Másodszor rendeztek egynapos operafesztivált a borsodi faluban Szegedi Csaba kezdeményezésére. KOVÁCS ALEXANDRA beszámolója
Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház baritonénekese szülőfalujába, Perkupára álmodta meg az idén már másodszorra megrendezett Operafesztivált. A perkupai református templomban Miklósa Erika operaénekesnővel, Tóth Sámuel Csaba zongoraművésszel és a fiatalokból álló Brasstones Rézfúvós Kvintettel léptek fel július 1-jén.
Az időjárás eleinte a program ellen volt, kora délutánig szakadt az eső, azonban estére kellemes lett az idő, napsütéssel, sőt meleggel, így semmi akadálya sem volt, hogy minden jól sikerüljön.
A faluba érve az utcákon „Perkupai Operafesztivál” feliratú plakátok fogadnak, s hogy tovább népszerűsítsék az eseményt, szombaton 16 órakor a templom elől lovas kocsik indulnak útnak, elöl a hivatalos zászlóval. Az első kocsiban Miklósa Erika és Szegedi Csaba, a következő kocsiban pedig a rezesbanda ül – ők fújják útközben a fesztivál hivatalos fanfárját, amit Szekeres László zeneszerző írt erre az alkalomra.
18 órakor veszi kezdetét a koncert a református templomban, ahova nem fér be az összes érdeklődő, azonban az udvaron kivetítő és székek várják őket. Állítólag még sosem volt ennyi néző (noha ez még csak a második operafesztivál, koncerteket már korábban is rendeztek a faluban): nagyjából ezer embert számolhattunk meg, ami hatalmas szám – nagyobb, mint Perkupa egész lakossága. A közönség soraiban feltűnt Miller Lajos operaénekes is. A szomszéd falvakból is rengetegen átjöttek: Budapest messze van, az itteniek nem járhatnak minden nap az Operába, sőt a jóval közelebbi Miskolc előadásaira is kevesen jutnak el – így azonban alkalmuk nyílik megismerni és élvezni ezt a műfajt.
Szegedi Csaba Figaro belépőjével érkezik templomba, ezt követi a zászlóbehozatal, majd a rézfúvós fiúk fesztiválfanfárja. Miklósa Erika egy Traviata-áriával indít (È strano!), de mielőtt egyetlen hang is kijött volna a torkán, már akkora ováció fogadta, amire saját bevallása szerint ő maga sem számított; meghatódott ezen a hatalmas szereteten. Ezt követően Tóth Sámuel Csaba gyönyörű zongorajátékát hallgattuk: Liszt Ferenc Szerelmi álmok című darabját adta elő. (Az ő teljesítménye ezen túlmenően is kiemelendő: a bent lassacskán eluralkodó levegőtlenség és meleg ellenére csodálatosan játszotta végig a mintegy kétórás koncertet.)
Kodály- és Donizetti-számok következtek ezután, valamint az egyik környéki falu, Szendrő fiatal fuvolistája, Veres Adrienn is bemutatkozhatott. A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, a Rákóczi megtérése (Szegedi Csaba előadásában), majd Wolf Péter Ave Mariája és a Summertime a Porgy és Bessből (Miklósa Erika tolmácsolásában) mind-mind olyan darabok, amelyek az emberek szívéig hatolnak – pláne, ha két ilyen énekes szólaltatja meg őket.
Az utolsó duett a Time to say goodbye magyar nyelven – első hallásra talán meglepő, de több szám is akadt, köztük ez is, amelyet nem baritonra írtak, de Szegedi Csaba ezeket a tenorra írt számokat is kiválóan megoldotta. Ráadásként a Hazám, hazám szólalt meg – megelőlegezve, hogy a házigazda ősszel debütál Bánk bán szerepében az Erkel Színházban.
A műsor, mint látható, kifogástalan volt: élvezhető, megható – de akadtak benne komikus pillanatok is, tekintve, hogy Szegedi Csaba folyamatosan próbálta oldani a hangulatot. Hiszen a fesztivál lényege nem az, hogy egy feszes koncerten üljünk, hanem hogy szinte családi összejövetelen érezzük magunkat, ahol a legmagasabb színvonalú zenét kapjuk a legkiválóbb művészektől, de mégis intim, meghitt formában.
A látottak alapján csak dicsérhető ez a kezdeményezés. Mint Szegedi Csaba elmondta, továbbra is keményen dolgozni fog, hogy egyre többen jöjjenek el és élvezzék az előadást, hallgassanak operát és másfajta zenét is. Rettentő nagy munka áll az egynapos fesztivál mögött, amit Szegedi Csaba személyesen irányított: a fesztiválbortól kezdve a körmeneten, majd a koncert utáni vendéglátáson át a hivatalos fesztiváltortáig, a pólókig, valamint a mindenen rajtalévő, Pogonyi Noémi által tervezett logóig… Egyszóval elejétől a végéig minden a helyén volt, meg volt szervezve. A helyiek végtelenül büszkék Szegedi Csabára – és ez fordítva is igaz: a művész nagyon hálás azért sok szeretetért, valamint anyagi és erkölcsi támogatásért, amit a helyiektől kapott és kap a fesztivál megrendezéséhez.
Habár először jártam Perkupán, mégis úgy éreztem, mintha azonnal befogadtak volna maguk közé: mindenki nagyon barátságos volt velem. Gyönyörű falut ismerhettem meg, ahol egészen más hangulata van egy kisebb közösségben előadott operakoncertnek, mint egy ezerfős arénában. Aki teheti, annak őszintén ajánlom, hogy jövőre látogasson oda, hiszen felejthetetlen élményt kap cserébe.