Négyből kettő

Charles Gounod: Faust – Royal Opera House, Covent Garden, 2011. október 10. KŐRY ÁGNES londoni tudósítása

Mefisztó: René Pape (fotó: Catherine Ashmore)

Habár Gounod Faustja gyakran előadott darabja az operarepertoárnak, és a Royal Opera Covent Garden jelenlegi Faust-sorozata 2004-es rendezésben került színpadra, minden jegy elkelt hónapokkal az előadások előtt. A közönséget valószínűleg inkább a négy világsztár énekes megjelenése vonzotta, mintsem Gounod. Az olasz Vittorio Grigolo (Faust), a román Angela Gheorghiu (Margit), a német René Pape (Mefisztó) és az orosz Dmitrij Hvorosztovszkij (Valentin) egyenként is nagy sikernek örvendhet, de a közös szereplés persze fokozta az érdeklődést. A sorozat kilenc előadásából Gheorghiu hatban lépett fel, Hvorosztovszkij hétben; Grigolo és Pape elvben az egész sorozatban énekelt, de végül Grigolo betegség miatt kimaradt az egyik előadásból.

Nekem az utolsó előadásra sikerült jegyet kapnom. A négy világszárból csak kettő lépett fel, ám ennek ellenére telt ház volt. És ennek ellenére nagyon jó előadást élvezhettem.

David McVicar rendező (és a mostani új betanulást irányító Lee Blakely) a cselekményt a darab komponálása idejére és helyére, tehát a tizenkilencedik század közepi Párizsba helyezi. Ez az áttétel természetesnek tűnik mind Gounod zenéjét, mind a Faust-történetet tekintve. Nagy segítség a kitűnő díszlet (Charles Edwards), jelmez (Brigitte Reiffenstuel) és világítás (Paule Constable). Valóban Párizsban éreztem magam, akár az utcai, a templomi vagy az otthoni jelenetekben – sőt még a Walpurgis-éjben is.

Faust: Vittorio Grigolo (fotó: Catherine Ashmore)

Az előadás szenzációja kétségkívül René Pape (Mefisztó). Nagyon szép basszus hangja van, és kiváló technikával (vagy talán csak természetes egyszerűséggel) énekel. Testtartása is ideális hangképzésre, így tehát karakterformálásra is marad ideje. Amikor Pape énekel, akár Mefisztóra is változtathatnánk a Gounod-opera címét. (Amúgy is vitatható a Faust cím, hisz mindenkit Mefisztó irányít).  Vittorio Grigolo erőteljes hangú és szenvedélyes énekes; ez nagyon megbecsülendő és élvezetes, még ha nem is rendelkezik olyan sokféle hangszínnel, mint Pape. Margit szerepét a svéd Malin Byström előadásában láttam. Csak jót lehet róla írni: érzékeny énekes, kiváló színésznő, és megjelenésében, továbbá hangilag is hihető volt Margitként. Néha el is felejtettem, hogy operaházban ülök, eszembe sem jutott, hogy nem a valódi Margit szenvedésének vagyok tanúja.  A fiatal kínai Csou Cseng-csong (Zhengzhong Zhou), a Royal Opera művészstúdiójának tagja (Jette Parker Young Artist), nagyon kitett magáért. De azért nem a Pape–Grigolo páros színvonalán szerepelt, aminek vélhetően a jóval kevesebb próbalehetőség és a mindössze két előadás volt az oka.  Talán egyszer nagy Valentin lesz Csou Cseng-csong, de most sajnáltam, hogy nem Hvorosztovszkij intenzitását élvezhettem.

A teljes egészében színre vitt Walpurgis-balett koreográfiáját se nem élveztem, se nem értettem. Michael Keegan-Dolan koreográfus vélhetően a vad érzékiséget akarta megjeleníteni. És talán valódi hangot akart adni balett-táncosainak, akik többször kórusban sikoltoznak.

Csak dicséret illeti az olasz Evelino Pidò karmestert: lendületesen, érzékenyen és jó ízléssel vezette az előadást. Neki köszönhetően az operaház kórusa és zenekara Gounod-hoz méltóan szerepelt.

Fotók: Catherine Ashmore / Royal Opera House


Mefisztó: René Pape (fotó: Catherine Ashmore)

10th October 2011: Faust, Royal Opera House Covent Garden

by Agnes Kory

With the action updated approximately to the time (mid-19th century) and place (Paris) of the composition, David McVicar’s staging of Gounod’s Faust provides intelligent and exciting entertainment.  Premiered by McVicar in 2004 and now revived by Lee Blakely, the Parisian milieu sits comfortably with Gounod’s music and the Faustian tale. There are some cuts but the Walpurgis ballet in Act V is performed in its entirety (although, arguably, with more shocking than tasteful choreography). It is a long evening – almost four hours even with just one interval – but fully absorbing. The main pull for the audience was probably the joint appearance of four star performers: Vittorio Grigolo (Faust), Angela Gheorghiu (Marguerite), René Pape (Méphistophélés) and Dmitri Hvorostovsky (Valentin).  Nevertheless, even the second cast – Malin Byström singing Marguerite and Zhengzhong Zhou taking the part of Valentin – produced an electrifying performance. Indeed, depending on taste, the Swedish Byström may be regarded as a slightly more credible Marguerite than the much celebrated Gheorghiu. Terrific designs by Charles Edwards, Brigitte Reiffenstuel and Paule Constable as well as Evelino Pidò’s energetic but tasteful handling of Gounod’s score add up to a highly satisfying opera performance.