. Pelle Erzsébet emberi és művészi nagyságát az is bizonyítja, hogy az utóbbi években kisebb szerepekben láthattuk: az Élektra felügyelőnője, a hosszú évek alatt jó kedvvel, humorral játszott Melanie méltó karakteralakítások a gazdag életmű jelen szakaszában.
Fotók: Magyar Állami Operaház / Mezey Béla, Éder Vera; Csokonai Színház, Szegedi Nemzeti Színház / Ilovszky Béla